Ügyvédi Közlöny, 1934 (4. évfolyam, 1-39. szám)

1934 / 22. szám - Az ügyvédkérdés az igazságügyi tárca költségvetésének vitájában. [1. r.]

IV. évfolyam. 22. szám. Megjelenik minden szombaton. Budapest, 1934. jún. 2. MM ÜGYVÉDI KÖZLÖNY A JOGTUDOMÁNYI KÖZLÖNY MELLÉKLAPJA A MAGYAR ÜGYVÉDSÉG EGYETEMES ÉRDEKEINEK SZOLGÁLATÁBAN Szerkesztőbizottság: Elnök dr. Kövess Béla; dr. Erdély Sándor, dr, Gerlóczy Endre, dr, Kovácsy Dénes, dr. Kórody István, dr, Teller Miksa. Szerkesztőség: Budapest, V., Szalay-u. 3. Telefon: 20-3-95. Kiadóhivatal: Budapest, IV., Egyetem-u. 4. Telefon: 85-6-17 Az ügyvédkérdés az igazságügyi tárca költségvetésének vitájában. Őrffy Imre előadó : Ennél a címnél, a bíróság címénél kell tárgyalnunk, ós fogják bizonyára tárgyalni a felszólaló képviselő urak is az ügyvédség kérdését. Nekem, mint előadónak, nem lehel szerepem, — már az előbb említett általános állásfoglalásomnál fogva sem — hogy itt általános jogpolil Lkai álláspontokat szegezzek le. Eggyel azonban, úgy érzem, tartozom az ügyvédi karnak. Nem az általános bajok hangoztatásával, mert hiszen ezeket évek óta a Ház minden oldalán egyformán említik a Ház jogászképviselői, de talán egy-két olyan kívánság aláhúzásával, amelyek meglátásom szerint meglehetősen általánosak az ügyvédtársadalom minden rétegében. Minden ügyvéd élénken vágyik egy új rendtartás után. Ebben a tekintetben a miniszter úr bejelentése, amely most már tudomásom szerint igen aktuálissá teszi a kérdést, azt hiszem, megnyugtatólag fog hatni az ügyvédtársadalomra. Ugyancsak nem halasztható, a nyugdíjtörvény revíziója sem. Nem lehet itt sem feladatom igazságot tenni a tőkefedezeti, a kirovó- és felosztórendszer közti két nagy tábor között, egy konkrétumot azonban le kell szögeznem, és ez az, hogy az ügyvédtársadalomtól kívánt áldozatok terhe túlnagy, különösen ha szembeállítjuk ezt azzal az értékkel, amelyet ezzel a megterheléssel szemben ma a rászorulók kapnak. Megnyugtató volt egyébként az igazságügyi bizottságban a miniszter úrnak az a határozott kijelentése, hogy ezzel a kérdéssel a legsürgősebben és éppen ebben az irányban óhajt foglalkozni, hogy ez a megterhelés az ügyvédség mai gazdasági helyzetére való tekintettel ne legyen ilyen rendkívül súlyos és nehéz. Én úgy érzem, hogy az ügyvédi társadalomnak az a régi kívánsága, hogy az illeték terén könnyítés állapíttassák meg, úgy az amnesztia, mint pedig az illetékek magassága terén, egy kis jóakarattal teljesíthető lenne az államkincstár érdekeinek nagyobb veszélyeztetése nélkül. A kontárság elleni védelem mai mértékét, mely az elmúlt évben a zugirászatról szóló törvény meghozatala útján javult, tovább fokozni szintén kívánsága az ügyvédtársadalomnak, ami indokolt, különösen ha meggondoljuk, hogy vannak a jogvédelemnek egyes közigazgatási hatóságok által ellátott ágazatai, amelyeket pedig megnyugvással valóban csak igazán kvalifikált és ügyvédi diplomával bíró emberekre lehet bízni. Gondolok itt például a gyámügyi igazgatásnak a bíróság részére való átadására és az ügyvédek részéről való ellátására, mert minden elfogultság nélkül ezt olyan kívánalomnak lehet minősíteni, amely teljes mértékben megérdemli a honorálás!. Vannak bizonyos ügyek, amelyekkel már az előző igazságügyminiszi er urak is komolyan foglalkoztak, így bizonyos városi ingatlanok átruházása kérdésével, a cégbírósági ügyek ellátásának kérdésével, amelyekre nézve az ügyvédi képviselet kimondása egyáltalán nem volna méltánytalan és súlyos a jogkereső közönségre, mert hiszen a vidéki, tehát gyengébb gazdasági erővel bíró publikum ebből teljesen ki lenne hagyva. Nehéz kérdés és nem egyszer lelkiismerel i kérdéssé is válik mindnyájunkra nézve az 1921. évi XVII. törvénycikknek az a rendelkezése, amely