Ügyvédi Közlöny, 1934 (4. évfolyam, 1-39. szám)

1934 / 21. szám - Az új nyugdíjtörvényjavaslat

IV. évfolyam. 21. szám. Megjelenik minden szombaton. Budapest, 1934. máj. 26. ii ÜGYVÉDI KÖZLÖNY A JOGTUDOMÁNYI KÖZLÖNY MELLÉKLAPJA A MAGYAR ÜGYVÉDSÉG EGYETEMES ÉRDEKEINEK SZOLGÁLATÁBAN Szerkesztőbizottság: Elnök dr. Kövess Béla; dr. Erdély Sándor, dr. Gerlóczy Endre, dr. Kovácsy Dénes, dr, Kórody István, dr. Teller Miksa. Szerkesztőség: Budapest, V., Szalay-u. 3. Telefon: 20-3-95. Kiadóhivatal: Budapest, IV., Egyetem-u. 4. Telefon: 85-6-17 X Az új nyugdíjtörvényjavaslat. Az igazságügy miniszter elkészítette az új nyugdíjtörvényjavaslatot, megküldte azt az ügyvédi kamaráknak és a nyugdíjintézetnek és május 23-án ankétra hívta össze az érde­kelteket, hogy véleményüket meghallgassa. A javaslatban dicséretes módon kodifi­kálva van az egész anyag ; a jövőben — legalább egyelőre — ez az egy törvény fogja szabályozni az egész kérdést ; életbelép­letésévél egyidejűleg hatályon kívül fogják helyezni az összes eddigi ilyen tárgyú törvényeket. A jelenlegi törvény tudvalevőleg a «váro­mányfedezeti» rendszer alapján nyugodott. Minden tag majdan megnyíló igényének fedezetéről gondoskodás történt olykép, hogy az élő tagok befizetései teljes összegük­ben a díjtartalékba helyeztettek. Sokszor felmerült az a gondolat , hogy ne 100 %-ot, hanem kevesebbet, vagy éppen semmit se tartalékoljon az intézet, hanem az összes befolyó díjak fordíttassanak magasabb nyugdíjakra (kirovó-kiosztórendszer). A kar azonban többre becsülte a teljesen bizto­sított nyugdíjigényt, melyet kizárólagosan a váromány fedezeti rendszer helyezett kilá­tásba, mint a meglévő vagyon és a befolyó pénz állandó felosztását, mely mellett nem látta biztosítottnak, hogy a ma élők hozzá­tartozói részesülni fognak-e ellátásban, ha az ő igényjogosultságuk esedékessé válik. A két rendszer hívei sokszor — kamarák­ban és ügyvédgyűléseken — összecsaptak ; rendszerint a mai rendszer hívei maradtak felül. Utoljára a két héttel ezelőtt tartott nyugdíj intézeti közgyűlés foglalkozott az Oppler Emil és Szentioányi Dezső indít­ványával, mely az eddigi befizetéseknek, mint tartaléktőkének épségben hagyása mellett az évi járulékot 80 P-iv akarta csökkenteni (az eddigi 180 P-ről) és a nyug­díjat évi 960 P-re emelni oly módon, hogy az utóbbi a befolyó járulékokból fedeztessek. A közgyűlés 53 szavazattal 10 ellenében el­vetette az indítványt-. Az indítvány ellen — tehát a, mai rendszer mellet I - szavaztak a-z összes vidéki kamarák kiküldöttei s a budapesti 4:5 kiküldött közül is csak 10 kívánt rendszert, változtatni. Az. új törvény kifejezetten a váromány­fedezeti rendszer alapjára helyezkedik. Átmene­tileg könnyíteni akar ugyan a kar helyzetén és 1984-ben 80 P-re szállítja le a járnlékot. mely évenként 10—10 P-vel emelkedve, 1938-1,;,,, eléri a P20-P1, 1989-től kezdve pedig ismét az intézet állapítja meg a járulék nagyságát. A nyugdíjakat a csökkentett díjak ellenére is az eddigi mértékben kell megállapítani és folyósítani s ha ezalatt az idő alatt a járulék nem elég a díjtartalék­nak a várományfedezeti rendszer elvei szerint való növelésére, akkor ezen átmeneti idő alatt a díjtartalék gyűjtését egészben vagy részben szüneteltetni kell. A rendszer tehát marad. A «kíméleti» 5 óv alatt előreláthatólag bizonyos hiány fog mutatkozni a díjtartaléknál, amit később — amikor remélhetőleg könnyebb lesz a kar helyzete — pótolni kell majd. Ez a hiány azonban nem lesz olyan jelentékeny, hogy az intézet zavartalan működését akadályozná. A késedelmes fizetőnél az esedékesség utáni év befejeztével új étappe-ot állapít meg az új törvény. Szünetelteti a nyugdíj­jogosultságot (de még nem törli a hátra­lékost a lajstromból). Méltányos dolog, mert hiszen az intézet