Fabó András: Az 1662-diki országgyűlés (1873)
—• 213 — letességeket és magánérdekeket, csak az országnak védelmét, fenntartását és üdvét érdeklöket tárgyalják, sok sérelmeiknek fölvételét, fenntartván mégis azoknak jövő országgyűlésekben ismét az előbbi divat szerinti tárgyaihatását, más időre halasztják és csak e következők iránt kérik ő fölségét: 1.) Hogy a német katonaságot, habár az a királynak előadása szerint azért hozatott be, mert a török az erdélyi részeket dúlta és az országnak más részeit is nagy sereggel fenyegette, egy részét ugyan azonnal, más részét pedig jövő Sz. György napjára vigye ki, addiglan pedig azt rendesen fizesse, a töröknek kiverésére a magyar katonasággal egyenlően használja, jó fegyben tartassa és a nádornak és a helyek tábornagyainak vagy más főnökeinek hatalma alá rendelje. — 2.) Hogy Horvátországba és Slavoniába az 1649. 2. s 1659, 85. és 99. tcz. szerint külső katonai segedelmeket csak had idejében küldjön s az ottani őrségnek szomszéd tartományok általi fizetésére nézve a bevett szokást tartassa meg és a külső katonákat Varasából vitesse ki. — 3.) Hogy a törökkel való békekötésre vagy annak megerősítésére s egy magyar követnek a császár melletti tartására és a magyar dolgoknak magyar tanácscsal tárgyalására nézve a kir. biztosító levélnek 3. pontját s az 1638. 3. és 1659. 14. tcz.-keket tartassa meg. Az 5-dik tcz., melyben a rendek nagyobb szükségnek esetére, vagy is ha a török jókora sereggel jőne, vagy valamely fővárat megtámadna, vagy a király olyant bevenni akarna, a hazának és szomszéd keresztyénségnek védelmére általános személyes fölkelést és azon fölül minden töröknek nem adózó akár egész, fél vagy negyedtelkes jobbágyi, akár zselléri 20. háztól, az alispánnak és szolgabírónak mérséklése szerint a földes úr részéről ugyan egy jól fölfegyverzett lovast, a jobbágyok részéről pedig egy gyalogot, végre a töröknek is hódolókra nézve, hasonló mérséklet szerint, a földes úr részéről minden 40. háztól egy lovast és egy gyalogot adni, kiállítani, és míg az ily szükség tart, eltartani ajánlanak, a több vármegyében birtokos földes urak az általok állítotfcakat azon vármegyének zászlója 'mellett, melyben személyes lakásuk vagyon, magok mellett tarthatván, és ezen teher minden birtokosok, névszerint káptalanok, kolostorok, apáczazárdák, káptalanba be nem kebelezett apátságok vagy prépostságok, városok, vagy birtoki jogot zálogban