az ügyvédi diplomával nem bíró bírák részére a szabad ügyvédi pályára menetelt lehetővé tette. Az ügyvédi társadalomnak az a kérése, hogy ennek a törvénynek hatálya függesztessék fel. Én úgy érzem, hogy ez a kérés szintén rendkívüli méltánylást érdemel, tekintettel arra a hallatlan ügyvédnyomorra is, amely legjobban az öngyilkosságok statisztikájában jut kifejezésre. Ez indokolttá és méltánylandóvá teszi azt a további kérést is, hogy a bejegyzési lehetőségek általánosságban szoríttassanak meg, mert méltánytalan, hogy olyan egyének, akiknek egyébként meg van akár közszolgálatból eredőleg, akár más forrásból a megélhetési lehetőségük, elvegyék a kenyeret olyan más szabad pályán lévő ügyvédektől, akiknek exisztenciájuk pedig a szabad ügyvédi foglalkozáshoz fűződik. A szegényvédelem kérdésének rendezése szintén régi kívánsága az ügyvédi társadalomnak. Azt hiszem, hogy ha meggondolás tárgyává tennék, hogy a szegény védek mre számos közület, törvényhatóság sokai költ, de nem abban a formában, melyben kellene, amennyiben eltart mindenféle irodákat és egyéb dologi kiadásokat fedez, mondom, hogy ha ezeket az összegeket nem erre költenék, hanem megfelelő kulcs mellett szétosztanák a kamaráknak és ezzel a szegény védelmet díjtalanul ellátó és legtöbbször szintén szegény ügyvéd részére lehetővé tennének egy igen-igen szerén}' díjazást, ez is olyan megoldás lenne, amely ír volna az ügyvédség sebére. Nem lehet feladatom ezeknek a nagyszámú kérelmeknek ismertetése, mert hiszen meg vagyok róla győződve, hogy képviselőtársaim egyike-másika ezekkel a kérdésekkel igen alaposan fog foglalkozni. Még csak egyet említek, mint az ügyvédség régi kérelmét : a perhatároknak, a peres értékhatároknak revízióját, mert e tekintetben az ügyvédtársadalom tekintélyes része a leszállítás álláspontját foglalja el. Meit sajnos, ma a perek túlnyomórészt bagatellizálódnak és maholnap odajutunk, hogy a pereknek túlnyomó része egészen kis összegű lesz. Apró dolgokkal is sokat lehet segíteni. Végtére, ha az az ügyvéd, aki egész nap szaladgál, hivatalból hivatalba, bíróságról bíróságra jár, kapna kisebb privilégiumokat, például a soronkívüliséget vagy egyebei, sokat nyerne. Azt hiszem, sok olyan gesztust 1< hetne tenni e felé a társadalom felé, amely pénzbe nem kerül és amely relatíve mégis megnyugvást okozna ebben a megkínzott és gyötrődő társadalomban. PetróKálmán: ... A másik, amiért elismerésemet kell nyilvánítanom az előadó úr iránt, az ügyvédkérdésre vonatkozó előadása. Ehhez nekünk, ügyvédeknek, igazán nincs mit hozzátenni. Az ügyvédi kar minden egyes esztendőben külön-külön feliratban fordult az igazságüg.yminiszh r úrhoz az ügyvédi kérdések körül való kívánságai és követelései tárgyában s ezeket a kérdéseket az előadó úr majdnem hiánytalanul felsorolta. Annyira felsorolta, hogyha mindazokat a saját pártjával igyekeznék megvalósítani, azt hiszem, hogy az ügyvédi kar, ha nem is volna boldogságban és megelégedésben, mégis olyan eredményt érne el, amelyért csak hálás volna az igen t. túloldalnak. Az előadó úr a múlt kodifikációs tevékenységét említette. Az 1934. évi II. t c-nél, az ügyvédi rendtartás kiegészítésére és módosítására vonatkozó törvénynél különösen sok vitánk volt az igazságügyminiszter úrral, mert ő azt kívánta, hogy az ügyvédek határozott idő alatt fizessék be kamarai tagsági díjukat és nyugdíjjárulékukat. Ez ellen mi sokat harcoltunk ezen az oldalon, mert — mint mondottuk — a szegény, nem kereső ügyvédnek is joga van- ügyvédnek lenni. Tárgyilagosságom tudatában állapítom meg, hogy a miniszter úrnak igaza volt. Igaza volt a miniszter úrnak azért, mert én sokkal jobban féltem attól, hogy a magyar ügyvédi kart jobban meg fogja rázkódtatni ez a törvény, mint ahogy történt.