Ügyvédi Közlöny, 1934 (4. évfolyam, 1-39. szám)

1934 / 9. szám - Vita a felsőházban a községi jegyzők magánmunkálatairól. [2. r.]

30 ÜGYVÉDI KÖZLÖNY 9. SZÁM. Vita a felsőházban a községi jegyzők magánmunkálatairól.* Kölcsey Sándor: Némethy Károly ő excellenciája beszédének második részével teljesen egyetértek, ő maga koncedálja, hogy esetleg maguk a jegyzők fognak jönni azzal a kívánalommal, hogy a magánmunkálatoktól eltiltassanak. Ez nagyon érthető, mert a köztisztviselőnek semmi esetre sem lehet hízelgő helyzet az, hogy pénzért magánmunkálatokat végezzen az impériuma alá tartozó lakosság számára. Hiszem és várom a jegyzői kartól, hogy ők maguk fogják ezt posztulátumként felállítani és — amint a bizottságban már bátor voltam kifejteni — száz százalékig meg fogom érteni azt, ha ezt a kívánságukat kapcsolatba hozzák azzal, hogy javadalmazásuk megfelelően rendeztessék. Ez a szempont vezetett a bizottsági tárgyalások alkalmával is abban, hogy a magam részéről a javadalom rendezése nélkül a jegyzői magánmunkálatok kérdését megoldhatónak nem tartottam. Ez az álláspont azonban nem jelenti azt, hogy eltérhessek attól az elvemtől, amely elénk szabja jogérzeti és etikai alapon azt, hogy a köztisztviselő az impériuma alá tartozó lakosság számára díjazásért magánmunkálatot ne végezhessen. A tekintetben Némethy ő excellenciája, azt hiszem, félreérti az ügyvédi kart, amikor ezt a kérdést felszínen tartja. Soha nem igényelte senki azt, hogy a falusi lakosság apróbb ügyesbajos dolgait, amelyek nem bírják meg a szakszerű ellátást, elvonják a jegyzők hatásköréből, de — mint igen helyesen méltóztatott rámutatni — megfontolandó lesz, hogy ez díjmentesen legyen a szegény lakosság részére végzendő éppúgy, mint nálunk az ügymenetnek körülbelül kétharmad részét az teszi ki, hogy a szegény vagyontalan ügyfeleknek ügyvédeket bocsátunk rendelkezésére úgy polgári, mint büntető ügyekben. Előttünk nem ismeretlen fogalom a szegény embereken való ingyenes segítés és ne legyen ismeretlen fogalom a falun sem. Helyeslem az elgondolást, minden tekintetben aláírom, azonban méltóztassék megengedni, hogy elvi álláspontomat fenntarthassam. Ezt az elvi álláspontomat merítem nemcsak ő excellenciája beszédéből és annak különösen második részéből, ahol ezeket a koncessziókat méltóztatott tenni, hanem merítem a tárgyalás alatt lévő javaslat indokolásából is. Ez a javaslat egy elvi értékű törvénnyel kívánja a Corpus Jurist gyarapítani, éspedig annak az elvnek leszegezésével, hogy a jogkereső közönség fokozottabb védelemre szorul a kontármunkával szemben. Miután ebben az elvben teljesen osztozom, a javaslatot elfogadom, de legyen szabad pár szóval rámutatnom arra, hogy ettől a javaslattól ennek az elvnek megvalósítását nem remélhetjük. Nem remélhetjük először azért, — sajnálom, hogy a vonatkozó statisztikát az igazságügyminiszter úr nem mellékelte, nem idézte javaslatában — mert az élet azt mutatja, hogy csak a díjas zugírászat üldözhető, s emiatt úgyszólván az esetek legnagyobb részében megszüntető határoza* Bef. közi. — Az előbbi közi. lásd 8. számban. tok hozatnak, mert soha nem lehet bizonyítani azt, hogy valaki díjazásért csinálta azt a munkálatot. Egészen természetes, hogy erre megfelelő bizonyíték az életben nincs. Hiányolom tehát a javaslatnál azt, hogy csak a díjért végzett zugírászati munkát üldözik. Ez ugyanaz a hiba volna, mintha megengednők azt, hogy valaki ingyen végezzen amputációt vagy foghúzást, s ha mint kontár, mint ahhoz nem értő ember díjtalanul végezte, akkor ne büntettessék meg. Teljesen logikátlan dolog, hogyha elismerjük annak az elvnek igazságát, hogy védeni kell a közönséget a kontármunka ellen, akkor viszont megengedjük, hogy ingyen, derűre-borúra bárki ezt a kontármunkát végezhesse büntetlenül. Arra kérem tehát az igazságügyminiszter urat, hogy amikor az okirati kényszerről szóló kérdést tárgyalás alá veszi, ott javítsa ki ennek a javaslat célját ezidőszerint megnehezítő intézkedésnek mostani káros szövegezését. A másik szempont pedig, amelyre rá kívánok mutatni, az, hogy ha a községi jegyzők tekintetében elismerem is a Némethy ő excellenciája által felhozott érvek súlyát, nem tudom ugyanezeket az érveket — s azt hiszem, ebben ő is egyetért velem — akceptálni az ügynöki munka tekintetében. Ma az a helyzet, hogy négyévi jogtanulás után jön egyévi szigorlati idő, jön négyévi gyakorlati idő, s jön egyévi ügyvédi vizsgára készülési idő. Ez tízévi előkészület az ügyvédek részére, ezzel szemben még a négy