Horváth Mihály: Huszonöt év Magyarország történelméből 1823-tól 1848-ig - 2. kötet (1868)

Negyedik könyv: A kormány ellenhatása a szabadelvű nemzeti irány ellen V. Ferdinánd első kormányéveiben

Harmadik fejezet. Kibékülés az 183!>/10-ki országgyűlésen. 141 esetben a kir. előadásokra vonatkozó felirattal kapcsolatosan i839. terjesztessenek fel az előleges sérelmek. A főrendek ezen engedményét elég fontosnak látták A 1"'"tl" lem meg­a rendek arra, hogy magok ismét egy lépéssel közeledje- szüntetése' nek feléjök. Elhatározták tehát elejteni végre a pesti sé­relmet, mely magokra nézve is mind nyomasztóbbá kezdett válni. Egy zsákutczává lett az, melyből nem nyílik kime­net, s szükségkép, vissza kell térni. Egy részről a rendek ama határozata, hogy míg e sérelem orvosolva nem lesz, mindaddig semmi más tárgyalásba nem ereszkedhetnek; más részről a főrendek eltökéltsége, a föliratot e tárgyban keresztül nem bocsátani, teljesen lehetetlenné tette a meg­oldást. A rendek tehát, nehogy az országgyűlést e miatt minden eredményétől megfosztva lássák, középutat válasz­tának: Rádayt követségéről lemondásra birván', a sérelmet tényleg megszüntették. Midőn azonban az ellenzéki többség a követválasztás szabadságának további vitatásával felha­gyott, egyszersmind ünnepélyes óvást tett a jövőre nézve ezen alkotmányos jognak törvénybe ütköző minden korlá­tozása ellen, s határozottan kijelentette : hogy a nemzetnek e szent és sérthetetlen jogára nézve a törvényekhez s tör­vényes gyakorlathoz különösen az 1832/6-ki országgyűlés­nek senki által kétségbe nem vont azon példájához, mely szerint Balogh János, bár hűtlenségi perbe fogatott, Bars­nak mégis követe maradt, szorosan ragaszkodik. Es midőn ezt a szeptemb. 18-án kelt izenetökben a főrendeknek tud­tul adták, kijelenték azt is, miképen látván, hogy a szólás­szabadság feletti tanácskozások még hosszúra terjedhetnek, azon reményben, hogy az egyesség .ez iránt is létesülni fog, a szólásszabadsági sérelmet a kir. előadásokra vonat­kozó felirattól hajlandók elválasztani. Ezentúl már csak némi csekélyebb nehézségek késleltették még egy ideig a felirat elküldését, melyek végre eloszlattatván, a kir. elő­adásokra vonatkozó első felirat október 31-kén az előleges sérelmekkel együtt valahára felterjesztetett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom