Eötvös József: Magyar írók és államférfiak : Eötvös József emlékbeszédei (1868)

Emlékbeszédek: Szalay László

SZALAY LÁSZLÓ. 223 legszebb dicsősége az. hogy a létező helyzetet helyesen fogva fel, az irányt, melyet haladásunkban követni fogunk, előre meghatározza: senki Szalaynak e dicsőségét nem vonhatja kétségbe. De Szalay nem csak tudós vala. Senki nem állitá a tudományt magasabbra, nag}" hivatását nálánál komolyabban senki nem fogta fel; de volt valami, mit ennél magasabbra állított: a polgárnak kötelességeit; s bár megelégedését csak a tudományban látva, a közélet felé vonzódva nem érezé magát, úgy vala meggyőződve, hogy az eredmény, melyet a tudomány mezején előmutathat, senkit nem ment fel azon kötelességektől, melyekkel hazájának tartozik. Szalay nézete szerint a tudomány, mint minden képességeink, csak arra adatott, hogy emberi feladatunknak eleget tegyünk. Nem az adja a tudomány értékét, mert sok előítéleten túl emel, s való becse szerint méltányolva mindent, valóban szabaddá tesz, s oly élvezeteket szerez , melyekről a tömegnek fogalma sincs. A magános tudós, ki önösségében mindent megvet, irigység tárgya lehet, de tiszteletet nem érdemel, úgy nem, mint a gazdag, ki arany zsákjait őrzi. A tudomány becse azon hatásban rejlik, melyet az életre gyakorol; a tudósnak dicsősége, mint minden való dicsőség, abban áll, hogy embertársainak jóllétén s nemesítésén dolgozik, abban, hogy tudományát szövétnekül használja, melylyel kortársainak homályos utait felvilágosítja, — fegyvernek, melylyel legszentebb érdekeikért küzd, — kincsnek, melyet javukra osztogat. A nagy ész csak akkor érdemli tiszteletünket, ha nagy kedélylyel párosul. Szalay igy fogta fel feladatát.