Horváth Mihály: Huszonöt év Magyarország történelméből 1823-tól 1848-ig - 2. kötet (1868)
Negyedik könyv: A kormány ellenhatása a szabadelvű nemzeti irány ellen V. Ferdinánd első kormányéveiben
Második fejezet. Korniánykisérletek a nemzeti irány elfojtására. 41 követek által az oldalaik mellett lévő ifjaknak azt megtil- is36. tattá. A feliratot ennél fogva csak százkét ifjú jegyzetté alá s küldötte el titkon Wesselényinek. Ennek lelkesítő válaszát az ifjúság Zala megye levéltárába kivánta örök emlékűi letétetni; de mivel a megye, főispánjának tiltakozása következtében, azt el nem fogadta, Kölcsey által valamely református egyház levéltárában tétette le. Ugyanazon időben a Wesselényihez intézett felirattal, az erdélyi országgyűlési ifjúsághoz is irt az egyesület egy felszólítást, hogy Bocskay, Bethlen Gábor és II. Rákóczy Ferencz példái szerint szent kötelességöknek tartsák a szabadság elveinek terjesztését. Midőn az erdélyi diéta Bécsbe követeket küldött, az ifjak egyesülete fáklyás zenével s üdvezlő beszéddel fogadta a Pozsonyba érkezett küldöttséget. Sokkal jelentékenyebb s egyenesen a kormány ellen intézett tüntetés volt még az ifjúsági egyesület részéről az, hogy midőn Kölcsey, a fentebb elbeszélt fondorlatok következtében, követségéről lemondott, nyilvános gyászviselésre hívta fel a maga tagjait, kiknek példáját aztán majdnem az egész pozsonyi ifjúság követte. Említők, miképen az ellenzéki követek igen hevesen keltek ki a kormány ellen, midőn ez, az országgyűlés végén, a köznevelés , tárgyában intézett feliratra mellőzőleg válaszolt. Az ifjúság több tagjaitól, koruk lángérzelmei szerint, ekkoron még hevesebb kikeléseket lehete hallani a kormány ellen; s pedig oly nyíltan és kimélet nélkül, hogy Ragályi, ki ekkor már határozottan a kormánypárthoz hajlott vala, többször mondaná, miképen ily beszédek vesztőhelyre vezethetnek. Ezen ingerültség utoljára még egyszer tört ki az ifjúság forró kebeléből, midőn annak egy része az országgyűlésről hazatérő Wesselényit Pesten fáklyás zenével üdvezlé. A beszéd, melyet Lovassy László ez alkalommal mondott, nem kevesbbé elragadta szónoklati szépsége, mint megdöbbentette merészsége által a hallgató közönséget.