Horn Ede: Államháztartásunk rendezéséről (1874)

57 ter ? Egy pár rendszalagocska kiosztását az elnöki iroda is eszközölheti. Hasonlóan sinecura a miniszterelnökség, és az is marad, még akkor is, ha az érintett két minisz­térium fontos titkos teendőit magára vállalja. A miniszter­elnökség mint olyan, a legtöbb alkotmányos államban is­meretlen ; közönségesen a kabinet vezetése a legjelentéke­nyebb tárcza birtositásának vagy a legjelentékenyebb tár­czabirtokosnak adatik. Miért nem tesszük ezt, különösen szemben az ismeretes pénz és tehetség szegénységgel, sza­bállyá nálunk is, mint a hogy tényleg a szükség folytán már néhány hét óta van ? Nem a mai pénzügyi szükség, és a most oly átalános kiáltás a megtakarítások ntán csalta ki e megjegyzéseket; régen elmondtam azt magában az országgyűlésen is, különösen az 1873. költségvetés tárgyalásakor. Ugyanez alkalommal kivántain és indokoltam a kereskedelmi és iparminiszterium megszűntét is. Mi e való ez is? A pósta és távirda, mely legfontosabb igazgatási ágait képezik, természetszerint a közlekedési minisztérium körébe tartoznak; csak nyernek, hogy ha az nt és vas­pálya ügygyei ugyanazon kézben egyesittetnek. A mezei és nemzetgazdasági oktatás ügyet oz országgyűlés már rég a közoktatási ügyérhez utasitotta ; a vesztegintéze'ek és a marhavész ellemi intézkedések inkább a belügyminiszté­riumhoz tartoznak, mely a rendőri és egészségügyet ve­zeti. Mi marad még hátra a nevezett minisztérium teen­dőiből ? Egyetlen fontos vagy legalább is drága ág : a lótenyésztés, a melyre magában a nyomorú 1874 évben is 2.746,283 frt. bruttó (696,759 frt. nettó) kiadás véte­tett fel a költségvetésbe, oly kiadástétel a mely kiáltó nyomorunkhoz ugy illik, mint az ököl a szemre. Igaz, a sport igenis angolos és az angol nagyon is gya­korlati ember; csak azt feledik el sportinánjaink, hogy liában a kormánynak és államnak semmi köze nincs a Der­by-vel, bárha az nemzeti nap is. A kereskedelmi és a közlekedési minisztériumok egyesi­tése a mult év vége óta ténylegesen megvan gróf Zichy József személyében. De csak szükségből: a kereskedelmi miniszterre reá volt kényszerítve a közlekedési tárcza, mert arra egyátalában nem találkozott vállalkozó. Akarjuk remélni, hogy az egyesítés nem fog újra megszűnni . . ,

Next

/
Oldalképek
Tartalom