Fabó András: Az 1662-diki országgyűlés (1873)

— 24 — mit tesznek, ugy üléseket ő sem tarthat. — A nádor, kihez Bene János volt küldve, jobbnak vélte, ha a protestánsok is a közügyek tárgyalásához fognak, ha pedig ettől vonakodnak, miatta ám terjeszszék sérelmeiket egyenesen a király elé, az ő közbenjárásán múlni nem fog, de vegyék gondolóra azt is, hogy ezen országgyül és csak a haza megvédése iránti intézkedések végett van összehíva, ilyen késleltetésekkel s akadályozásokkal tehát nem kellene azt gátolniok. — Szelepcsényi határozottan kimondá, hogy vallásügybe a r. katholikusok nem bocsátkoznak, hanem a haza megmentéséről tovább tanácskoznak, de ha sérelmeikkel a protestánsok a fölséghez akarnak járulni, útjokat elzárni nem akarja. A törvényhozók között emigy már kétségtelenül nyilvánult feszültség közepett a protestánsok megpuhítása volt a feladat. E végett Leopold a nádort és Zrínyi Miklóst küldé hozzájok, kijelentetvén általok, hogy ö, a protestánsok eltávozása esetében is, a r. katholikusokkal, mint az ország tekintélyesb részével, folytatandja az országgyűlési teendőket. A személynök pedig különböző órákban s egyenként többeket hivatott magához a protestáns követek közül, őket szándékukról lebeszélendő. Hasztalan volt ugy a király, mint személynökének törekvése. Emez június 5-kén ülésre hítta meg a sérelmi bizottság protestáns tagjait is azon figyelmeztetéssel, melyet a nádor is igazolt, hogy a protestánsok sérelmei is tárgyalhatók lesznek. Ez a protestáns rendeket nem kevéssé zavarta ugyan meg, de meghitt társaikat még sem ktildötték el. Hogy pedig engedetlenségről ne vádoltathassanak, küldötteik által ugy a nádornál, mint a személynöknél részint utasításaikkal, részint azzal mentegetőztek, hogy d. u. 4 órakor a király által levén elfogadandók, folyamodványuk és sérelmeik fogalmazásával kell sietniök. Kollonicz Zsigmond Frigyes közbenjártával Porcia csakugyan kihallgatást eszközölt ki Leopoldnál számukra, kik képviselőikül, Draskóczy György szónoklata mellett, Nyáry Lajost, Farkas Lászlót, Szelényi Györgyöt, Recsky Zsigmondot és Schmitz Menyhértet (?) választották, s kiket a király a megállapított órában el is fogadott. Átadott emlékiratukban, [melyet Serpilius fogalmazott, én pedig nem szószerinti fordításban ugyan, de semmi lényegest ki nem hagyva közlök, — elmondják a panaszkodók, hogy midőn