Ügyvédi Közlöny, 1933 (3. évfolyam, 1-48. szám)

1933 / 26. szám - Indítványok az ügyvédi kar érdekében. Adatok a kamaraközi értekezlet illetékvitájához

108 ÜGYVÉDI KÖZLÖNY 26. SZÁM. Indítványok az ügyvédi kar érdekében. Adatok a kamaraközi értekezlet illetékvitájához. A május 14-én tartott kamaraközi értekezlet, határozatai, különösen az ügyvédek gazdasági helyzetét illető kérdések tekintetében, méltó kópét adták annak a súlyos helyzetnek, amiben ma az egész ország ügyvédi kara szenved. A konkrét sérelmek mellett (mint a költsógkórdés, előlegbehajtás, adó- és különösen illetékbírságok) a felszólalok főleg azokra az általános, rendszerbeli visszásságokra mutattak rá, melyek a jobb viszonyok között alig vevődtek észre, ezzel szemben a gazdasági helyzet romlásával súlyos mérgező fekólyekké váltak. A gazdasági kérdések tárgyalása végre abba a mederbe jutott, mely annak lényege, hogy az ügyvédnek munkájából kell megélnie és legalább is annyi joga van végzett munkájának ellenértékéhez, mint bármely más munkavállalónak. Á költségtóteleknek és behajtási szabályoknak olyanokká kell átalakulniok, hogy abban nemcsak az ügyvéd munkájának előállításai költségei (rezsi) de a tisztes megélhetéséhez szükséges összegek is benne foglaltassanak. A kamaraközi értekezlet igen részletesen foglalkozott a programm első pontjául szereplő illeték kérdéssel, mint egy olyan speciális teherrel, mely az ügyvédet csak azért sújtja, mert ő éppen ügyvédi gyakorlatot folytat, és ez a jellege őt a kincstár, nemcsak ingyenes, de anyagi felelősségű, illetékbehajtójává teszi. A törvénykezési és ezzel kapcsolatos okirati illetékekből származó bevételek, azonban a törvénykezés menetéhez, közelebbről szólva a mindenkori perrendtartás mikéntjéhez igazodnak. A gyakorlatban azonban, bár ez a leglényegesebb kelléke lenne minden illeték módosításnak, ez a szempont nem érvényesül eléggé és ezáltal állnak elő olyan helyzetek, hogy a perrendtartás külön módosítása után, elmaradván az erre alkalmas illetókreform, súlyos sérelmek érik nemcsak a jogkereső közönséget, ennek folytán az igazságszolgáltatást, de magát a kincstári érdeket is. A bírósági ügyforgalom statisztikai adatai, összevetve a pénzügyi eredménnyel csalhatatlanul mutatják ezeket a káros hatásokat. Összehasonlításul az alábbiakban közlöm a budapesti központi, kir. járásbíróság, mint az ország legnagyobb bíróságának ide vonatkozó adatait. 1. Legnagyobb lajstromtételszám 1931. évben 417,000, 1932. évben 308,000 (tehát majdnem 100,000 a csökkenés). 2. Vagyoni igényre ebből irányult 1931. évben 317,000, 1932. évben 221,000. 3. A fenti létszámból 400 pengőn aluli iigy volt 1931. évben 269,000, 1932. évben 178,000 (tehát körülbelül az ügyek 7/10-e). 4. Ugyanekkor a budapesti kir. törvényszék ügyforgalma 1931. évben 41,000, 1932. évben 39,000. A fenti számok világosan mutatják, hogy a milliós Budapest jogigénye, túlnyomó részben a budapesti központi kir. járásbíróságon bonyolódik le, de mutatja azt is, hogy a bíróság ügyforgalmát óriási arányban a 400 pengőn aluli, tehát a Te. rendelkezése szerint, a fizetési meghagyás hatálya alá eső ügyek teszik ki. Az illetékemelés 1931. novemberében lépett életbe ós hatása az 1932. ügyforgalomban már látszik, nemcsak abban, hogy a budapesti központi járásbíróság ügyforgalma egy óv alatt cca 100,000-el csökkent, de abban is, hogy pontosan ugyanezen idő alatt a felvett törvénykezési leletek száma kétszeresére emelkedett, ami csak a központi járásbíróságnál havi 500 drb lelet többletet jelentett. A kincstár bevétele tehát pozitíve is (az ügyek csökkenése), de negatíve is (a leletek adminisztrálása és behajtása) csökkent, de főleg csökkent a perrendi eljárások módosítása folytán. 