Eötvös József: Magyar írók és államférfiak : Eötvös József emlékbeszédei (1868)

Emlékbeszédek: Gróf Dessewffy József

66 GRÓF DESSEWFFY JÓZSEF. emberek keblében magunk után hagyunk, s ez egyet legalább a dicső elhunytnak én felállíthatom. Igen, szeretet vala az, melyet Dessewffy mindazokban, kik őt közelebbről ismerék, gerjesztett. Tiszteltük érdemeit, örvendénk nyájas beszélgetéseinek, bámultuk tehetségeit, — irigyeltük az optimismust, melylyel még az agg férfiú az életet s embereket tekinté s mely csak a legnemesebb sziveknek tulajdona ; de ha tőle távozánk, szeretet vala az, mi mindezen érzésekből megmaradt, s szívünknek jól esett, hogy kit oly jónak tapasztaltunk, azt oly boldogan láthatjuk. S ő az vala, birva nejének szeretetét, kinek neménél erősebb lelket ada a természet, de csak hogy szeretete erősebb legyen s férjének biztosabb támaszává válhassék, körülvéve reményteli gyermekekkel, unokákkal, tisztelve az egész hazában s nyugodtan tekintve vissza munkás életére, melynek eredményeit még szerénysége sem tagadhatta volna: mi hiányzott az aggnak, hogy magát boldognak érezhesse? neki, ki a tudományok kifogyhatatlan kincseit élvezni tudta s kit a természet a szépnek érzetével áldott meg, hogy a fűszáltól a csillagos ég boltjáig örömöt találjon mindenben, mit maga körül láthat. S miért nem halhatott meg akkor, éltének minden örömei között ? Miért nem szállhatott sírjába egy évvel előbb, midőn mind azokat, kiken szive függött, még maga körül látta, s életének egyik legszebb reményétől még nem fosztatott meg? Miért kellé kiüritenie élete kelyhét a végső csöppig, mikor az oly keserű vala? — A sors változhatatlan rendelése máskép akarta, s ő, kit boldognak hivénk, ki önmaga oly nyugodt bizalommal tekintett jövőjébe, csak most sirja küszöbén, találkozott élete legnagyobb ke-