Hajnik Károly: Visszaemlékezések : Jelenetek és adomák a magyar életből (1856)

Albert hajdu

128 mészetét, a legborzasztóbb jelenetnek néztem elibe, nem kételkedve, hogy az, ki még a puszta ellentmondást sem képes eltűrni, s kénytelen ütésverés által magán könnyiteni, a neki nem csak ellentmondó, hanem ö kegyelmét még fel is pofozó tiszttartót legalább is négyfelé fogja aprítani. — De mily nagy lön bámulásom, midőn Albert uram, a csattogó iszonyú arczcsapások után sarkantyús csizmáját összeütve, fegyverével .... igazodj-ot csinált, és a fájdalom daczára igyekezett a pofcsapáspiritotta feldagadt arczának a legnyájasabb kifejezést adni. Ezen kinos jelenet után nem sokára Albert uram a suhanczczal elvonult, és öt a tömlöczbe kisérte; a mikor a többször érintett gazda, — kinek Albert uram múltkori megtraktáltatása alkalmával, mit fennebb elfelejténk megemlíteni, az uriszéken hathatós protectióját megígérte, — és a kisbiró, ki mint tanú a vallatáson jelen volt, — találkoznak Albert urammal az udvaron, „hej Albert uram" súgja neki a gazda, ,,úgy látszik, hogy szerencsétlen természete csak akkor üti ki magát, mikor parasztemberrel van dolga; mig ettől Albert uram még az igazságos ellentmondást sem tűrheti,