Horn Ede: Államháztartásunk rendezéséről (1874)

63 ben is csak zavar. Ezen felül, részben eme képességhiány tudatában, részben, hogy az állásokat szaporítsák, igazga­tási gépezetünkből ugy bent magokban a minisztériumok­ban, mint ezek és a külső végrehajtó közegek közt, az el­lenó'rzés, felülvizsgálat, utóellenőrzés, és legfelső felülvizs­gálat valódi khinai csomagoló rendszerét építették, a mely a hivatalnokoknál minden önállást lehetlenné tesz, a gyors elintézést előli, és minden ügy, akár fontos akár nem, annak a mit az érdemel és szükségei, tizszesét veszi irká­lás és időpazarlás kép igénybe. Teremtsetek képes hivatal­nokokat, kik megfelelőleg legyenek dijazva, de egyúttal szakmájokban bizonyos önállóság és felelőséggel is fel legyenek ruházva! Akkor a közszolgálat alig fogja a mai személyzet egy harmadát és a mai kiadások felét megkivánni, s mégis sokkal jobban el lesz látva, mint van ma. XXIV. Aközponti vezetésnél ily módon kényel­mesen meglehet takaritani másfél millió forintot, a köz­szolgálat hátránya nélkül, sőt annak lényeges előnyére. Természetesen csak példát akartam felhozni, csak irányt akartam mutatni. A követelt reformnak nem lehet esupán a központi igazgatásra szoritkozni ; a bajok, melyeket száműzni vagy legalább gyengiteni kell, előfordal­nak — gyakran talán még merevebb alakban — a közélet minden mezején. Az ajánlott reformnak annálfogva ki kell terjedni : a megyei és törvényhatósági igazgatásra, az adóügyre, igazságszolgáltatásra, az állami jószág, bánya és erdőügyre, a közoktatás, börtönügyre, a nemzeti hadse­regre stb. Mindenütt szükséges a sokat irás, a mlszámos, mütani Schlendrianak, a kölcsönös hivatalos gyanúsítás és felügyelésnek eddigi rendszerét kevésbé haszontalan irká­lással, kevés, de munkabíró, jól fizetett, komoly munkára képes, némi önállóság és megfelelő felelősséggel felruhá­zott hivatalnokokkal pótolni. Anyereség,melyetaz ország ezen rendszerváltoztatásból minden nyilvános és közügy észszerűbb és gyorsabb elinté­zése folytán fogna nyerni, nem számitható ki; jelentéktelen nem lehet. A közvetlen megtakarítás azonban az állam­pénztárra nézve mindenesetre milliókra számitható, a mely részben a tulajdonképi igazgatási költségekből takarítható

Next

/
Oldalképek
Tartalom