Eötvös József: Magyar írók és államférfiak : Eötvös József emlékbeszédei (1868)

Emlékbeszédek: Kölcsey Ferencz

KÖLCSEY FERENCZ. 19 hazájának szent szeretete vezérlé ily magasra, s közöttetek senki sincs, ki dicsőn nem ragyoghatna mint ő, ha keblét ily tiszta lángok töltik el. Sok, miért Kölcsey fáradott, még nem létesült. Sokért fogtok fáradni ti is, mit teljesülve nem láthattok; de ne lankadjatok azért buzgóságtokban. A gondolat vagy érzemény, melyet Isten bennetek ébresztett, a világé s elátkozott, ki a reá bízott kincset azért temeti el, mert fél hogy önmaga nem fogja éldelni gyümölcseit. Nézzétek e földet, ő anyailag növeli legjobb nedvével a magot, mely reá bizatott, mig fává nőtt s zöld ágaival tavaszt hirdete; s a puszta homokja ellent nem áll, mikor a szél felkapva messze hónától elviszi oda, hol a nagy rendelőnek szüksége van rá; s a havas nem rejti el magas csúcsát a nap sugarai elől s mihelyt feljött ragyogva hirdeti az uj napot, habár melegének áldásait nem érezi. Föld a ti szívetek is, s azért veté belé magvát az istenség, hogy nagyra nevelve növényét tavaszt hirdessetek ti is; homokszemek vagytok, melyekre a teremtőnek talán szüksége van, midőn nyugalmatokból a szenvedelem fuvalmain fölragad; tetők vagytok, melyeknek nem éldelni, de hirdetni kell a közelgő napot. — Nézzetek Kölcseyre, nézzétek fáradhatatlan szorgalmát, le nem győzhető állhatatosságát, s tanuljatok reményleni , tűrni s fáradni mint ő. — S ha egykor eljövendenek a boldogabb napok, midőn a magyar Istenéhez emelve kezeit egy nagy, dicső nemzetnek érezheti magát; ha az idő eljő, hol testvér - népeit nem követni többé, hanem velők egy czél felé egyenlő léptekkel haladni fog; ha ez áldott földön a hosszú véreső után végre derült napok megtermik az áldást, melyért mi saját szerencsénket, mint a magot, elve2*