Horváth Mihály: Huszonöt év Magyarország történelméből 1823-tól 1848-ig - 3. kötet (1868)
Hetedik könyv: A nemzeti átalakulást közvetlen megelőzött időszak eseményei
Második fejezet. Az 1847-ki országgyűlés első fele. 267 melyet az alsó ház ellenzéke, hanem, egynémely ízben, még ennél is nagyobb hévvel s lelkesedéssel. A főrendi ellenzék élén folyton gróf Batthyáni Lajos állott. Szavára, kit az összes, országos ellenzék, pesti öszszejöveteleiben főnökéül választott, önként indúlt a főrendi tábla ifjú ellenzéke. Csak egyszer kellett hallani őt, midőn valamely fontosabb tárgyban emelt szót, s látni a megdöbbenést, melyet komoly, erős okoskodása, hímezetlen igazmondása a tábla többségében okozott, hogy meggyőződjünk, miképen e férfiú lelke és szíve teremtve van arra, hogy a nemzetnek viharos időkben is vezetője legyen. Mellette Pr ényi Zsigmond, Batthyáni Kázmér, Wenkheim Béla, Károlyi György s mások kitűnő helyet foglaltak; de elvszilárdságra, szónoki hatásra s befolyásra nézve első volt közöttök a, már a múlt gyűlésekről ismeretes, T e 1 e ki László. Új jelenet volt a főrendi táblán, hogy már a főméltóságokat viselők közöl is többen, mint Batthyáni Imre, Vay Ábrahám s mások is, az ellenzékkel tartottak. Hiányzott ellenben az országgyűlés elején a főrendi tábla egyik leggeniálisabb szónoka, Eötvös József, kit, mivel centralisátiói rendszere miatt az ellenzékkel némileg meghasonlott, csak később, a márcziusi események birtak a megjelenésre. Az ellenzéki pártnak a főrendnek soraiban e tetemes gyarapodása az egész főrendi tábla tekintélyét s hitelét nevelte a nemzet előtt. Kétségtelen bizonysága ennek ama sajátságos körülmény, hogy míg az 1832/6-ki országgyűlés alatt, midőn a demokratiai elveknek még csirája is alig látszott a magyar közélet mezején, az előhaladottabb hazafiak egyik jelszava volt, a főrendi táblának, mely minden reformot gátol, eltörlése: most, miután a népérdek s egyenlőség elvei oly erős gyökereket vertek, e kivánatnak hangja sem volt többé hallható. A figyelmet igénylő állás, melyet az ellenzék a felső házban elfoglalt, s a nagy befolyás, melyet annak végzé-