Eötvös József: Reform (1868)
— 37 — ugyan hol találjuk írva, hogy azon időben, melybon a magyar meg Rákos mezejen személyesen gyűlt össze s képviselők nélkül rendelkezett öndolgairól, a nemesség szavazata nem személyek, hanem a törvényhatóságok többsége szerint számíttatott, ugy, hogy, ha például 27 megye egyenként szavazva — mint az a római tribusoknál történt — valamely törvény mellett nyilatkozott, a többi nemességnek szavazatai többé tekintetbe nem vétettek? Ha valaki ezt bebizonyítja, akkor állani fog az állítás: miként a magyar alkotmány az egyes törvényhatóságok képviseletén alapszik. De ha országgyűléseinken a nemesség nem megyénként, hanem fejenként szavazott, s ha mostani rendszerünk, mely szerint a nemesség képviselők által vesz részt a törvényhozásban, csak azért hozatott be, mert a személyes részvét a nemesség nagy száma miatt majdnem lehetetlenné vált, tagadhatatlan, hogy alkotmányunk szelleme szerint törvényhozásunknak nem az egyes törvényhatóságok, hanem az egyes nemesek követeiből kellene állnia. Azon abnormitas, mi szerint törvényhozásunk törvényhatóságok képviselőiből áll, oly következéseket von maga után, melyek országgyü'éseink üdvös működését akadályoztatják. Ilyen az utasítási rendszer; ilyen az, hogy a követi verificatio nálunk nem a törvényhozó test, hanem az egyes törvényhatóság hatásköréhez tartozik. Miután e tárgyakról később bővebben szóiandok: fordítsuk most figyelmünket csak azon arányra, mely szerint a nemesség a jelen rendszer mellett törvényhozási befolyását gyakorolja. Miután nemességünk sem adót nem fizet, sem jogainak gyakorlatára nézve birtokképességhez kötve nincs, s nemes és nemes között törvényeink szerint a legtökéletesebb egyenlőség létezik, a logiciai következetesség azt kívánja, hogy minden nemes egyenlő befolyással birjon a törvények alkotásába, vagy mennyiben a választásokban s utasítások készítésénél részt venni kiván, legalább bírhasson. Törvényhozásunknál, hol csak az egyes törvényhatóságok képviselvék, ennek épen ellenkezőjét látjuk. Már magának törvényhozásunk organisatiójának az következménye, hogy egyes törvényeink a nemesség néha igen szembetűnő kisebbségének akarata szerint készülnek. Magyarország 52 megyére osztatik. Minden megyének tekintet nélkül mind kiterjedésére, mind a benne lakó nemességszámára, országgyűléseinken egy szavazata van. Az összes ne-