Horváth Mihály: Magyarország függetlenségi harczának története 1848 és 1849-ben - 1. kötet (1871)

Első könyv: Az átalakúlás válságai

Második fejezet. A minisztérium föfeladatai. Belhangulat. 29 segédkezek ajánlkozának a nagy munkára; minél fogva ez, 1848-APril ha természete szerint nagy nehézségekkel volt is összekötve, oly akadályoktól, melyek a nemzet részéről származtak volna, nem igen szenvedett hátramaradást. Azon párt, mely elébb a bécsi kormány politikáját Afeiekezetámogatá s a nemzet kivánatait, törekvéseit akadályozá, osztályok most egészen elhallgatott, visszavonult. Egy része őszintén hans,1,atacsatlakozott az ügyek új rendéhez; más része, ha bár nem szűnt is meg ragaszkodni régi arisztokratiai s conservativ elveihez, de az idő szellemének s az eseményeknek hatalmától megrettenve, egy hangot sem emelt azon demokratiai institutiok s reformok ellen, melyeket a márcziusi törvényhozás tényleg életbe léptetett, vagy a jövő országgyűlés megnyíltáig a kormány teendőiül tűzött ki. A pártok harcza egy időre egészen elnémult. Ha talán egyik s másik nagy birtokú, kiváltságot szerető, vagy az udvarhoz szító arisztokrata, — min kételkedni alig is lehet, alattomban hű maradt is elveihez : törekvésben tényleg nem merte azt nyilvánítani; s legfelebb a közönyösség színét ölté magára, azon hasonlíthatatlanul nagy többség ellenében, melyet a kormány képviselt s mely, mondhatni, nem kevesebb volt, mint maga a nemzet. És e nemzetben mindenütt őszinte öröm, mindenütt a legszívesebb készség s jóakarat nyilatkozott. A néposztályok, melyeknek érdekei az új törvények által egybeolvasztattak, szinte vetélkedének egymással megkönnyíteni, elősegíteni az ország újjászületésének nagyszerű művét. A volt nemesi osztály, bár előjogait s úrbéri hasznait elveszté, melyekért ha biztosítva volt is, de mindjárt ki nem adathatott a kárpótlás, nemcsak nemes resignatioval viselte az igazságnak s köz jóllétnek hozott áldozatokat; hanem, kevés kivétellel, őszintén örült, hogy az osztályok választó falai lehullván, a nemzet egy nagy, erős testté olvadt; és azon köz boldogság, köz jóllét igéző reményképein legelteté szemeit, mely az ő egyéni jóllétének is új forrásokat nyitand, s a nemzeti egybeolvadásból