Horváth Mihály: Huszonöt év Magyarország történelméből 1823-tól 1848-ig - 3. kötet (1868)

Hatodik könyv: Reformtörekvések a kormány részéről. A nemzet s kormány közti harcz a reformok iránya miatt

38 Hatodik könyv. A nemzet s kormány ellenkező reformirányai. akaratát összpontosítva, s az ország kormányát ezen össz­pontosított nemzeti akarat felelős kifolyásává téve, a kor kivánataival egyezőbb biztosítékot ad az alkotmánynak, a nemzet erejét pedig gyorsabban, czélszerűbben fejti ki. • „Az egész civilisált világ pálczát tör, ugy mondának, a megyerendszer felett, mint ez nálunk létezik. Ez lehe­tetlenné teszi nem csak az alkotmányos életet, hanem a jo közigazgatást is. Egyik mint a másik megkívánja, hogy el­darabolás helyett, az egész ország az egység elve szerint legyen rendezve. Es csak azt nem tudni, nevetségesebb-e vagy sajnálatosabb, hogy a megyerendszerben sokan a böl­cseség kövét hiszik feltaláltnak lenni; és mintha a megyék Hercules oszlopai volnának, melyeken túlhaladni nem le­hetne már, képtelen hévvel és túlözönlő szódagálylyal di­csérik a megyerendszert; pedig ennek csupán mint pótlék­nak van becse; de ezentúl épen semmi előnynyel sem bir. Az alkotmányos életnek mind legfőbb biztosítéka, mind alakja, mind pedig, végeredményben, még lényege is a par­lamentáris kormányban áll; a parlamentáris rendszerrel pe­dig a megyerendszer össze nem férhet, fenn nem állhat." Felbonczolták a megyerendszert elemeire, előadták annak tulajdonait, hogy azt minden tekintetből mint rosz organisatiót tűntethessék fel honfitársaik előtt. „A megye, mondák, önálló politikai testület, hatóság. Az országgyű­lésre követet küld; annak kötelező utasítást ad; azt vissza­hívhatja. Kebelében a kormány az ő kezében van. Részben maga kormányoz, részben őrködik a kormányzás, végre­hajtás felett; azaz : hozzá intéztetnek a felsőbb parancsok, intézvények, melyeket ha törvényteleneknek vél, jogában áll a végrehajtást felfüggeszteni s azok visszavonását sür­getni, azaz, a végrehajtást azoktól megtagadni. Mint ilyen közigazgatási műszer, hivatalnokokat teszen, kik részint igazságkiszolgáltatók, birák, részint egyedül s tulajdonké­peni közigazgatási hivatalnokok. S nem csak ekkép befoly a törvények végrehajtására, hanem maga is alkot szabá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom