Horváth Mihály: Huszonöt év Magyarország történelméből 1823-tól 1848-ig - 2. kötet (1868)

Ötödik könyv: Reformi s nemzetiségi harczok 1840--1843 között

212 Ötödik könyv. Reformi s nemzetiségi karczok 1840—1843 között. 1840. Jőinek ismert fel a nemzetiség. Innen van, hogy nincs is irodalmunkban senki, a kinek művei a nemzet érzelmeire s gondolkodására oly nagy és általános befolyást gyakoroltak volna, mint az övéi. O, mint egy szép költeményében mondja, élete feladatává tette: ,,....a nemzetet a szellemharczok tiszta sugaránál olyan magasra tenni, mint lehet!" S nem volt soha költő, ki egy nemzet nemes sóvárgásait, jóra, szépre irányozott törekvéseit több élethűséggel s egyszersmind nemesebb ideálban kifejezni, visszatükrözni képes lett volna, mint ő: méltó, hogy a nemzet költőjének nevét viselje. Csoda-e, ha ennél fogva egynémely költeménye oly nagyszerű hatást gyakorolt a nemzet fejlődésére, hogy azokat méltán eseményeknek, történelmünk valóságos részének tekinthetjük. Említsem-e például, a „Szózatot", a hazafiság, nemzeti függetlenség és szabadság eszméinek, a nemzeti sóvárgások e magasztos tárgyainak, oly felséges alakba öntött megtestesítését, ezen ihletés, jóslatszerű költeményt, mely, a szó teljes értelmében, varázserővel hatotta át a nemzetet; melyet ennek gazdaga szegénye, ifja s véne könyv nélkül tudott; mely miként boldogabb korában törekvésre s kitartásra lelkesítő zsoltárává, ugy a bekövetkezett szenvedések napjaiban vigasztaló, emelő, bátorító imájává lőn a nemzetnek? Népszerűségben Vörösmartyval senki sem osztozott jelesebb s kedveltebb költőink közöl oly mértékben, mint Petőfi sán- Petőfi Sándor, ki bár csak e korszak végső négy-öt éveiben, s kivált miután „Összes költeményei" 1847-ben megjelentek, kezdett igazán ismertetni s méltányoltatni, hamar kedvenczévé lett a nemzetnek. És méltán: ha Vörösmarty ban a legnagyobb nemzeti-, Petőfiben a legnagyobb népköltőjét birta addig a nemzet. Vörösmarty a magasabb nemzeti, Petőfi a nép-élet leghívebb kifejezése. Bár nyelve nem ritkán pongyola, képei, eszméi gyakran mindennapiak, prózaiak s nem mindig olyanok, melyek a jobb izlést, a szép érzelmét kielégítsék; de élethívebb, valóbb,