Horváth Mihály: Huszonöt év Magyarország történelméből 1823-tól 1848-ig - 1. kötet (1868)

Első könyv: Bevezetés. Az 1825-ki országgyülés előtti viszonyok

Az I825-ki országgyűlés előtti viszonyok. 101 melynek törlesztésére és átváltoztatására 1818-ban (márcz. 21-kei pátens által) egy új financzmunkálat indíttatott meg, a 488 millió ftról, mennyit az akkor tőn, ismét tetemesen emelkedett; a hiány pedig az évi költségvetésben növe­kedett. A só ára, vámok, dohányegyedáruság s más indirect adózások tekintetében az egész monarchiában már rég oly rendeletek léteztek, hogy mi 1816 előtt váltó czédulákban fizettetett, azontúl ezüstben fizettessék; mi által ezen adó­nemek a létező körülmények közt lehető legmagasabb fokra lőnek felcsigázva. Nem maradt ennélfogva más mód, vagy helyesebben szólva, a bécsi kabinet, elfogadott kormány­politikája mellett, nem tudott más módot találni, az állam­jövedelmek szaporítására, mint a hadi adót Magyarország­ban is feljebb emelni. E tárgy iránt a kabinet és a magy. kir. kormány­székek közt már 1820-ban megkezdettek a jegyzékváltások. A kabinet azt kívánta, hogy a magyar hadi adó, mely utol­jára az 1812-ki országgyűlésen az egy évvel elébb forga­lomba tett papirpénzben, az úgynevezett váltó-jegyekben 5,200,000 forintra határoztatott, 1821-ki november 1-től kezdve, ugyanezen számszerinti öszvegben ezüst pénzben fizettessék, s ezen adófelemelés, szintúgy mint az újoncz­kivetés, országgyűlés közbejötte nélkül udvari parancs által eszközöltessék. A kormányszékek, a kir. helytartótanács szintúgy mint az udvari kanczellária, a királyhoz és a csá­szári udvari kamarához intézett több rendű előterjesztések­ben czáfolhatatlanúl kimutatták, hogy e rendeletet, elnézve annak törvénytelenségétől, egyedül az adózó nép szegény­sége s fizetési képtelensége miatt is, lehetetlen foganatosí­tani. Kimutatták e kormányszékek, hogy a nép a háborúk idején viselt rendkívüli terhek, s a papírpénznek kétszeres leszállítása következtében, — mi által elébbi száz forintja nyolcz forintra olvadt le — továbbá az ipar és kereske­delem akadályai s pangása miatt oly szegénynyé lett, hogy adóját, — miként a tetemes, behajthatatlan hátralékok

Next

/
Oldalképek
Tartalom