Ügyvédi Közlöny, 1934 (4. évfolyam, 1-39. szám)

1934 / 23. szám - Alsófokú közigazgatási bíróság. - Kötelező ügyvédi képviselet - Az ügyvédi nyugdíj

92 Alsófokú közigazgatási bíróság. — Kötelező ügyvédi képviselet. Nemcsak az ügyvédségnek, liánom az egész társadalomnak is egyik legégetőbb feladata a magyar ügyvédi kar létalapjainak biztosítása és a megélhetés feltételeinek megszilárdítása. Az egész társadalmat érintő kérdés megoldásáról van itt szó, mert a magyar közélet szempontjából egyik osztályra, vagy foglalkozási ágra sem lehel közömbös, vájjon a magyar jogszolgáltatás egyik főtényezője, alkotmányos és gazdasági életünknek évszázadokon át az élén haladó gárdája — azügyvédi kar — képes lesz-e a nemzeti és kari hagyományok által reá kiosztott szerepet a jövőben is betölteni. A létfenntartás elemi eszközeit is nélkülöző, a mindennapi megélhetés feltételeiért hiába küzdő, az elszegényedett, anyagi függetlenségét úgyszólván teljesen elvesztett ügyvédi kar kétségtelenül nem tudja betölteni ezt a szerepet. Ezért kötelessége az arra hivatottaknak, hogy minden eszközt megragadjanak az ügyvédi kar megmentésére. A magyar.ügyvédség nem kívánja senkinek a kenyerét, csupán azt szeretné biztosíttatni, hogy avatatlanok és arra nem hivatottak a neki jutó száraz kenyérből ismételten ne tördeljenek, le nagyobb és nagyobb darabokat és jogos az az óhajtása is, hogy azokon a munkaterületeken, amelyeknek művelése -képzettségénél, tanulmányainál és elhivatottságánál fogva egyedül az ő jogos feladatkörébe tartoznék, a törvény és jog védelme alatt munkálkodhassék. Nem kívánok azzal a kérdéssel foglalkozni, hogy az ügyvédi munkaterületnek az arra nem hivatott egyének általi művelése mekkora erkölcsi és anyagi kárt okoz a jogkereső feleknek. Köztudomású tény, hogy a kötelező ügyvédi képviselet kiterjesztése nemcsak az ország egyik legértékesebb és legnemesebb hagyományokkal bíró dolgozó rendjének jelent megélhetést, hanem a jogbiztonságot növeli, a jogba és az igazságba vetett hitet erősíti, a veszni indult nagy értékek tömegét menti meg jogos tulajdonosaik és ezáltal az egész közgazdaság számára. Nemcsak kari érdek tehát, hanem éppen akkora mértékben, sőt elsősorban közérdek is. A közigazgatás rendezéséről szóló 1929. évi XXX. tc. módosításáról és kiegészítéséről alkotott 1933 : XVI. tc. javaslatának miniszteri indokolása azt a kijelentést tartalmazza, hogy «a legközelebbi törvényjavaslat a közigazgatási bíróságról szóló 1896. évi XXVI. tc. módosításáról és kiegészítéséről fog rendelkezni)). Ugyancsak a miniszteri indokolás foglalja magában azt az ígéretet is, hogy <<röyidésen törvény lesz a közigazgatási bíráskodás reformjából is, amely a jogvitás ügyek nagyrészét végső fokon az élethez közelebb álló alsóbíróságokhoz utalja». Az idézett miniszteri indokolás és a belügyminiszter úr azóta többször hangoztatott ígérete alapján tehát befejezett .ténynek tekinthető az alsófokú közigazgatási bíróságokról szóló törvénycikk megalkotása. Véleményem szerint a megalkotandó törvény csak akkor felelhet meg hivatásának, ha az alsófokú közigazgatási bíróságok elé kerülő ügyekben a magánfeleknek ügyvéd által való kötelező kópviseltetését elrendeli ÜGYVÉDI KÖZLÖNY és módot nyújt arra is, hogy a bíróság előtt folyó eljárás tekintetében a közvetlenség és szóbeliség elve minden vonalon érvényesüljön. Ebben a megalkotandó törvényben kell gondoskodni arról is, — amit a közigazgatási bíróságról szóló 1896 : XXVI. tc. elmulasztott — hogy a jelenlegi Közigazgatási Bíróság — az új törvény életbelépése után Közigazgatási Felsőbíróság — elé kerülő ügyekben a kötelező ügyvédi képviselet megvalósuljon. A közigazgatási bírósági ügyek ben a köte lező' ügyvédi képviselet megvalósítása nemcsak az ügyvédi kar számára jelentene tekintélyes újabb inunkat örületet, hanem a jogát, érvényesítő közönség részére is beláthatatlan előnyökkel járna. E mellett hathatósan hozzájárulna a felállítandó közigazgatási alsóbíróságok ítélkezése magas színvonalának biztosításához is. Nem lehet tagadni, hogy polgári és büntető bíróságaink magas fokon álló judikatúrájának és ítélkezésének tényezői között bíráink magas képzettsége és jogtudása mellett — nem szerepel utolsó helyen a pereket előkészítő, kidolgozó, az alkalmazandó jogot megvilágító és sokszor teljesen kész állapotban az ítélőszék elé terjesztő magyar ügyvéd sem. Az ügyvédség munkája és közreműködése a közigazgatási bíráskodás terén is közre fog játszani abban, hogy közigazgatási alsóbíróságaink a polgári és büntetőbíróságok magas színvonalát