Ügyvédi Közlöny, 1934 (4. évfolyam, 1-39. szám)

1934 / 36. szám - A magyar ügyvédet nem szabad állandóan pellengérre állítani. Petró Kálmán Váry Albert, Dési Géza képviselőházi beszédei

144 ÜGYVÉDI KÖZLÖNY 36. SZÁM. ügyvédi társadalomnak legnagyobb MUHI százaléka között, akik ilyenre sohá nem voltak kaphatók. Kérdezem, nincsenek-e más foglalkozási ágban is kivetni valók? Azt nem szabad így mondanom, hogy a köz­tiszt viselők sikkasztanak, meg lopnak, pedig van köztisztviselő is, aki bíróság elé került ilyen bűncselekményekért. Próbáljuk-e mi a köztisztviselőkre azt mondani, hogy a köztisztviselők sikkasztanak? Mi azt mond­juk, hogy ez vagy az a köztisztviselő sik­kaszt s megnevezzük az illetőt, ha tényleg van rá ok. Éppen azért arra kérem a t. Házat és különösen igen t. Mikecz István képviselő­társamat, hogy ne méltóztassék általáno­sítani. Most pedig arra a közbeszólására, amelyet tegnapelőtt tett a földmívelésügyi miniszter úr beszéde közben, fogok rá térni. A minisztev úr beszéde közben szó került Györki képviselőtársunk egy indítványáról. Vettem magamnak a fáradságot, kimásoltam szórói-szóra azt, ami itt a Házban történt ; sajnos, a karzaton voltam és ott nem tudtam beleszólni ebbe a vitába. Szó volt arról, hogy Györki képviselőtársunk indítvá­nyozta, hogy a munkaviszonyból eredő jogi vitás kérdések elintézésére külön munkaügyi bíróság szerveztessék. Erre a földmívelés­ügyi miniszter úr egy az életben előfordult esetet hozott elö főszolgabíró korából és szórói-szóra ezeket mondotta ; a naplóból olvasom (olvassa) : «. . . különben a rendes polgári vitra terelődött volna a dolog . . .» Tudniillik az az ügy, amelyet ő elmondott. (Tovább olvassa) : «. . . Bocsánatot kérek, az az együgyű szegény ember, amikor tár­gyalásra kerül a sor és annak a másik félnek az ügyvédjével kerül szembe, sokkal nehe­zebben fogja megkapni igazát, mint meg­kapta attól a szolgabírótól, attól a közigaz­gatási hatóságtól.)) Egy hang közbeszól, ez az egy hang Mikecz István képviselőtársam : «De viszont az ügyvédek sem kereshetnének annyit!», mondja. Erre Györki képviselő­társam válaszolja: «Az alispánok mindig többet keresnek, részben jogosan, részben jogtalanul.)) Megkapta erre a rendreuta­sítást. Szabad-e nekem felboncolnom ezt a mi­niszteri beszédet, Mikecz képviselőtársam közbeszólását és Györki képviselőtársunk válaszát? Előrebocsátom, hogy én a magam részéről a földmívelésügyi miniszter úrnak abban igazat adok, hogy nem kell külön munkaügyi bíróság ma ; ma nem vagyunk abban a helyzetben, hogy egy ilyen külön munkaügyi bíróságot felállítsunk. Nem aka­rom kritika tárgyává tenni a főszolgabírói ténjdtedéseket. Sok kritika hangzik el elle­nük is, de megállapítom, hogy sok érdemük van a főszolgabíróknak a magyar közigaz­gatásban. Az én véleményem szerint Györki képviselőtársam megérdemelte a rendreuta­sítást, nem azért, mert azt mondta : «az alispánok többet keresnek, részben jogosan*), hanem csak azért, mért ezt a kifejezést is használta : «részben jogtalanul)). Megnézem mosi, mit mondott a miniszter úr : «Az egy­ügyű i szegény ember, amikor tárgyalásra kerül a sor, a másik félnek ügyvédjével