Ügyvédi Közlöny, 1933 (3. évfolyam, 1-48. szám)

1933 / 22. szám - Az ügyvédi kar túlzsúfoltságának ellenszereiről. Felszólalás a Magyar Jogászegylet és Budapesti Ügyvédúnió ankétjén

90 ÜGYVÉDI KÖZLÖNY 12. SZÁM. Nemcsak a jegyzői magánmunkálatokat kellene megszüntetni, de el kellene törölni még az erkölcsi, helyhatósági bizonyítványok, marhalevél átírásáért szedett hatóságilag elég szerényen megállapított díjakat is, mert ezen ügyekben is ó', mint hatóság bizonyít tényeket, amely tények a közt is érdeklik. A közigazgatási ügyekben való «bíráskodás» ; ha tetszik mondjuk «elhatározás» éppoly állami funkció, talán még fontosabb, mint az igazságszolgáltatás ; s annak, aki ilyen ügyben a vitát eldönti, éppoly függetlennek kell a felektől lenni, mint az igazságügyi bírónak. Nagyon sokat hivatkozunk a kultúrfölényre, már pedig a közigazgatási ténykérdésekben döntő jegyző magánmunkálata éppoly abszurdum ; mint abszurdum lenne az, ha a jogszabály megengedné, vagy tűri, hogy a járásbíró a felek kérelmére, ezeknek pénzért telekkönyvi beadványokat készítsen. A falu népén segítsenek az intéző körök de nem úgy, hogy egynek-kettőnek kedvezzenek, egy-kettő a nagy köz kárára kevesebb adót, illetéket stb. stb. viseljen a többi államlakó rovására, a jegyzőt pedig tegyék meg annak, aminek valójában lenni kellene, tudniillik csakis a felsőbbségektől függő közigazgatási hivatalnoknak. Bár dió Ferenc. Az ügyvédi kar túlzsúfoltságának ellenszereiről. (Felszólalás a Magyar Jogászegylet és Budapesti Ügyvédúnió ankétjén.) Medvigy Gábor : * A jegyzői kérdést röviden intézem el. Azt mondtam bevezetőül, hogy konok megátalkodottságnak látszik részünkről az, hogy ragaszkodunk az elvi állásponthoz. Pedig bizonyos körök részéről a jegyzői magánmunka kérdésében forog fenn konok megátalkodottság. Mint eszmény valóban nem igazolható ez. Hiszen egyenesen erkölcstelen állapot. Mert a közhivatalnok ugyanazoknak, akikkel szemben jurisdikciót is gyakorol, akiknek erkölcsét, vagyonát ítéli meg hivatalosan, ugyanazoknak magánmunka címén pénzért dolgozik. Nem független sem felfelé, sem lefelé. Ez az állapot igazán bántó anakronizmus. Elégedjék meg a jegyzői kar azzal, amihez szívünk szerint hozzájárulunk, hogy a legnemesebb, a legmélyebb gondolkozású magyar író : báró Eötvös József a «Falu jegyzőjé»-ben font fejük köré — igazán nem a magánmunkáért — méltó babért. De ne igyekezzenek, ne törekedjenek, ne ragaszkodjanak ahhoz a kenyérhez, amelyet a ma már a csak nem is kétesértékű indokolás tart illetéktelenül náluk. De e mulasztással tűrt állapot mellett nézzük hát a törvényhozási intézkedéseket. Hiszen hallunk szavakat, szép ígéreteket, de ami eddig történt 1920 óta, az mind az ügyvédi kar ellen történt. Talán egyetlenegyet kivéve, amelyet minden ügyvéd a leghatározottabban megtagad és megváltoz* Az előbbi közleményt lásd a 21. számban. tatni akar. Az a szégyenletes állapot ez, hogy odadobott morzsaként, alamizsnaképpen bekapcsolta az ügyvédi kart újra az elavult, a megbukott házasságvédői intézménynek igazán korszerűtlen felelevenítésével a válóperekbe. Minden jogászi feladat nélkül és a peresfelek indokolatlan megterhelésével csak azért a 20 pengőért. Erre mi nem reflektáltunk, ezt vissza is utasítjuk. Keklamáljuk azonban ugyanazon törvény alapján a másik bántó sérelmet, amely a válóperes ügyfelet újabb indokolatlan megterhelésével közjegyzőhöz kényszeríti, hogy az ügyvédi meghatalmazást aláírja. Ez arculcsapása az ügyvédi tekintélynek annál is inkább, mert, aki a gyakorlati életet ismeri, tudja, hogy a közjegyzői meghatalmazás az esetek nagyrészében úgy történik, hogy az ügyvéd megy a közjegyzőhöz igazolni az ügyfél személyazonosságát és így hitelesítik aztán annak aláírását is. A törvényhozási intézkedések között ott volt például a földreform is. Nagy horderejű kérdés, melyet az ügyvédség, hibásan inaugurált rendszere miatt, elvi alapon támadott. Ebben az elhatározó fontosságú kérdésben, amelyben úgyszólván a nemzet gazdasági sorsa is fordult, elzárta az ügyvédet az érvényesülés elől. Külön § volt pédául arra, hogy az ügyvéd nem tekintheti meg az iratokat olyan ügyben, ahol egzisztenciák sorsa volt kockán. És az ügyvéd csak kegyként tekinthette azokat meg, míg aztán a gyakorlat az élet nyomása alatt túl nem nézett az okszerűtlen tilalmon. Hallottuk, éreztették velünk, hogy az ügyvédi közreműködés ezekben az ügyekben merőben felesleges. Itt van most a Te. (1930 : XXXIV. te.) a perrendet egyszerűsítő reformok, amelyekben szinte romokban hever és sikkad el a szóbeliség és közvetlenség elve, az ügyvédség egyéni érvényesülése és némileg talán a kereseti lehetősége is, — de ezekkel együtt sokszor maga az anyagi igazság szabad érvényesülése is. De, ha már a «Te»-nél tartunk, — legyünk igazságosak. Ez csakugyan adott mégis egy üdvös kedvezést az ügyvédi karnak. Végre módot adott intézményesen arra, hogy a 142. §-ának rendelkezése szerint maga az ügyvédi kar a köznek ós az ügyfeleknek megterhelése nélkül ügyforgalma arányában, tehát viszonylag a legigazságosabb módon a saját meghatalmazása bélyegének pótlókolásával segítse a hozzávető számítás szerint évi 60—100,000 pengővel saját nyugdíjintézetét. Nem a megélhetésnek, inkább csak a sírbeli pihenésnek a nyugalmát adta talán volna meg így a törvény az ügyvédnek azon elgondolással, hogy hátramaradottai a proletáriátusban nem növelik majd a köznek anyagi és erkölcsi terhét. Meg is köszöntük a kegyet, amely nem segélyt adott ebben, hanem csak az önsegélyre nyújtott módot. És közel három éve ez a törvényhely, — élő szabályban holt betűk — vógrehajtatlan. Ehhez az önmagában beszédes jellemző tényhez, felesleges egy szót is fűznöm. így történt például az is, hogy jött egyszer mégis sürgetéseink után az okirati kényszerről szóló törvényjavaslat még Pesthy Pál úr igazságügy minisztersége idején — viszonylag egészséges, jó formában. Mint fentebb érintettük ez a gondolat közérdekű és csak mint ilyen, tehát nem valamely kivételes kedvezménynek a kifogásolható módján adna éltető tartalmat az ügyvédi hivatásnak is. De ahogy közeledett aztán ez a helyes és üdvös gondolat a megvalósulás alkotmányos útjához, érthetetlenül és megmagyarázhatatlanul mindinkább deformálódott, mondhatnám torzzá vált. Végre is egyenesen megcsúfolt minket, kik életrehívását szorgalmaztuk volt. A törvényhozáshoz való benyújtásra 1929. októberében már más miniszter úr kormányzása idején készült és ellenőrzésünk szerint számban a harmadik tervezet már egyenesen az ügyvédi kar ellen éleztetett ki, mikor ennek a jogügyletek terén eddig hivatásszerűen és kifogástalanul kézben tartott birtokállományát egyenesen csorbítani, a hivatalnoknak, de mondhatnám a kontároknak is részben tűrt és részben tiltott betöréseit pedig kifejezetten legalizálni akarta. Nevezetesen a 9. § megszabván a kötelező írásbafoglalás eseteit, már a 10. § — a tovább következő 16. § generális rendelkezéseinek is megfelelően — a magánokiratok tekintetében már osztályt csinál a hivatásában túlzsúfoltan sínylődő ügyvédi kar és a kivételes privilégizált hatáskörben verseny nélkül igazoltan korlátolt számában biztos megélhetésű közjegyzői kar között. De tovább is megy és a 11. § II. pontjának 1. és 2. alpontjában már kifejezetten az eddigi tiltó törvénynek (1874 : XXXV. te. 58. §-a) a fentiek szerint történő megváltoztatásával a kárunkra már erőszakosan megfelezendő kenyérnek is megint a további tetemes részét is, minden igazolható ok ós szükség nélkül, egyenesen elveszi az ügyvédi kartól és a közjegyzői karnak adományozza. A telekkönyvi jogokra vonatkozó jogügyletekről szóló 12. § is csak ilyen az ügyvédi karnak egyenesen nekirohanó irányú azzal a különbséggel mégis, hogy ebben osztályos társul hívja a képzettségében, a szó igaz értelme szerint jogászinak valóban nem mondható községi jegyzőt is, akit ily módon a mai csak tűrt és korszerűtlen «jogászi» magánmunkájában még a 13. §-ban is egyenesen legalizál. Ma sok haszontalan agitációs szó esik nemzetközi és nemzeti vonatkozásban is a szociális tekintetekről. Szó helyett egyenesen cselekvés volt az 1874 : XXXV-"tc. 58. §-ában, amely a hiteles helyül privilegizált adomány szerű közjegyzői intézményt úgy is mint javadalmat, okszerűen elzárta, eltiltotta attól, hogy ez a megintésak köztekintetekből szervezett ügyvédi hivatásnak magánokiratokkal versenytársa legyen. A javaslat 10. §-ában is kiütköző cselekvőség tehát a szellemében tagadhatatlanul emelkedettebb mult megtagadásával is egyenesen megtámadta a már meg volt létalapjaiban is az ügyvédi kart ugyanakkor, mikor megsegítésünkről hangzott a szó. És csak csúcspontja volt a bántó és a kart megalázó iránynak a 10. §, amely odáig is ment, hogy a jogügyletek dandárját képező hat esetben (1—6. pont) a kir. közjegyző hitelesítését írta elő az ügyvéd által készített magánokiratokra is. De nem. A csúcspontja ennek a teljesen