Fabó András: Az 1662-diki országgyűlés (1873)

— 44 ­dok börtönbe záratta s ott mindaddig, míg akaratára nem ha­joltak, tartotta, kiket azután, jajongókat, a kosztolnai r. kath. templomhoz hajdúk erőszakkal hajtottak. A nevezett községek egyházi jövedelmei szintén elfoglaltattak. A nem régen meghalt Trsztyánszky Mária Klára, Serényi Pál neje, Zablath és Riba lakosait szigorú fenyegetéssel, söt bün­tetéssel az ev. vallás elhagyására kényszerítette, az egyházi jö­vedelmeket pedig, melyek régóta a trencsini gyülekezethez tar­toztak, elfoglalta. Szintén Trsztyánszky Mária Klára a trencsini ev. gyüleke­zethez régóta tartozott kis-zablathi jobbágyokat, a maga szolgái­hoz Szelepcsényi tisztjét adva, Kosztolna-Drjetomába, Szelepcsé­nyi ottani házába, fegyveresen hajtatta, elfogatta, és míg neki jobbágyi eugedelmességet, a rótn. kath. vallásnak pedig hűséget nem esküdtek, szabadon nem bocsátotta s emígy az említett gyü­lekezettől elszakította. Ugyanazon trencsini gyülekezettől For­gách Mária, Ilyésházy György neje, Z'atócz es Orechove közsé­geket az egyházi jövedelmekkel együtt elvette. Trsztyánszky Mária Klára a szohlahói szintén elfoglalt anyagyülekezethez tartozott Bardt-Lehota leánygyülekezet tem­plomát minden hozzátartozóval elfoglalta. Forgách Mária kiűzvén az ev. papot, Nemsova templomát paplakát és iskoláját, sok nemes patrónus és oda tartozó község sérelme- és kárával, elfoglalta, a pap sok ingóságát, majorságát, barmait, kocsiját, gabonáját saját jeleulétében maga részére el­foglalta, elvitette s vissza mindeddig nem adta. Ugyanő azután Bán városában két templomot, nemkülön­ben Pruzs, Bobóth, Szoblalió, Gradna és Nagy-Chlivén templo­mait elfoglalta, a papokat megveretve kiűzte,, javaikat elsze­dette, az ev. jobbágyokat vallásuk elhagyására különféle kínzás­sal kényszerítette, mitsem gondolva azzal, hogy azok másoknak voltak elzálogosítva. Illyésházy György a szucsdi templomot és paplakot s a für. dői kápolnát, kicsikarva a kulcsokat, elfoglalta, a lakosokat pe­dig, a pap kiűzetése után, majd fenyegetésekkel, majd börtönnel, melyben többen sokáig tartattak, r. kath. vallásra kényszerí­tette. Az alsó-szucsaiakat Forgách Mária, azon ürügy alatt, hogy gabonát kölcsönöz nekik, nemsovai majorságába hivatta, ott őket

Next

/
Oldalképek
Tartalom