269,000 drb 400 pengőig terjedő ügy után a régi peres eljárás szerint a kincstár 1.800,000 pengő maximális jövedelemre számíthatott, a Te. életbeléptetése után azonban a kincstár tényleges jövedelme 1.286,000 pengőre csökkent. Ugyanis 112,000 fizetési meghagyás ellentmondás nélkül jogerőre emelkedett, és így a beadványi ós 1/4 ítéleti illetéken kívül más illeték lerovására nem került a sor. Felvettek azonkívül 47,000 mulasztási ítéletet ós 9000 egyességet. (Az itt adott adatok az 1931. évi statisztika alapján számítódtak ki. Az 1932. évi adatok a 100,000-res csökkenésnek megfelelőleg ugyanezen arányban állanak fenn.) A fizetési meghagyásos eljárás csak egy példája az összhang hiányának, de fennáll ugyanez a perenkívüli, és főként a végrehajtási eljárásban is. Végrehajtás 1932-ben 221,000 vagyoni igénnyel szemben csupán 62,000 volt, ami a mai gazdasági helyzet mellett csak úgy érthető meg, ha a végrehajtási eljárásban lerovandó illetékek horribilis felemelésére gondolunk. Ha ezen ügyszám csökkenéshez hozzávesszük a 100%-al szaporodott leletek adminisztrálásának költségét, akkor a pénzügyi kormányzatnak saját jól felfogott érdekében, feltótlenül revízió alá kell vennie, a mai, végeredményben még mindig az 1850. évi császári parancson alapuló illeték rendszerét, és legalább a törvénykezési illetékeit tekintetében, az ügyvédi karral egyetértve, a változott viszonyoknak megjelelő módosításokat sürgősen meg kell tennie. A kamaraközi értekezlet rámutatott a követendő útra, mely egyelőre a kisebb perértékű ügyekben és a perenkívüli eljárásban az illetéktétel lényeges leszállításában és az általányozási rendszer bevezetésében állana. Ez alkalommal feltétlenül kell, hogy megoldást nyerjen, az ügyvéd, illetókfelelőssógónek kérdése is. A behajthatatlan illetékek tömege még az ügyvédi felelősség mellett is meggondolásra kell, hogy kényszerítse nemcsak a pénzügyi és igazságügyi kormányzatot, de magukat az ügyvédi érdekképviseleteteket is, hogy legalább a 400 pengő értékű ügyekig nem-e lenne ajánlatos perrendi garancia behozatala? A vagyoni érdek, mely egy 400 pengőig terjedő ügyhöz fűződik nem olyan nagy, amiért érdemes, egy ilyen, — a mai jogfejlődés idejében, szinte, foglalkozási sárgafoltként ható — rendszert fenntartani. Az az indok 1850-ben megállhatott, hogy az ügyvédeknek van módjában leginkább a bélyegeket behajtani, az akkori közlekedési viszonyok és nemzeti ellenállás idején. Sajnos, 1914-ben a XLIII. tcikk megalkotói az akkori jó gazdasági viszonyok mellett nem érezték tehernek, ebbe a törvénybe is átvitték, ós az ügyvéd illetékfelelőssége most az ügyvéd megélhetésének egyik rákfenéje lett. Az általány rendszernek behozatala a kisebb perértékű ügyekben, perrendi garancia mellett a jogkereső közönséget is lassanként visszaszoktatná az előlegadáshoz. A fent kifejtettek csak egy csekély részét képezik az ügyvédi gazdasági kérdések megoldásának és feltétlenül ajánlatos, hogy maguk az ügyvédi Kamarák minél intenzívebben vegyék kezükbe az ügyvédi foglalkozás, gazdasági adatgyűjtésének munkáját. Ennek eredménye nemcsak a beléletben, a kamara és nyugdíjjárulékok kirovásánál fogja éreztetni hatását, hanem az illetékes minisztériumok előtt is az ügyvédi érdekek hathatós szószólói lesznek. Hódy János. Sajtószemle. Közgazdaság és Pénzügy. Knep'pó Sándor miniszteri osztályfőnök : «Mi van a külföldi államokkal kötött adóügyi egyezmónyekben». Major Bobért: «Kötött devizagazdálkodás kérdéséhez* címen cikkeznek. Jogesetek a Jt. és Te. köréből. A következő kérdésekben ismerteti bíróságaink álláspontját : Eendelkezés előlépett jelzálogjog ranghelyével; jelzálogjog előjegyzés könyvkivonat alapján ; téves tkvi bejegyzések kiigazítása ; jelzálogjog megüresedő ranghelyével való rendelkezés terjedelme ; legkisebb vételár megállapítása ; külföldön lakó végrehajtást szenvedő létfenntartásának biztosítása a zárlati tömegből. Kereskedelmi Jog. Júniusi számában Hallá Aurél miniszteri tanácsos ismerteti a 19,751 1933. K. M. sz. rendelettel legújabban szabályozott vódjegyügyi eljárást. Komin Ferenc : «A felek autonómiájának a kórdóséhez» címen a tétel nemzetközi jogi vonatkozásáit fejtegeti. A lap mellékleteként megjelenő «Munkajog» című szemléjében Bauer Zsigmond törvényszéki tanácselnök röviden rámutat azokra a kritériumokra, amelyek alkalmasak a tisztviselő, kereskedősegéd és iparossegéd munkajogi szempontból való felismerésére. A Munkajog 2. számában Schioicker Bichard a gyári munkarendről írt cikket, amely kérdéshez e számban hozzászólnak Botliár Sándor tanácselnök és Márton Emil járásbíró. Berezel Aladár folytatásban közli az 1932. évi munkajogi gyakorlatot. Világosítsa fel a közönyös és kétkedő kartársakat az írógépszolgálat óriási előnyeiről. Felelős szerkesztő: I)r. Teller Miksa V., Szalay-u. 3. (Tel.: 20-3-9S.) Felelős kiadó: Vállas Lajos. Franklin-Társulat nyomdája: Géczy Kálmán.