Horváth Mihály: Magyarország függetlenségi harczának története 1848 és 1849-ben - 1. kötet (1871)
Első könyv: Az átalakúlás válságai
4 Első könyv. Az átalakulás válságai. két mélység közt halad: a kényuralom és a szabadosság mélységei között; honnan a jól rendezett szabadság hónába csak keskeny ösvény vezet. Ily átalakuláson esett keresztül a magyar nemzet azon századnegyed alatt, mely 1823-mal kezdődött s 1848 elejével végződött. A küzdelem az ó és új, a hagyomány és igazság, a kényuralom és szabadság, az idegen befolyás és független, önálló nemzetiség közt e huszonöt év alatt szünet nélkül, kitartó szívóssággal folyt, és, miként másutt elbeszéltem, avval végződött, hogy az ódon rend védei, mind hátrább nyomatva, a tért és diadalt elleneiknek engedték, a szabadság s önálló nemzetiség pedig győzedelmet ünnepelt. E századnegyed kétségkívül legdicsőbb korszaka a magyar nemzet történelmének. Voltak, tagadhatatlan, a nemzetnek ennél belsőleg zajosb, külsőleg fényesebb korszakai, akár midőn nagy királyai lángszellemétől vezéreltetve, irányadó, feltételező hatalomként áll vala Európa keletén, erejének súlyát mindenfelé egyaránt éreztetve szomszédaival; akár midőn a keresztény civilisatio őre gyanánt táborozók az Alduna és Balkán völgyeiben, és számtalan fényes diadalaival szabott határt az ozmán fanatismus és barbárság rohanó árjának. De ily szép, ily emberiséges, magára nézve ily nagy horderejű korszaka, mint e századnegyed, a kereszténység felvétele óta még nem volt a nemzetnek. Ama, látszólag fényesebb korszakokban külsőleg nagyobb, kihatóbb, cselekvényesebb a magyar nemzet; de e rövid korszak alatt belső nagyságának vetette meg a miveltségen, igazságon, szellemi s erkölcsi emelkedettségen nyugvó alapjait. Halkan megifjodva, fokonként kifejlődve, egészen átalakult. Mindenek előtt létalapjait tágítva és szilárdítva, a maga jövőjét biztosította, igazolva e korszak mozgalmai egyik na,gy tényezőjének, pályája kezdetén mondottjóslatát: „a magyar nem volt, hanem lesz!" Küzdelmeiben bajnokává képezte magát az új kornak, melyben a nemzetek már nem egyedül, sőt nem is főleg vérontó anyagi—, hanem inkább szellemi s erkölcsi fegyverekkel küzdenek egymás