elérjék. Jól tudom, hogy a kötelező ügyvédi képviseletnek a közigazgatási bírósági eljárásba bevezetése ellen többen tiltakozni fognak és ellenvetésük indokául azt is fölemlítik majd, hogy az ügyvéd közreműködése az eljárást költségessé teszi. Ezzel a sokszorosan elhasznált ós elcsépelt érvvel szemben ott áll az az igazság, hogy a félnek százszorosan több költséget és jóvátehetetlen károkat okoz az, amikor ügyét saját tudatlansága, járatlansága és tapasztalatlansága miatt intézték el reánézve kedvezőtlenül. A közigazgatási bíróság előtt számtalan olyan ügy fog szerepelni (pl. gyámügyek, ipari közigazgatási ügyek stb.), amelyeknek elintézéséhez az ügyfélnek sokszor létérdekei fűződnek. Az államhatalomnak tehát kötelessége, hogy jogaik megóvása és érvényesítése céljából jogban jártas, képzett képviselőt adjon a polgárai mellé. E nélkül a felek egyrésze igen sokszor képzetlen és kontár zugirászokhoz fordulna, aminek erkölcsi hátrányai mellett anyagi következményei is sokkal súlyosabbak lennének, mint az ügyvédi képviselet következtében előálló költségek. De még hosszasan lehetne folytatni azoknak az eljárásoknak felsorolását, ahol az ügyvédség számára újabb és jogos munkaterületek biztosíthatók. Jelenleg azonban elegendőnek tartom a közigazgatási alsóbíróságok eljárásával kapcsolatos munkaterületre utalást, mert ennek a törvénynek a megalkotása — úgy látszik — a közeljövő programmja. A magyar ügyvédség mind a maga, mind a társadalom jól felfogott érdekében reméli, hogy a törvényhozás az új törvény megalkotásánál jogos kívánságát nem fogja mellőzni. Dr. Széli Gyula, a Szegedi Ügyvédi Kamara elnöke. 2o. SZÁM.! Az ügyvédi nyugdíj. Ezen fontos kérdés körül nagy a vita t>eszédekben és cikkekben. A harc leginkább a váromány-fedezeti rendszer és a kirovókiosztórendszer hívei között folyik. Hoí megnyugszik, hol kiújul. Legutób.b megint fellángolt és az Intézet nemrég megtartott évi közgyűlésének tárgysorozatában mint legfontosabb pont szerepelt. Tudjuk, hogy a szavazás eredményeként, a közgyűlés többsége a váromány-fedezeti rendszer fenntartása mellett foglalt állást. E sorok írójának, mint közgyűlési kiküldöttnek alkalma volt megállapítani, hogy a vidéki tagok kivétel nélkül a régi rendszer fenntartása mellett szavaztak. Ez egy bizonyára nem érdektelen jelenség, és mivel a vidék nem is vesz részt annyira a hírlapi ós egyesületi vitában, a szegedi számnak a megjelenését óhajtottam arra felhasználni,, hogy az állásfoglalásnak némely indokát ismertessem. Bármennyire nemes szándék is vezeti a kirovó-, kiosztórendszer híveit és szívósan küzdenek is azért, meg kell állapítanunk, hogy a kérdés megoldásában a szakértőknek a véleménye a döntő. Az Intézet létét vagy nemlétét meghatározó ebben a kérdésben a szakértőkre vagyunk utalva. Nem egy, hanem több szakértő pedig azon az egyhangú véleményen van, hogy a régi, az alaprendszer az egyedül alkalmas arra, hogy az Intézet a feladatát betölthesse,. A gazdasági válság hatását az Intézet is súlyosan érzi. Nagy erőfeszítést és kitartást igényel most magának az Intézet fennmaradásának a biztosítása is. Alkalmas-e az idő és lehet-e tehát ebben a válságban új rendszert teremteni és azzal kísérletezni? A mi legjobb meggyőződésünk szerint : nem. A harc a két rendszer között régi keletű és sokan hittük már azt, hogy befejeződött. Reméljük, hogy a közgyűlés döntése után ezzel most már biztosan számolhatunk. Az Intézet, tehát az összügyvédség érdekében tartjuk ezt kívánatosnak. Mert nekünk is az a leghőbb vágyunk, hogy az Intézet — amennyire az adott viszonyok azt megengedik — fejlődjön. Az ilyen alapvető kérdésben folyó és elhúzódó vita pedig ezt a jószándékot határozottan hátráltatja. Azzal tisztában kell lennünk és vagyunk is, hogy az Intézet fennmaradása és megerősödése elsősorban annak tagjaitól függ. A mi legszentebb érdekeink kívánják ezt.Az Intézetet meg kell szerettetni tagjaival. Ezért kértük és indítványoztuk mi már többször a vidéki propagandát. Ezt a vezetőség kilátásba is helyezte arra az időre, amidőn a reformjavaslatból törvény lesz. Ennek a mielőbbi megvalósulását is fontos programm-. nak tartjuk. Mint jogos kívánalmat említjük fel a Te. 142. §-ának a végrehajtását. Ez a kérelem annál is inkább indokolt, mert az Intézetnek a' közmegbízatások díjazásából befolyó jövedelme a viszonyok mostohasága folytán fokozatosan csökken. És bár mielőbb megvalósulhatna ama két esünk, hogy az 1914 : LII. tc. 6. §-ban az Intézetnek megadott évi ötszázezer koronának megfelelő összegű segély folyósítva legyen.