Horváth Mihály: Huszonöt év Magyarország történelméből 1823-tól 1848-ig - 2. kötet (1868)

Negyedik könyv: A kormány ellenhatása a szabadelvű nemzeti irány ellen V. Ferdinánd első kormányéveiben

(33 Negyedik könyv. V. Ferdinánd első kormányévei. 1837—1839. sajnos heveskedések, melyek miatt a szlávok a magyarok ellen utóbb panaszt emelhettek, eredtek amaz eszélytelen, s tekintve az állam nemzetiségét s történelmét, mondhatni bűnös, pánszláv törekvésekből, mint viszont. Miként fentebb láttuk, még az 1836-ki nyelvtörvény is oly szerény volt, hogy az nemcsak a szlávokban nem ébreszthetett aggodalmakat, hanem inkább a magyar nemzetnek nyújthatott okot igazságos panaszra, hogy nyelve az államban, az igazgatásban szintúgy mint a köznevelésben, meg van fosztva a maga természetes jogaitól, melyeket még mindig a holt latin bitorolt. Szóval, 1827-ben, sőt még 1832-ben is semmi panasza nem lehetett a szlávnak, hogy nyelve, nemzetisége elnyomatik; s a „Sláwy dcéra" mégis a legnagyobb méltatlanságokkal illeti a magyarságot. Leszállva a magasságról, melyre prófétai szerepében emelkedett, s melyen egy nemzeti költőnek állnia illik, kimeríthetetlen a legaljasabb szitkokban. Elragadtatva vak buzgalmától, a legnemesebbet is szennyes kezekkel illeti, és sárral dobálja mi tiszteletre méltán tarthat igényt; majd a gyűlölet és rágalom tajtékát szórja, fenyegetésekre fakad s nemtelen bosszúra ingerel; majd ismét nevetséges szitkokban önti ki mérgét, s a pokol kínjaira kárhoztatja azon magyar hazafiakat, kik nyelvök mívelése, nemzetiségűk szilárdítása mellett dicséretesen buzogtak 1). Pánszláv E költemény, mely általában a szlávok tetteit dicsőíti, mozgalmak a . . . , _ tótok közt. fajuk szamnagysagat s terjedelmet magasztalja, a, kivált ágostai hitvallású szláv ifjúság egy részétől nálunk is nagy lelkesedéssel fogadtatott. Elragadtatva a gyakran csak félig értett költői ömledezésektől, megrészegedve a képzelt nagyl) Az V-dik ének. melynek czíme Acheron, egészen ilyféle aljasságokból áll. Például: Dugonics magyar érzelmű piaristát és irót, kinek pedig esze ágában sem volt elnyomni a szlávokat, emberfejű cerberusnak ábrázolja, ki a pokolban legyek, poloskák, darázsok, békák s más férgek által csipdesve, maga körül harapdos, és idegen, (t. i. magyar) nyelven ugat és szitkozódik. Másokat, például a szelíd kedélyű Glaczot, nagy orral festi, melyről fogvicsorító ördögök egész szeleteket metszenek le. stb.