Eötvös József: Magyar írók és államférfiak : Eötvös József emlékbeszédei (1868)

Emlékbeszédek: Kazinczy Ferencz

KAZINCZY FERENCZ. 103 máit, nevelni hajlékonyságát, hogy eszme ne legyen, melyet vele tisztán kimondani ne lehessen, hogy ne legyen szépség, melyet nélkülözne: ez vala a czél, melyet magának kitűzött, s ha hosszú pályáján végig tekintünk, alig határozhatjuk meg, azon állhatatosságot bámuljuk-e inkább, melylyel tevékenységét folytatá, vagy a mély belátást, melylyel czéljának elérésére mindig a legalkalmatosabb eszközöket választotta, majd más mívelt nyelvek jeles Íróinak fordítására szentelve nagy tehetségeit, mert belátá, hogy nyelvünknek hiányzó hajlékonyságát épen ily műfordítások által szerezhetni meg leggyorsabban; majd tanulmányozva s kiadva régibb Íróinkat, mert tudta, hogy nyelvünk szelleme nem egy félig elkorcsosodott század íróiban, hanem csak a régieknél s a nép nyelvében találtatik fel. S épen ezen öntudatosság, melylyel feladatát a legnemesebb ízléssel felfogta, és sem czélját, sem feladatának korlátait nem veszté el szemei elől, merészen szembe szállva minden előítélettel, megküzdve minden nehézséggel, és mégis mérsékelve magát, valahányszor az újítás nyelvünk szellemébe ütközött volna; ez az, mi Kazinczyt mindazok fölébe emeli, kik hazánkban vagy máshol a nyelvújítás nehéz munkáján fáradtak; ez az, mi által ő egy oly feladatnak megoldására képessé vált, mely csak az ész s jellembeli tulajdonoknak ritka egyesülése által sikerülhetett. Mert valóban nem csak észre s tudományra, de erélyre s a jellem érczszilárdságára vala szüksége azon férfiúnak, ki magának egy ily feladatot kitűzni mert, ki azt annyi küzdelmek között folytatni birta, s azt bevégezni képes volt. Ha valaha férfias törekvést teljes siker követett, ezt Kazinczy működéséről mondhatjuk. A nyelv-