csak akkor tud nyugdíjat adni, ha megkapta ennek ellen­értékét. Aki nem fizet, nem igényelhet ellenszolgáltatást, ez tiszta sor. A biztosító­társaság már 1 hónap múlva megszünteti az ügyletet ; a nyugdíjintézet humánusabb, kollégiálisabb : vár egy évig. Ha a szüne­telés alatt munkaképtelenné válik az ügy­véd, nem részesül ellátásban. De ha meghal az ügyvéd, hozzátartozói kapnak ellátást, ha megfizetik a hátralékos tőkét, kamatot és költséget vagy', ha beleegyeznek abba, hogy az intézet ezt az összeget a folyósítandó nyugdíjból levonja. A levonás oly rész­letekben eszközlendő, hogy a nyugdíj fele mindenesetre folyós ittassék. Ha a szüneteles szempontjából számított további 1 óv alatt (tehát teljes *2 évig) sem fizeti meg az ügyvéd hátralékát, akkor a javaslat szerint az illetőt a lajstromból törölni kell. Nézetem szerint ennek a túlszigorú intéz­kedésnek már nem volna helye törvény­tárunkban. Én is azon az elvi alapon állok, hogy minden ügyvéd köieleziíen tagja legyen az i/ntézetnek, tekintet nélkül arra. hogy számíthat-e ő maga vagy hozzátartozója ellátásra. Ép ezért szigorú behajtási szabá­lyokat, sőt a renitens adósok ellen fegyelmi eljárást állapítanék meg a köteles kollegialitás megsértése miatt. De a törlést mellőzném, mert ez a törlés nincs arányban a mulasz­tással, melynek megtorlására használják. Az állam kötelezi az ügyvédet, hogy maj­dani özvegyéről és árváiról gondoskodjék s ha nem tud. akkor az állam már eletében megfosztja attól a lehetőségtől, hogy ugyan­azokról életében gondoskodjék! Ez nem egyeztethető össze a humánus alapgondo­lattal ! Lehet, hogy a szigorú behajtási és fegyelmi eljárás mellett is lesznek, akik — nyomort színlelve — ideig-óráig kivonják majd magukat a fizetés alól, de ezek semmiesetre se lesznek olyan sokan, hogy lényegesen befolyásolnák akár a járulékok emelését, akár a nyugdíjak csökkentését. Hiszen a mulasztó kartársak elvesztik eddigi befize­téseiket, új karencia kezdődik rájuk nézve, megtorló eljárás indul ellenük ; ezt a sok hátrányt mégse fogják magukra zúdítani, ha pénzük van. Szerintem a törléstől el kell tekinteni! (Ezt az egyéni nézetemet azonban a kar vezetőségében sokan nem osztják.) A javaslat a kar egy régi kívánságának tesz eleget, mikor a késedelmi kamatot a mai idők szellemének megfelelően 8%-ról 5 %-ra szállítja le. Ezt egyébként az intézet maga is kérte már a kormánytól. A javaslat szerint a fizető tag megjelöl­heti, hogy a fizetett összegből mily részt fordítsanak a kamarai, s mily részt a nyug­díjjárulékra. Ez nézetein szerint nem helyes. A tagnak nincs joga különbséget tenni tarto­zásának hovafordítása tekintetében. A ka­mara az intézettel szemben egyenes adós és mint ilyen köteles rendelkezésére bo1 csátni összes bevételeit és vagyonát az intézeti tartozás fedezetére. Ezt azonban mereven keresztülvinni senki se akarja, mert hiszen akkor a kamara egyéb, igen fontos feladatainak nem tudna megfelelni. Azt azonban megkívánhatja a nyugdíj­intézet a behajtásnál kizárólagos joggal el­járó kamarától, hogy a megosztás megfelelő legyen. Ez pedig csak úgy történhetik, hogy a kamarai költségelőirányzatból meg­állapítják, hogy százalékszerííen mennyi az adminisztratív s mennyi a nyugdíjszükseg­let. PL 1983-ban a budapesti kamarában 1.174.000 volt az összes szükséglet, ebből 977.000 P (vagyis 88%) volt a nyugdíj es 197,000 P (vagyis 17 %) volt az adminisztra­tív szükséglet. Ha tehát befolyt 1000 P, ebből 880 P-nek kellett jutni az intézel es 170 P-nek a kamara részére. Megjegyzendő, miután a kamarák 25 éves amortizációs jogot kaptak a hátralékra, a jövő költség­vetések sokkal reálisabbak lesznek és a fenti — egyedül méltányos — megosztás könnyen alkalmazható lesz. Ez a megosztási mód azért fontos es

Next

/
Oldalképek
Tartalom