Fabó András: Az 1662-diki országgyűlés (1873)

66 — Porcia uiondá: »Oly jelentést tegyen uraságtok, hogy kül­dőik, mit reménylek is, ide többé ne folyamodjanak, mert ö föl­ségének komoly akarata csak az ország köznyugalmára tartozó­kat tárgyaltatni, a birodalomból pedig azt irják ö íölségének, si­essen, mert ott, minden egyebet félretéve, csakis Magyarország megmaradásáról fognak tanácskozni, uraságtok tehát minden mással hagyjon fel.« A nyert kir. válasz, melyről a követek 12-kén tettek kül­dőiknek jelentést, nem elégítvén ki a protestánsokat, ezek Dras­kóczyt a királyhoz intézendő uj folyamodvány fogalmazásával bizták meg s míg az elkészülne, a személynökhöz (Zákány vezér­lete alatt), a nádorhoz (Szuhay vezérlete alatt), Zrínyihez (Farkas László vezérlete alatt) követeket küldöttek. A személynökhöz a végett, ne tartsa őket makacsoknak, hogy meghívása daczára, a sérelmeikre nyert kir. válasz után is, a közügyekről való tanács­kozásokból elmaradnak, mert megjelenésöket mindaddig, míg sérelmeiket a fölség meg nem orvosolja, tiltják küldőik szigorú utasításai: de mihelyt kedvezően válaszol a király, ők is készek lesznek az ország köznyugalma- s megmaradásáról tanácskozni és végezni. — A személynök viszonzá, nem gondolta volna, hogy a protestánsok, levén már válaszuk a királytól, a közügyek­ben tovább is vonakodjanak részt venni, e szerint inté őket, hogy az ev. compilatorok el ne maradozzanak. A nádor, mint közbenjáró az ország és király között, arra lőn megkérve, hogy a protestánsok készülőben levő uj folyamod­ványát vagy maga nyújtsa a fölségnek át, vagy midőn azt köve­teik át lesznek adandók, ő velők szintén jelen legyen. — A ná­dor a folyamodvány átadásának akár az egyik, akár a másik módját elfogadta s a kettő közti választást a prot. rendek tetszé­sére bízta, kik az utóbbit választották. Zrinyi épen akkor, midőn a köveíek Vesselényinél [tisztel­kedtek, szintén ott levén, Farkas helyett Szuhay kérte ki az ö pártfogását, mit ő mindenkorra meg is ígért. Kollonicz kihallgatást eszközölvén ki Leopoldnál, a prot. rendek Görgey Ezékiel vezérlete alatt Székely Andrást, Retkes *) A ritkított szavak, két kútfőm szerint, nem ugy voltak el­mondva.

Next

/
Oldalképek
Tartalom