Eötvös József: Reform (1868)

ségnek ezen felsobbsége mindig csak bizonyos osztályok kárára gyakoroltatik. Minden municipium aristocratia bölcsője, ez oly tény, melyet az egész világ története, első lapjától mostanig, bi­zonyít. Göröghonban, Rómában, a középkori olasz- és némethoni municipalitásokban, Németalföldön, Schweiczban és Angliában, mindenütt, hol municipális szerkezetet találunk, egy erős, magá­ban álló aristocraticus testület sem hiányzik, mely annak árnyéka alatt fejlődve, végre minden jótéteményeit monopolisálta. Ezen, hogy ugy mondjam, tettleges aristocratiának hatalma s befolyása nagyobb, felsobbsége sértőbb, kiváltságai szembetűnőbbek, mint azok, melyeket maga a törvény ad, — s habár nem a törvényho­zótól függ ezen aristocratiákat megsemmisíteni, — mert meny­nyivel kisebb a kör, annyival inkább ki fog tűnni mindig az egyesek felsobbsége, — legalább mindig kötelessége lesz a tör­vényhozásnak, gondoskodni arról, hogy azon felsőbbség, melyet a sors, vagy nagyobb műveltség egyeseknek adott, a többiek elnyomására ne használtassák, azaz, hogy miután a törvényho­zás az egyes törvényhatóságban az aristocratia támadását s léte­zését nem akadályozhatja, legalább ezen testületeknek ne adjon, vagy legalább felelősség s felsőbb felügyelés mellett adjon oly jogokat, mikkel visszaélhetnének. Az adó kulcsának meghatározása s a közmunkávali ren­delkezés által azon rész, melyben az egyes polgár a közterhek­hez járul, nálunk nem a törvényhozás, hanem az egyes megyék gyűlései által határoztatik meg. A megyéknek e hatásköre, két­ségen kivül a nemesnek, ki sem adóban, sem közmunkákban részt nem vesz, szabadságát nem szoríthatja meg; de az egyes megye statutarius jogának mily hatása van az összes nemesség­egyéni szabadságára nézve ? Nem szükség hosszasan bizonyítgatni, miként az egyes megyéknek minden felsőbb felügyelés nélkül engedett szabály­alkotási jog minden jól rendezett közállomány fogalmával el­lenlétben áll, s hogy a III. R..2-ik czime, mely szerint megyéink e jogot követelik, ellentétben áll alkotmányunk azon alaptörvé­nyével, mely szerint a törvény magyarázata csak a felség s az ország rendéi által történhetik. Ha a megyék statútumaik által mindenről rendelkezhetnek miről a törvény nyilván nem rendel­kezett, ennek magyarázata őket illeti. S a statutarius jog a kor­mány egyik legfontosabb kötelessége teljesitését lehetetlenné 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom