Eötvös József: Magyar írók és államférfiak : Eötvös József emlékbeszédei (1868)

Emlékbeszédek: Gróf Széchenyi István

122 GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN. ország akkori helyzetét tekintjük, ki mondhatá, hogy e czél elérését bizton reményli? A nemzeti nyelv, mely egy ideig csaknem kizárólag a nép körében élt, ismét emelkedni kezdett. Egy nemzeti irodalomnak alapjai rakattak le, mely, mert kevesek által pártoltatott, lassan, de mert csak olyanok által míveltetett, kiket erre hivatásuk érzete s lelkesedés buzdított, — belső becsére nézve folytonosan emelkedett; de vajon az irodalom egymaga, sőt azon egyes törvények, melyek által nemzeti nyelvünk a köz élet mezején a latin helyébe állíttaték, biztosíthatják-e nemzetiségünket oly viszonyok között, — midőn a míveltség, melytől az irodalom befolyása függ, s a közéletben való részvét, csak a nemzet egyes osztályaira vala szoritva? Kifejlett nemzetiség, mely minden idegen befolyásoknak ellentállani képes legyen, csak ott létezhetik, hol egészséges nemzeti életet találunk; s ki szólhatott erről nálunk akkor, midőn honunk főbb nemessége nagy részben a külföldön lakva, saját hazájában idegenné vált, s elfeledve még ősei nyelvét is, a végső köteléket, mely őt a nemzethez lánczolá, szétszakította; midőn ipar s kereskedés nem levén, a magyar középrend csak egyes mesteremberekből állt; s úgy szólván, senki nem volt, ki magát teljes joggal a haza polgárának nevezheté, mert a kiváltságos osztályok nem részesültek terheiben, s a nép nem ismeré jogait. Vajon ily állapotokon egyes, bármi czélszerű törvények, vagy azon lelkesedés, melylyel a nemzet némely osztályai nyelvünket fölkarolák, segíthettek-e ? — Magyarországnak nagy gyökeres reformra vala szüksége, és ugyan mily eszközök léteztek annak keresztülvitelére ?