Horváth Mihály: Magyarország függetlenségi harczának története 1848 és 1849-ben - 2. kötet (1871)
Negyedik könyv: A dynasztia nyilt háborúja az ország ellen s ennek önvédelme Budapest megszállásáig
150 Negyedik könyv. A háború kezdete Budapest megszálltáig. 1848- NoT- engedtek, — ők juttatták tönkre Erdélyt, ők játszották azt, habár akaratlanul is, az ellenség kezére. „Kormánybiztosok, kiküldve a minisztériumtól, nem hiányzottak ugyan. De ők nem szerettek ott mulatni, hol a veszély mutatkozott; minek az lett következménye, hogy a mint nőtt a veszély, azon mértékben nőtt részünkről a rendetlenség és fogyott az önbizalom. A kormánybiztosok a sereg összeállításán eléggé nem működvén, semmit sem tettek. A mit tettek, abban sem volt köszönet; működéseikben nem volt semmi rend, semmi határozottság. Azt sem tudták, mit akarnak; mert nem tudták, mit akar az ellenség. Nem tudtak kémeket tartani. Az ellenség mindezt jól tudta." Ha ezekhez még hozzáadjuk, hogy a hadvezérek egytől egyig vagy tehetségtelenek, s vezényletre képtelenek, vagy a nemzeti függetlenség szent ügye iránt lelkesedésre nem hevült, erélytelen, kétesérzelmű férfiak voltak, — legfőbb okait számláltuk el annak, miért veszett el Erdély csaknem védetlenül s miért lett áldozatává a dühöngő oláhságnak legalább is kétezer magyar család. Állapotaink November végén még csak a csúcsai szoros, két vagy n°^nnber három helységgel maradt egész Erdélyből a magyar sereg birtokában; többi részeit Puchner tartá elfoglalva 17—18 ezernyi rendes seregével, vagy az oláhok dúlták számos rablocsoportjaikkal. Az állapot majdnem kétségbeejtő volt. Windischgrátz az ország nyugoti határain, a magyar kormány azon reményének ellenére, hogy a tavasz előtt hadjáratát nem kezdi meg, miként mindjárt elmondok leszünk, mozogni kezdett, — miből sejteni lehetett, hogy nemsokára betör az országba; a duklai szorosnál, Galiczia szélein mind több hadak pontosíttattak össze, hogy Kassa felé betörjenek; a rácz lázadást bács-bánsági hadaink, minden győzedelmeik daczára sem voltak elfojtani képesek; sőt a bánságban, a temesvári és aradi őrségek s az által ok felizgatott oláh lakosság fellázadása következtében, mind veszélyesebb lőn állásunk; Erdély pedig végkép elveszett; s az annak határain összeszedett maroknyi had alig