Hajnik Károly: Visszaemlékezések : Jelenetek és adomák a magyar életből (1856)

Jó vigasztalás - A legjobb modor

99 Most hirtelen felugrik az elnök és mindinkább növekedő hangon elkiáltja magát : „kérem, ne méltóztassanak morogni? no ez kellene még ... czudar, hitvány, taknyos kölykök fogjátok be szátokat, különben mindnyájatokat kikergetlek a teremből .... így kell ezekkel a tacskókkal bánni!" De alig ejtvén ki az erős szavakat, már is megsajnálta a hallgatóságot; azért szelidebb hangon így folytatá nyilatkozatát : „Nem is a magyar ifjúságot illeti dorgálásom, mert hisz az jól tudja, mivel tartozik e hely szentségének, . . a magyar ifjúságot, melynek párja nincsen a világon, senki sem szereti jobban mint én, azt az úristen igazán a maga legjobb kedvében teremtette; . . . hanem van itt édes fiaim köztetek egy két ember, kik bizonyosan a magyar ifjakhoz nem is tartoznak, kik illetlen viseletük által botrányt okoznak, csupán ezeket illetik dorgáló szavaim; de azok, ismételve mondom — s itt már elérzékenyülve sirni kezdett az elnök — a magyar ifjakat, kiknek apja vagyok, kikre, mint legkedvesb fiaimra igazán büszke vagyok, teljességgel nem érdekelhették." A hallgatóság is elérzékenyülve az elnöki 7*