Horváth Mihály: Magyarország függetlenségi harczának története 1848 és 1849-ben - 2. kötet (1871)
Negyedik könyv: A dynasztia nyilt háborúja az ország ellen s ennek önvédelme Budapest megszállásáig
200 Negyedik könyv. A háború kezdete Budapest megszálltáig, 1848. Decz. Budapestről az államjavak elszállíttathatnak, Győrt legalább tíz napig ügyekezzék megvédeni s az ellenséget ott feltartóztatni. E felszólítása annál könnyebben végrehajtható vala, minthogy az ellenség decz. 26-ig semmi oldalról sem mutatkozott. Ez időben Perczel dandára is közeledett már Pápa felé, hogy G-yó'rött a fősereggel egyesüljön. Görgey azonban, 26-kán estve az előőrsöktől tudósíttatván, hogy az ellenség oly annyira előre nyomul, miképen hátrálási vonala veszélyeztetik, még azon éjjel megindítá seregeit, a nagyobb részt Igmánd és Tata, a kisebbet Gönyő és Szőny felé. Ugyanazon időben a Buda táji alkalmasb positiók megvizsgálása végett Kohlmann táborkari ezredest Budára küldötte; más részről Csányi kormánybiztos által Perczelnek is tudtára adatta, hogy miután maga Győrből már kivonult, hadosztályával ő is Kis-Bér, onnan Bicske felé tartson Pápáról. A bábolnai És valóban ideje volt, hogy seregünk Győrből meginduljon. A Gönyő felé hátráló hadrész már így is utóiéretett egy ellenséges csapat által, melynek csak visszaverése után folytathatta tovább útját. Az ellenség Győrt védetlen állapotban találván, nyomban seregünk után sietett s annak utócsapatát, mit a Porosz-herczeg nevét viselő s a zempléni önkéntes zászlóalj, és a Hunyady-huszárok képeztek, Bábolna táján utóiérte s megtámadta, Az újoncz huszárok, mindjárt eleinte megfutamodván némileg a gyalogságot is megzavarták. Ez mindamellett is négyszögbe sorakozva, több sortüzet adott a reárohant vasasokra; kik azonban azt kiállván, a két zászlóalj egyikét elfogták, a másikát szétverték. Veszteségünk itt 300—400 halott és sebesültből s 700 fogolyból állott. A bábolnai csata szerencsétlen kimenetének hírén kivül nagy aggodalmat gerjesztett sokakban, magában Kossuthban is, azon kétség, vájjon Görgey és Perczel hajlandó lesz-e egyetértőleg működni? Görgey elébb, Róth és Philippovics horvát hadának elfogásakor, Perczel dandárában, annak parancsa alatt állott, most azonban ő volt az idősb tábornok s a fő-