Horváth Mihály: Huszonöt év Magyarország történelméből 1823-tól 1848-ig - 1. kötet (1868)

Első könyv: Bevezetés. Az 1825-ki országgyülés előtti viszonyok

Az 1825-ki országgyűlés előtti viszonyok. 67 madta meg, rendkívüli izgalmat okoztak ezek táborában, melynek középpontját egy részről Keszthely, a különben derék Festetics György gróf köre, más részről Debreczen képzi vala. A polémiái levelezés mind a két felekezet részéről mind nagyobb szenvedélylyel folyt; sőt a S om o gy i Gedeon által 1813-ban kiadott híres „Mondolat", s a Szemere és Kölcsey által irt „Felelet" kíméletlen hangja valóságos elkeseredést, kölcsönös gyűlöletet ébresztett a felekben; mi azonban még sem gátolta, hogy a nyelvharcz ntóbb, bár nem kevesebb élénkséggel, de több illemmel s haszonnal, mind a két részről tudományos térre lépjen át s tárgyszerű fejtegetésekkel vívassék ki. E nyelvharcz, mely a századnak még harmadik tizedében is folyt vala, kivételes politikai körülményeink közt, sajátságos jelentékenységgel és sokkal nagyobb, messzebb ható horderővel bírt, mint más nemzeteknél, melyek hasonló forrongáson már a múlt század második felében estek át. A francziáknál, németeknél az efféle küzdelmeknek valamint czélja, úgy eredménye sem volt más, mint a nyelv megtisztúlása, szabatossá emelkedése, az irodalmi nyelv különválása a népitől, az izlés nemesedése, a művészet kifejlése, a tudomány gyarapodása; mert a forradalom, valamint a tudomány s művészet ösztönéből származott: úgy csak is azok fejlesztésére szorítkozott hatásával. De nálunk ezeken kivűl még egyéb indok is hatott a harczra, melynek ennél fogva hordereje is túlment az irodalmon, művészeten s tudományon. E mozgató erő nálunk az ébredő nemzetiségben, a nemzeti lét felvirulásának vágyában létezett; mire aztán ama harcz is nem kevésbbé fejtőleg és szilárdítólag hatott viszsza, mint az irodalomra. A szomorú időben, midőn egy részről a bécsi kormány halkan mind szélesebbre terjészté ki kényuralma hálózatát, s mind szűkebb térre szorítá a nemzetiséget; másrészről a tudatlanságba s apathiába merült nemzet nagy tömege oly dísztelen tespedésbe sülyedt; nagyjaink pedig annyira elnemzetietlenedtek, hogy, mint Berzsenyi 5*