Ügyvédi Közlöny, 1934 (4. évfolyam, 1-39. szám)

1934 / 25. szám - Az ügyvédkérdés az igazságügyi tárca költségvetésének vitájában. [3. r.]

100 ÜGYVÉDI KÖZLÖNY 25. SZÁM. ségvetés képviselőházi tárgyalásában, mint a jogirodalomban tarka változatosságban bukkantak és bukkannak fel. Ezek nagy­részével foglalkoztam is már, és Pap József őméltósága, az ügyvédi kamara érdemes elnöke, tegnapi beszédében a nála megszo­kott alapossággal tért ki ezekre az aktuali­tásokra. Elvi álláspontom az, hogy a jó igazságszolgáltatás minden áldozattal felér. A gazdasági helyzet indokolta takarókos­sági hullámnak tehát nem az igazságügyi tárcánál kellene a legmagasabbra csapnia. Fényűzésről a jogszolgáltatás körében soha­sem volt szó, ezzel a nagyközönség is tel­jesen tisztában van. Ezeket kívántam ezúttal röviden elmon­dani, és miután nem lesz alkalmam többé erről az illusztris helyről a jogszolgáltatás ügyével foglalkozni, engedje meg a mélyen t. Ház, hogy még egyszer nyomatékosan és bizalomteljesen felkérjem nagybecsű érdek­lődését és jóindulatát a magyar igazságszol­gáltatás és hazafias munkásai iránt. Magyar Jogászegylet. A Magyar Jogászegyletben Gold Simon budapesti ügyvéd A biztosítási ügynökökről tartott előadást. Az előadás gondolatmenete a következő : A biztosítási ügyleteket rendszerint köz­vetítő ügynökök közreműködésével kötik meg. A közönség tőlük várja és kapja a fel­világosításokat az ügyletnek lényegéről és részleteiről. Ha ők nem a valósághoz híven magyaráznak, nem a bemondásnak meg­felelően foglalják írásba a biztosított vála­szait, tesznek a biztosító által el nem ismert ígéreteket, ezen jogellenes viselkedésük és tévesztésük kinek árt : a biztosítónak-e, vagy a biztosítottnak, — erre a kérdésre ne­héz a feleletet megadni és annak fejleményei úgy a magyar, mint a külföldi jogokban felette érdekesek. A biztosítási jogot sza­bályozó kereskedelmi törvényünk a bizto­sítási ügynök jogkörét meg nem határoz­ván, a joggyakorlatnak lett feladata, hogy azt eldöntse. Eégebbi joggyakorlatunk állás­pontja az volt, hogy a biztosítási ügyletre a kereskedelmi törvény rendelkezései lévén alkalmazandók és a biztosítási üg}rlet érvé­nyességéhez a törvény írásbeliséget köve­telvén: a biztosított által aláírt ajánlat a K. T. 313. §-a alapján ellene feltétlenül bizonyít. A biztosított teszi meg az ajánla­tot, neki kötelessége az ajánlatbeli kérdé­sekre a válaszokat megadni, az ajánlatot a valósághoz híven kitölteni és ha ennek -a feladatnak teljesítését az ügynökre bízza, úgy az ügynök ebbeli ténykedésében az ő megbízottjának tekintendő, akinek dolusa és culpája neki árt, nem pedig a biztosító­nak. Ez a gyakorlat sok támadásnak volt kitéve, mert az ügynöki megtévesztések eredményei valóságos gazdasági csapássá nőtték ki magukat. Az 1896. évi Jogászgyűlésen a vélemények három irányban oszoltak meg. Az egyik felfogás helyeselte az addigi gyakorlatot. A másik azt akarta kimondatni, hogy az ügynök minden esetben a biztosító meg­bízottja. A közvetítő álláspont szerint pedig az ügynök bizonyos kérdésekben a bizto­sítottnak, másokban a biztosítónak a meg­bízottja. A többség azt az outsider-indít­ványt fogadta el, hogy az ügynök a bizto­sítónak kereskedelmi meghatalmazottja, azonban a joggyakorlat nem hódolt be ennek a határozatnak. Az igazságügyminiszter megbízásából Márkus Dezső készített ter­vezetet, mety szabályozta az ügynöki kér­dést. Ezt a tervezetet bőven tárgyalta 1901-ben a Magyar Jogászegylet. Törvény nem lett a tervezetből, de az idevágó kér­déseknek alapos megtárgyalása megérlelte azt az eredmén}^., hogy megváltozott a joggyakorlat és áttért arra az álláspontra, hogy az ajánlatbeli kérdéseknek megértel­mezése tekintetében az ügynök rendszerint a biztosító meghatalmazottja és erre vo­natkozó megtévesztés esetében a.biztosító hamis bevallás címén az ügyletet meg nem támadhatja. A joggyakorlatnak ebbe a helyesebb irányba történt terelődése meg­szüntette az ügynöki visszaélések okozta gazdasági veszélyeket és ezzel megszűnt a kérdés törvényhozási szabályozásának a sür­gőssége. Az 1927 : X. te. 13. §-a utasította a kor­mányt, hogy minél előbb terjesszen elő törvényjavaslatot a biztosítási ügynök jog­állásának szabályozásáról. Ennek folytán létesült az 5460/1928. M. E. számú Ügynöki Rendelet, mely az ügynököt felhatalmazza az ajánlatnak továbbítás céljából való át­vételére, mely továbbá a fennálló jogszabá­lyokat mondja irányadóknak arra a kér­désre nézve, hogy az ügynök tudomása mennyiben tekintendő