Horváth Mihály: Huszonöt év Magyarország történelméből 1823-tól 1848-ig - 1. kötet (1868)

Első könyv: Bevezetés. Az 1825-ki országgyülés előtti viszonyok

Az 1825-ki országgyűlés előtti viszonyok. 11 szár czímét vette fel '). Es tudjuk, hogy akkoron folytak is tanácskozások ezen egység megalapítása felett. Tudjuk, hogy a legmélyebben látó bécsi államférfiak magok is akként vélekednek vala, hogy Ferencz semmi jobbat nem tehet a maga s dynasztiája szintúgy mint monarchiája érdekében, mint ha birodalma középpontjául Magyarországot, székhelyéül, Bécs helyett, Budapestet tűzi ki, s minden országait s tartományait ugyanazon alkotmánynyal adományozza meg, ugyanazon kormányformát s igazgatási modort alapítja meg egész birodalmában. E közös alkotmány, e közös igazgatási forma kétségkívül csak a magyar alkotmány s igazgatás lehetett volna; miután a fejedelmi ház csak azon feltétel alatt hívatott meg az ország trónjára, csak azon feltétel alatt nyerte elébb a férfi, utóbb a leányágra nézve is az elsőszülöttségi örökösödés jogát az országban, hogy ennek alkotmányát teljes épségben fentartsa; — mire koronázatakor esküvel is kötelezi magát minden király. Némi módosítások kétségkívül szükségesekké váltak volna mind az alkotmányban, mind az igazgatásban, hogy azt minden német-cseh örökös tartományra ki lehessen terjeszteni. De kételkedni a felett is alig lehet, hogy a nemzet, törvényesen, országgyülésileg megkérdezve, ne lett volna hajlandó a szükséges módosításokra azon felszámláihatatlan előnyök fejében, hogy a birodalom középpontja Magyarország, székvárosa Budapest leend, s az alkotmány, valamennyi örökös tartományokra kiterjesztetvén, azontúl mindigre megszabadul azon ellenséges támadásoktól, melyeket eddigelé Ausztria korlátlan és jellemök, viszonyaik szerint német, fejedelmeitől s azoknak bureaukratikus szellemű s a kényuralmat reánk is kiterjeszteni vágyó német miniszte1) Eleinte „Magyar- és Csehország császára" czímét akarta felvenni Ferencz, s az iránt értekezésbe is ereszkedett Napóleonnal, ki bár különösnek találta a két császári korona egyesítését, ama czím felvételét egyátaljában nem ellenzetté. Ld. Correspondancc de Napóleon I. Paris 1862VIII, 422, 449, 477.