Eötvös József: Magyar írók és államférfiak : Eötvös József emlékbeszédei (1868)

Emlékbeszédek: Szalay László

234 SZALAY LÁSZLÓ. „Tisztába kell jönni magammal"; — igy irt hozzám kevés héttel később, miután elváltunk. — „Egész erélylyel Schwandtner tanulmányozására vetettem magamat, melyet az itteni könyvtárban találtam. Hozasd el Magyarországból Fejér codexét, s a menynvi könyvet szerezhetsz, melyben történetünk forrásait találom, és küldd hozzám. Tanulmányozni fogom nemzetünk történetét, hogy lássam: lehet-e még reménylenünk? A nemzetnek tulajdonai egy esemény által nem változhatnak meg, s ezért egész múltja az, miben jövőjének kulcséit találhatjuk. Tudni akarom, mi vár reánk? — hogy meggyőződve nemzetünk hivattatásáról, új erővel fogjunk munkához, s elkövetett hibáinkat jóvá tegyük, vagy azon meggyőződéssel haljunk meg, hogy a magyarnak úgy sincs mit keresnie a világon." S e határozatával egész élete új irányt vett. Nem tudományos kíváncsiságának kielégítését, nem irodalmi babérokat, — ő a történetben csak nemzetét kereste, s ennek múltja meghozá szivének a vigasztalást, melyet a jelenben nem találhatott. Távol a hazától, családján kívül, elkülönözve minden társaságtól, egészen tanulmányainak élt, átkutatva újra a forrásokat, melyekkel ifjú korában Horvát István vezetése alatt ismerkedett meg, felkeresve mit a' st.-galli kolostor s a zürichi egyetem könyvtáraiban ide vonatkozót talált ; s minél inkább elmélyedett tanulmányaiban, az érdekkel a mult iránt nőttön nőtt bizodalma a jövőhöz. A szeretet, melylyel nemzetéhez viseltetett, nem zavarta meg Ítéletét, s önámitás nélkül ismeré fel a hibákat, melyekből szenvedéseink eredtek, s melyek, mert mindig visszatérnek, s a nemzet jelleme kifolyásainak látszanak. De ha a hibáknak daczára a nem-