a biztosító tudomá­sának, és amely szerint végül a biztosított a szerződést érvénytelenítheti abban az eset­ben, ha az ügynök őt jogellenes fenyegetés­sel vagy a szerződésnek valamely lényeges körülményére vonatkozó megtévesztéssel bírta rá a szerződós megkötésére. Isnertette előadó a külföldi törvények­nek ezekre vonatkozó intézkedéseit és Ehrenberg fejtegetéseit, valamint az 1900. március 30-i német Reichsgericht ítéletét, — amelyek elismerten alapjait teszik a német és osztrák biztosítási törvények idevágó intézkedéseinek — és a német, osztrák és svájci bírói gyakorlatnak. Részletesen, be­ható bírálat kíséretében ismertette a ma­gyar bírói gyakorlatot is. Remélhető, hogy fejtegetései nem fognak nyom nélkül ma­radni sem a bírói gyakorlatban, sém a meg­alkotandó új biztosítási törvényben. Az ügyvédkérdés az igazságügyi tárca költségvetésének vitájában.* Farkas Gyula: A másik hatalmas társa­dalmi réteg, amelynek sorsa részben az igaz­ságügyminisztertől függ, a magyar ügyvédi kar, amelynek magam is szerény tagja va­gyok. Talán elfogultan bírálom meg az ügy­védség céljait és helyzetét, de iparkodom lehetőleg tárgyilagos lenni. Tegnap egy közbeszólást tettem káinoki Bedő Sándor képviselőtársam beszéde alatt, amely úgy. látott napvilágot, mintha én azt mondot­tam volna, hogy, sajnos, csak ügyvédek vagyunk az ő megállapításánál jelen, pedig * Az előbbi közi. lásd a 21., 22. ós 24. számban. én azt mondottam egy kis keserű iróniával, hogy most elmondhatjuk ezt, mert csak mi ügyvédek vagyunk jelen, természetesen arra gondolva, hogy nem mint ügyvédek vagyunk itt jelen, hanem mint ügyvédképviselők és elsősorban törvényhozók. Kétségtelen, hogy az az ellenszenv, ame­lyet káinoki Bedő Sándor képviselőtársam említett, de amiről beszélni sem kell, meg van ma a magyar közvéleményben. Ennek meg van a magj^arázata, de nincs meg az indoka. A sajtó foglalkozik az ügyvédi kar­nak azokkal a tagjaival, akik vagy véletlen szerencsés helyzet vagy tehetség útján nagy keresethez jutottak, vagy foglalkozik azok­kal az ügyvédekkel, akik, legtöbbször a nyomorúság kenyérgondjától megtévesztve, bűnbe kerültek. Talán még egypár helyen beszéd tárgya az ólján eset, ahol az ellen­fél szidja a másik, a győztes ellenfél ügy­védjét, néha, sőt nagyon sokszor, a saját ügyvédjét. Ebből alakul ki a közvélemény. Nem látja azonban ez a közvélemény azt a tisztesség és szorgalom jegyében dolgozó ezer és ezer magyar ügyvédet, akik segíte­nek a bajbajutott embereken, és akik segí­tenek kiépíteni és megvédeni azt az ezer­esztendős magyar jogot. Vannak, ismétlem, hibák, hibás emberek vannak, de maga a kar a maga egyetemében és összességében a hibák lefaragásán fáradozik, úgyhogy, azt hiszem, objektív bírálatot mondtam a ma­gyar ügyvédi karról. Ez a magyar ügyvédi kar, mélyen t. igaz­ságügyminiszter úr, ma a gazdasági nyomo­rúság nehézségeivel küszködik. Ennek a nyomorúságnak előidézője — elismerem — az általános gazdasági nyomorúság, amely alól az ügyvédi kar sem mentheti és húz­hatja ki magát. Éppen azért mi ügyvédek bele is nyugodtunk abba, hogy országosan leszállították az eddig szokásban volt úgy­nevezett ügyvédi tarifát, mert elismerjük, hogy a magyar gazdasági élet azokat az — hogy úgy nevezzem — adminisztratív kiadá­sokat nem bírja el.. Méltóztassék azonban megengedni nekem, hogy én egy olyan pél­dát hozzak a t. igazságügy miniszter úr és a t/Ház elé ezekkel az újabb tarifamegálla­pításokkal kapcsolatban, amelyet talán hi­hetetlennek méltóztatnék tartani. Méltóz­tassék elképzelni egy 50 pengőn aluli fize­tési meghagyást. Ma a vidéki praxis 90 %,-a ebből áll. Ha tárgyalásra kerül a sor, én lerovok a kincstár részére 1 *30 pengő ítéleti bélyeget, mert meg van a már lerótt hatá­rozati bélyeg, 30 fillér jegyzőkönyvi bé­lyeget ós 50 fillér meghatalmazás! bélyeget, tehát 2'10 pengőt, amely összegnek én nemcsak beszedője, hanem a saját zsebem­ből való fizetője is vagyok. Ennek ellené­ben kapok munkadíjban 75, mondd 75fillért. Igen t. igazságügy miniszter úr, méltóz­tassék átlátni, hogy ez a viszony egyrészt a kincstári teher, másrészt az ügyvédi mun­kadíj terhe közt nem megfelelő. Es ha azt méltóztatik gondolni, hogy az ügyvédi munkadíj nagyobb mértékét ez az ügy nem bírja meg, méltóztassék megfontolás tár­gyává tenni, hogy vájjon azt a nagy bélyeg­tételt megbírja-e az ügy, mert valahogy megnyugszunk abban, hogy mi ügyvédek keveset kapunk, de viszont nem tudunk belenyugodni abba, hogy miért kap akkor

Next

/
Oldalképek
Tartalom