Eötvös József: Magyar írók és államférfiak : Eötvös József emlékbeszédei (1868)

Emlékbeszédek: Kölcsey Ferencz

4 KÖLCSEY FERENCZ. resve s midőn vesztett társainak érdemeit elsorolja, egy pillanatra csaknem elfelejtve, mily rövid vala azoknak élete, kik a hazáért oly sokat tettek. O de soha szomorúbban, soha nagyobb veszteség kínos emlékével e társaság nem jelent meg a közönség előtt, soha az egész haza igy nem osztozott fájdalmában, mint most, midőn a szomorú jelentéssel lép fel önök előtt, hogy tagjai közül Kölcsey Ferenczet vesztette el. Mikor e hír egy év előtt először hozzánk jutott, mikor az előbb suttogva elmondott szomorú újság hamar elterjedve végre bizonyossá lett s e helyről egyszerű, de mélyen érzett szavakkal először hirdettetett ki: mily fájdalom tölté szíveinket akkor! Nem mi, kik barátjai valánk s kik benne kedves mesterünket tiszteltük s benne társunkat vesztettük, ki érdeminek fényét egész körünkre árasztá; nem rokonai s ismerősei, kik az oly magasan álló férfiban a legjobbikát szerették; nem a megye, mely legbuzgóbb tisztviselőjétől megfosztatott: itt a haza kesergett, a haza érzé szegényebbnek magát. S méltán. Mert ha valaha ember, változhatatlan szeretete által a haza hív gyermekének mutatva magát megérdemlé, hogy ez anyai könyekkel áztassa sirját; ha valaha volt, ki az önzés szűk körén túlemelkedve czélúl csak nemzete iavát tűzte ki maerának; ha valaha ember nehéz pályát tisztán futott végig, egy bukás nyomát sem hordva ünnepi köntösén: ez Kölcsey volt, érdemes arra, hogy a kor, melyért fáradott, homlokára tűzze a borostyánt, melyből a jövő, bár a jelen Ítéletét sokszor megváltoztatja, ez esetben nem fog letörni egy levelet sem. Egy év, egy hosszú év mult azolta, de vajon ki nem érzi újra kitörni fájdalmát, midőn körünkbe