Fabó András: Az 1662-diki országgyűlés (1873)
4G — rát, valamint könyvtárát is, mely biztonság végett egy polgár házába volt szállítva, elvétette, Csejtébe vitette, ott a könyveket a bibliával együtt a vár udvarán megégettette s a mindenétől megfosztott papot koldusbotra juttatta. Ezek elvégeztével a lakosokat tömlöczczel, békókkal, veretéssel^s más sanyargatásokkal ev. vallásukkal ellenkező szertartásokra kényszerítette s az ev. pap által megkeresztelt, de elhalt csecsemőket, valamint felnőtteket is tisztességesen eltemetni nem engedi. Ugyanazon gróf jószágkormányzója s más tisztjei Melcsics, Hahizics, Morva- Lieszko községek és Bosácza leánygyülekezet lakosait először megfenyegették, hogy ha templomaikat önként átadni s papjaikat kiűzni vonakodnak, ők 300 katonával eljővén, a községeket földig lerontatják; mi a midőn nem használt volna, katonák által támogattatva, eljött az újhelyi prépost, a ki létrákon a templomokba behatolt, azokat elfoglalta, a papokat pedig gyalázatosan elkergette. Pozsonymegyében. Eszterházy Pál és Ferencz Szenczen s más uradalmaikban az ev. népet katonák beszállásolásával s azoknak hallatlan garázdálkodásával zaklatni el nem mulasztották. Ugyanis a templomok elfoglalása után a katonák iszonyú kegyetlenkedése arra kényszeríté a vallásukban állhatatos lakosokat, hogy javaik elhagyásával puszta kézzel vándoroltak ki, a gyarlóbbakat pedig, kik megunták a zaklatást és segíteni kivántak magokon, r. kath. vallásra szorították. A papoknak sem kedveztek, hanem a lakaikba küldött katonák a szükségen fölül is kicsikart élelmi szereket fölemésztették vagy hasztalanul elpazarolták, a bútorokat felprédálták; a feltört pinczékből a borokat elvitték, magokat a papokat pedig — mindenben, kivált az egyik pap pinczéjének feltörésében és a szüreti edények elfoglalásában Sánta Tamás, Eszterházy Ferencz tiszttartója, verérkedvén — rút szavakkal illetve, megkárosították, míg a napról napra növekedett kihágásokat látva, a paplakot, javaik nagy kárával, odahagyni voltak kénytelenek. Ismételt vizsgálatok után pedig, csakugyan megváltoztatták-e vallásukat a lakosok ? néhány nemesnek és kivált ságos ház tulajdonosának bútorait és birtokait, nem gondolva a nemesség szabadságával, elfoglalták, azután kidoboltatták, hogy azon papnak, ki a városba jőni merészel, vele leendő holmiját