kerül szembe és sokkal nehezebben találja meg­az igazát.)) Mit gondolunk itt, hogy ha az ügyvéd a-tárgyaláson megjelenik a másik fél képviseletében, ez megakadályozza a bíró­ságot abban, hogy az igazságot megtalálja? Hát szabad ezt mondani. Vagy az ügyvédek­ről szabad azt állítani, hogy az ügyvédek hátrányosan működnek a bírói tárgyaláson az igazság megtalálására? Mert, bocsánatot kérek, ezt egy miniszter szájából nagyon rosszul esett hallani. Tárgyilagosan és nyugodtan akarom ezt •a kérdést megtárgyalni, de ha engedném ér­vényesülni az igaz ügyvédi vért, amely be­lém nevelte az ügyvédi etikát és az apám foglalkozásáról megtanított, hogy ennek bennem élni kell, akkor nem ilyen nyugod­tan kellene megtárgyalnom, hanem azt kel­lene mondanom, hogy igenis, én mint ügyvéd egyénileg és az ügyvédi társadalom nevében kikérem magamnak az ilyen hangot. Ahogyan én nem állítom, hogy : «az alispá­nok sikkasztanak)), hanem esetleg azt, hogy : «az a köztisztviselő sikkaszt)), éppen úgy nem lehet azt mondani, hogy az ügyvédek meg­akadályozzák az igazság megszerzését, ha­nem azt tessék mondani, hogy : «ez az ügyvéd megakadályozza, az az ügyvéd ezt teszi». Most pedig felvetem a másik kérdést. Ezt majd az igazságügyminiszter úr intézze el a kollégájával. Azt mondja a földmívelésügyi miniszter úr, hogy az együgyű ember sokkal nehezebben fogja megkapni majd a polgári bíróságnál a maga igazát, mint a főszolga­bírótól. Nem tudok szavakat találni erre a a kifejezésre. Én csak megállapítom tiszte­lettel, a magyar ügyvéd legteljesebb tisz­teletével a polgári bíróság teljes intaktságát és kardot merek rántani a magyar poluári bíró becsülete előtt, hogj' soha nem kap­ható a polgári bíró arra, hogy bármely, ügy­véd levegye lábáról és megnehezítse az igaz­ság megtalálását. Nem akarom a földmí­velésügyi miniszter urat támadni, de már itt kérek tőle bocsánatot, mint ahogyan ő is bocsánatot kért, mert hiszen azt mondta a földmívelésügyi miniszter úr: (('Bocsána­tot kérek, az az együgyű szegény ember . ..» Nem tudom, hogy a földmívelésügyi mi­niszter úr kitől kért előre bocsánatot, az ügyvédtől-e vagy a bíróságtól. Én is azt mondom a földmívelésügyi miniszter úrnak, hogy bocsánatot kérek tőle és ne haragud­jék, hogy én ezeket, araik itt elhangzottak, az ügyvédi társadalom és az ügyvédi rend érdekében elmondottam. Most pedig engedje meg Mikecz igen t isz­telt képviselőtársam, hogy az ő szavaira is reflektáljak, mert ő is azt mondotta, hogy az ügyvédek többet keresnek. Tegnap fel méltóztatott állni és én erre igazat adtam Györki t. képviselőtársamnak és azt mondot­tam, hogy az alispánok is keresnek. Meg akarom magyarázni. Nekem az, amit én mint ügyvéd keresek, éppen olyan keresetem, mint az alispánoknak a keresete, amit nem ; keresetnek hívnak, hanem fizetésnek és kö­zöttünk csak az a különbség, hogy míg igen t. képviselőtársam hosszú időn keresztül teljesített igazán kiváló közszolgálata után méltán megérdemelt nyugdíjat kap, amely nyugdíjat minden hónap elsején — hogy úgy mondjam — házához szállítanak, addig az ön korában lévő ügyvédek, kik éppen olyan becsületesen, éppen olyan tisztessége­sen és