elemivel rendelkező ügynökök is a 60,000/1925. számú miniszteri rendelet értelmében szerződéseket és telekkönyvi beadványokat készíthetnek. Elképzelhetetlen, hogy miért legalizáljuk az ügynökök szerződéskészítési jogát. Az ő kenyerük a közvetítés, ezt tőlük elvonni senki nem szándékozik, ezért őket megilleti a törvény szerint a megfelelő díjazás, azonban semmiféle közérdek nem támasztja alá, hogy ezek az ügynökök egyidejűleg szerződések készítésével és a telekkönyvi beadványok készítésének jogával legyenek felruházva. Mérhetetlen károk származnak a közre belőle, mert azt az ügynököt igazán semmiféle fegyelmi felelősség nem tartja vissza attól, hogy egyedül az ő anyagi érdekeit nézze a maga munkálatainál. Vissza kell tehát szorítani az ügynököket az eredeti munkaterületükre, a közvetítésre. E tekintetben azért nem terjesztettünk elő külön indítványt, mert ez a kérdés rendeletileg elintézhető, miután most is rendeletben gyökeredzik ez a jog; csak kérem az igazságügy miniszter urat, hogy ígérete szerint is minél előbb kegyeskedjék ezt a kérdést megoldani a jogkereső közönség érdekében. Amikor az ügyvédi hivatásról beszélünk, szokás — sajnos, meg kell említenem — bizonyos elfogultsággal gondolni erre a hivatásra. Méltóztassanak azonban megengedni, hogy ma, amikor a köztisztviselői pálya teljesen lezárult a középosztály tagjai előtt, amikor fiainkat a köztisztviselői pályán folytonos leépítés és további racionalizálás miatt már elhelyezni nem tudjuk, amikor a meglévő földbirtokot, — magamról is tudom — már talán apáink idejében úgy szétaprózták, hogy azt már fiainknak nem fogjuk tudni átadni megélhetésül, legalább is nem mindegyiknek, mi marad más hátra, mint a szellemi szabad pályákra való küldés? Most kegyeskedjenek meggondolni azt, hogy ha az orvosi pályának kenyerét, ezt a hivatást nem védjük meg a kuruzslókkal szemben, ha a mérnöki hivatás mezejét nem védjük meg a kontárokkal szemben, ha az ügyvédi hivatást nem védjük meg az arra illetéktelen elemek betolakodása ellen, akkor nem fogjuk tudni, hiába végeztek el hosszas és költséges egyetemi tanulmányokat a fiaink, hova elhelyezni őket. Ne méltóztassanak tehát egyedül anyagi szempontjai szerint megítélni az ügyvédi hivatást, hanem méltóztassanak a szabad pályák munkaterületeinek megvédésében nemzetpolitikai kötelességet látni, mert ezeket fenntartani és megóvni — azt hiszem — mindannyiunknak egyetértőleg kötelességünk. A javaslatot elfogadom. Lázár Andor igazságügyminiszter: Az előttem felszólalt igen t. felsőházi tag urak, különösen Némethy ő excellenciája, egészen precízen ismertették, hogy a jegyzői magánmunkálatok végzésére jogszabályok adnak felhatalmazást. Én ezeket a jogszabályokat csak egészen röviden akarom ismertetni. Az ,újabb törvényes szabályok közül elsősorban az 1901 : XX. tc. 32. §-a az, amely a jegyzői ügyvitel szabályozását a belügyminiszter hatáskörébe utalja és ezek között a magánmunkálatok szabályozását is. Ezen az alapon adta ki a belügyminiszter úr 1902-ben a 126,000. számú rendeletet, amelynek különösen 84. §-a érdekes, amely körülhatárolja a jegyző magánmunkálati körét akként, hogy a jegyzők magánmunkálatokkal csak annyiban foglalkozhatnak, amennyiben ez őket hivatalos kötelességeik teljesítésében nem akadályozza. Rendelkezik a jegyzői magánmunkálatokról az 1913 : LX. tc, amelynek 10. §-a azt mondja, hogy ennek a törvénynek rendelkezései a jegyzők által végezhető magánmunkálatokért engedélyezett szabályszerű díj felszámítását nem érintik. Mindezek alapján a törvény szemléletéből kiindulva nem lehet kétséges, hogy ez a törvényjavaslat a jegyzők magánmunkálati jogkörét nem érinti, így tehát ennek a törvényjavaslatnak tárgyalása kapcsán talán nem is volna helyes, ha erről a felelős helyről nyilatkozatokat tennék arra vonatkozólag, hogy a jövőben minő elképzelésünk lehet ezeknek a magánmunkálatoknak tekintetében. Magyar Jogászegylet. Felhívás. A Magyar Jogászegylet nemzetközi jogi szakosztálya, amely egyben az International Law Association magyarországi csoportja, értesíti a jogász Kartársakat, hogy az International Law Association 1934. évi kongresszusát szeptember ötödikétől kezdődően Budapesten tartja. Nemzeti érdek, hogy ennek a kongresszusnak a magyar jogásztársadalomhoz méltó sikerét a kongresszuson való impozáns részvételével hazánk jogászsága biztosítsa. Minthogy azonban a kongresszuson csak az vehet részt, aki tagja az I. L. A. magyarországi csoportjának, kérjük a Kartársakat, hogy a csoportba mielőbb lépjenek be.