Horn Ede: Államháztartásunk rendezéséről (1874)
68 zenöt millió forintnyi költségkevesbedést okozna. Ezen kevesbedések csupán az úgynevezett fakultatív, azonban mégis szabályszerüleg visszatérő kiadásoknál eszközlendők; ezek, mint a 14. fejezet kimutatta, átlagos évben köze) 55.5 millió forintra rúgnak. A javasolt megtakarítás ennélfogva az egész összegnek több mint negyedrészét, körülbeló'l 27 százalékát tenné. Ez semmiesetre sem jelentéktelen levonás. Törölni vágyók és oly optimisták előtt kik azt gondolják bogy az államkiadásokat épen oly könnyen lehet leszállítani,mint felemelkedni hagyni, ez elégtelennek tetszhetik; én habozás nélkül bevallom, hogy nem mernék többet igérni, vagy követelni. Alig volna ez keresztülvihető legfontosabb állami, társadalmi és forgalmi érdekeink megsértése nélkül. Épen most emlitém, hogy igazságszolgáltatásunk visszaadását a közigazgatási hatóságok kezébe szomorú visszalépésnek tartanám. Épugy a helyreállítandó helyhatósági önkormányzat alapján a megyének és a községnek a különös megyei és községi ügyek korlátlan igazgatását szívesen átengedném, azonban nem szeretném a deczentralizáczió ürügye vagy a takarékossági tekintet nyomása alatt az általános érdekeket az egyedül illetékes államtól elvonni. A helyi utak építését és fentartását a helyi községeknek nemcsak jogai, de sőt kötelességei közzé számlálom; azonban, mint az előbbi fejezetben is megjegyeztetett, nekik legkevésbé sem engedném át a közlekedés ügyet, a mennyiben az országos érdekeket érinti; ennélfogva sem azon 4.816,703 ftot, a ni3ly az útépítés és fentartá>ra, semazon 1.401,837 ftot mennyi a viziutakra van az 1874-ik költség törvényben felvéve, sem törölni, sem lényegesen leszállittatni nem szeretném. Ép oly kevéssé vagyok képes egyetérteni azokkal, a kik a takarékossági veres irónt a közoktatási kiadásokon akarják gyakorolni. A költségvetés keretében némely változtatások leheinek igen helyesek, mint például az akadémiák kevesebb száma erősebb dotáczióval bizonyára csak előnyös volna Hanem átalában époly igaztalan mint roszul alkalmazott megtakarítás volna a közoktatási kiadásoknál fösvénykedni akarni, midőn még most 947,000 iskolaköteles gyermek nélkülöz minden oktatást, s 1000 községnek népiskolája sincs,