éppen olyan nemesen ós fenkölten a magyar hazának ós a magyar jogszolgálta­tásnak érdekében dolgoztak, — nem lehet differencia — ilyen korukban legnagyobb­részt nyomorognak. Ez a különbség közöl ­tünk. Mi nem vetjük a köztiszt .viselők sze­mére,— nem volna erkölcsi bátorságunk ehhez — hogy a köztisztviselők sokat keres­nek. Mi nem irigyeljük azt, hogy igen t . kép­viselőtársam gyönyörű szép és érdemekben gazdag munkássága után méltán megérde­melt nyugdíjat, kap. De azt megköveteljük: — a magyar ügyvédség követeli meg ben­nem — hogy ne tessék azt mondani ebben a Házban és sehol az országban, hogy az ügy­védek többet, keresnek. Az ügyvéd, mélyen t. képviselőtársára, a. lehető legszomorúbb helyzetben van ezen a Magyarországon. Ilyen helyzetben van az a tekintélyes ügyvéd, aki valamikor glóriája volt ennek az országnak. Hiszen nagyon sok miniszterünk került ki ebből a társadalom­ból. Tessék megnézni. Itt van az igazság­ügyminiszter úr, egy nagy ügyvédi pálya, után. Vagy tessék az egész mai minisztériu­mot megnézni: talán négy ügyvédi oklevél­lel bíró miniszterünk van, akik ügyvédek voltak és onnan kerültek ide fel. Az ügyvéd megélhetése a gazdasági élet szerint alakul. A gazdasági élet a legnyomo­rúságosabban megj^. S amilyen nehezen él­nek a gazdák, épp olyan nehezen, vagy talán még nehezebben él meg az ügyvéd és nincs senki sem, aki gondoskodjék arról az ügy­védről, akinek nincs munkája. Az eddigi törvények —- az igazságügyminiszter urat megelőző törvények — az ügyvédi kenyérből minden esztendőben letörtek egy-egy dara­bot. Minden esztendőben egy-egy darabbal kevesebb jutott az ügyvédeknek és ezért esik rosszul nekünk, azoknak az ügyvédek­nek, akiken nem lehet szánakozni, mert meg tudunk élni, ez a helyzet és ezért kell nekünk síkraszállni itt a Házban azért az ügyvédért, akinek a gazdasági nehézségek és a törvé­nyes rendelkezések kivették a szájából a kenyeret. Bocsánatot kérek, hogy talán erősebb sza­vakkal fejtettem ki az ügyvédség mai szo­morú állapotát, de úgy éreztem, hogy ebben a Házban meg kell végre mondania valaki­nek azt, hogy vigyázni kell a magyar ügy­védre, mert a magyar ügyvéd tud erő lenni, a magyar ügyvédet nem szabad bántani és nem szabad állandóan pellengérre állítani. Az ügyvéd helyzete nem valami kellemes. Az ügyvéd csak akkor kedves, ha az ügyfél meg van szorulva, az ügyvédhez megy ta­nácsért és könyörög védelemért. Akkor már nem kedves, amikor megnyerte a pert és esetleg a költségeit kéri. Akkor sem kedves, amikor elvesztette a pert és a költségeket, kéri. Akkor sem kedves, amikor ügyfelének meg­bízásából és annak parancsára végrehajtá­sokat és árveréseket vezet. Az ügyvédet az ügyvédi rendtartás ós az általános tör­vények arra kötelezik, hogy ügyfelének kí­vánságát hűen és annak megbízásához ké­pest teljesítse. Mégis, amikor a-bankok arra kényszerítik az ügyvédeket, hogy elárverez­zenek egyes ingatlanokat, kisembereknek vagy nag3'embereknek ingatlanát vagy ki­hajítsanak kisembereket vagy nagyembere­ket lakásukból, akkor nem a bank a hibás, nem a gróf a hibás, nem a kereskedő a hibás, aki a megbízást adta: senki nem

Next

/
Oldalképek
Tartalom