Fabó András: Az 1662-diki országgyűlés (1873)

— 208 pedig újíttassanak meg a régibb törvények, a visszaélések és némelyek kereskedése szüntettessenek meg. A 47-dikre. Kevés szomszédot érdeklő magánügy, azonban a kamara és a megye részéről küldessenek ki biztosok, a kik részrehajlatlanúl intézzék el. A 48-dikra. Merőben magánügy s e miatt kitörlendő. A 49-dikre. Ha nincs elintézve, intéztessék el, az árváknak pedig bizonyítvány adassék. Az 50 dikre. Terjesztessék az ügyigazgató elé, mit a szo kottnál rövidebb per követend. Az 51-dikre. A fölség beleegyez. Az 52-dikre. E sérelem merőben magánügy, e szerint mel­lőzendő, egyébiránt az árvák ezen ügyében a fölség a kalocsai érsek vagy más érdekeltek külön folyamodványára igazságot külön rendelettel gyorsan szolgáltatand. Az 53-dikra. A fölség az első részbe beleegyez, a máso­dikra nézve folyamodvány intéztessék ö hozzá s kellő figyelembe veendi. Az 54-dikre. A királynak tetszik. Az 55-dikre. A rendeknek a haza megvédésére tett ajánla­tát a felség elfogadja s őket, szükség esetében, saját határőr katonáival is segítendi. Az 56., 57., 58. és 5lJ-dikre. E négy sérelemre az e tárgy i ban már alkotott régibb törvényekre utalással válaszoltatik. A 60-dikra. Gondja lesz a fölségnek, hogy a múlt ország­gyűlés ajánlata foganatosittassék. A 61-dikre. Intézkedett a fölség, hogy a bányavárosokban olyan értékű pénz, mint a többi örökös tartományokban, veres­sék, ha pedig más tapasztaltatnék, ez nem csak meg lesz orvo­solva, hanem eszközlői is megbüntetve. A 62-dikre. A király beleegyez. A 63-dikra. Hasonlóan. A 64-dikre. Ez ügyet a fölség országgyűlésen kivtil veszi fontolóra. De midőn viszont a styriai rendek és Fürstenfeld vá­rosa részéről is a mellékelt bővebb tudósítás szerint Batthyányi s íőleg Zrínyi Miklós és más szomszéd földes urak ellen, azok­nak hajdúi és katonái által elkövetett becsapások-, zsarolások-, rablások-, erőszakos jószágfoglalások- és bitorlásokról, öldöklő-

Next

/
Oldalképek
Tartalom