Eötvös József: Magyar írók és államférfiak : Eötvös József emlékbeszédei (1868)

Elnöki megnyitó beszédek

324 ELNÖKI MEGNYITÓ BESZÉDEK. segédeket talál, kik öntudatlanul nagy feladatának megoldásánál vele közreműködnek. De ha az állás, melyet a tudomány a társadalomban elfoglal, megváltozott, nem változtak-e meg a társadalomnak igényei is a tudomány irányában, és azon kötelességek, melyeknek teljesítését az egyes nemzetek akadémiánkhoz hasonló intézetektől várják? A tudomány legfőbb czélja maga a tudomány, és szükség, hogy legyenek olyanok, kik tisztán ezért lelkesülnek. A legmagasabb tetőket mindig csak azok érik el, kik ott egy tágabb látkörnél nem keresnek egyebet, s ha a lelkesedést nem értjük, melylyel a magános vándor látszólag czél nélkül csak felfelé törekszik, s a türelem és önfeláldozás, melyet látszólag haszontalan törekvéseire fecsérel, csaknem sajnálkozással tölt, legyünk meggyőződve, hogy soha igazság, bármennyire elvont és terméketlennek látszik, nem találtatott fel, mely az emberi nem haladására és jólétére befolyást nem gyakorolt. De mi az egyes tudósnak legfőbb, sőt egyedüli czélja lehet, az elvont igazságnak felfedezése, azt tudományos intézetek nem tűzhetik ki maguknak feladatul, már csak azért sem, mert e feladat általuk meg nem oldható. — Az egyesülés hatalma csak az igazságoknak alkalmazásában, és nem azoknak felfedezésében nyilatkozik; a tudomány kincsei, melyek arra valók, hogy ezerek által használtassanak, csak az egyesek által találtathatnak fel, — s ezért minden tudományos intézeteknek czélja nem lehet más, mint hogy azoknak, kik a tudománynyal foglalkoznak, gyűlpontul szolgál va, a tudomány hézagait és azon irányokat jelöljék ki, melyeket az egyeseknek vizsgálataikban követniök kell; s vajon méltánytalán-e azon követelés, melylyel a társada-