Ügyvédi Közlöny, 1932 (2. évfolyam, 1-49. szám)

1932 / 36. szám - Mi hát a teendő? Válasz Ribáry Gézának

II. évfolyam. 36. szám. Megjelenik minden szombaton. Budapest, 1932. okt. 1. OGYVEDI KÖZLÖNY A JOGTUDOMÁNYI KÖZLÖNY MELLÉKLAPJA A MAGYAR ÜGYVÉDSÉG EGYETEMES ÉRDEKEINEK SZOLGÁLATÁBAN Szerkesztőbizottság: Elnök dr, Kövess Béla; dr. Erdély Sándor, dr. Gerlóczy Endre, dr. Kovácsy Dénes, dr. Ribáry Géza, dr. Teller Miksa. Szerkesztőség: Budapest, V., Szalay-u. 3. Telefon: 20-3-95. Kiadóhivatal: Budapest, IV., Egyetem-u. 4. Telefon: 85-6-17 «Mi hát a teendő*? (Válasz Eibáry Gézának.) A szerző méla szemrehányással fordul az igazságügyminiszter úr felé, felhánytorgatja, hogy ígéreteket tett ugyan az ügyvédség bajainak az orvoslására, azonban miként elődeinek hasonló alkalmakkor tett ígéretei, úgy ezek is csak puszta ígéretek maradtak. Ebből a szemrehányásból az csendül ki, mintha a szerző a bajok javítását a kormányzattól várta volna, vagy várja talán részben most is. Ez a segítség nehezen jött — ha ugyan jött valamikor is — s nehezen jöhet, ha valamikor is jönni fog. A kormányzati segítség rendszerint azt jelenti, hogy olyan valamit juttat a kormányzottak egyik csoportjának, amit a kormányzottak másik csoportjától elvett. Mondjuk, a kormányzat meg akarja segíteni az iparosokat. Erre a kereskedőktől elvesz valamit s ezt az elvett valamit juttatja az iparosoknak. Adminisztrációra mindössze néhány százalék — mintegy 60—70 — marad vissza az elvett valamiből. De így van ez az egyéb juttatásoknál is. Új ügyvédi munkaalkalmak létesítése egyben azt is jelenti, hogy az ilyen munkát eddig végzők munkaalkalma megszűnik. Természetes tehát, hogy bármilyen kormányzatijuttatás az ellenérdekű nagy tábor ellenkezésével kell hogy szükségszerűen találkozzék. A kormányzati juttatás tehát már ezért is nehéz. Helyesebb az az út, melyet a szerző akként jelöl meg, hogy a közvéleményt kell fogékonnyá tenni az ügyvédség bajainak az orvoslása iránt. Leghelyesebb azonban az az út, mely az orvoslást lehetőleg kormányzati és külső segítség nélkül saját erejéből igyekszik keresztülvinni. A közvéleményről van itt is szó, de nem abban az irányban, mint fentebb. Kétségtelen, hogy bizonyos ügyvédellenes hangulat van a közönség körében. Ennek a hangulatnak az oka a bár szórványosan fellépő, de futótűzként terjedő híre egyegy túlzott felszámításnak vagy erőszakolt költségszaporításnak s ezen felül az a tény, hogy az illetékek magassága folytán az eljárás minden közhatóság előtt aránytalanul drága. Ez a hangulat az oka annak, hogy sok esetben nem veszik igénybe az ügyvédet akkor sem, amikor az ügy természete is s a felek anyagi helyzete is az ügyvédi eljárást indokolttá, sőt kívánatossá tenné. Ez ellen a hangulat ellen küzdeni, azt legyőzni nem az igazságügyminiszternek kell. Ez tisztára az ügyvédség feladata. De nem ankéten. Az ankéten megjelenik — ha sokan vannak — 100 ember. Tudomást vesz az ott elhangzottakról még 1000 ember, de olyan 1000 ember, akinek egyébként sem voltak ügyvédellenes indulatai. A napilapok pársoros, legtöbbször eldugott kommünikéi ugyancsak nem alkalmasak ennek a hangulatnak a kiirtására. Két eszköz rendelkezésre áll azonban. Az egyik a kizsákmányoló költségfelszámításnak és indokolatlan költségszaporításnak kíméletlen kiirtása. A másik a propaganda és a reklám. Ki kell tanítani meggyőzően a közönséget, hogy akkor jár el helyesen, ha fontosabb ügyeiben állandóan jogi tanácsadójához fordul, bele kell vinni a közönség vélekedésébe azt a tudatot, hogy az ügyvédnek háziorvos módjára való igénybevétele, tanácsának, útmutatásának előre kikérése nem többletkiadást, hanem megtakarítást eredményez. Világossá kell tenni a közönség előtt, hogy az egyes hatóságoknál való személyes eljárás már csak a tájékozatlanság miatt is sok időt és fáradságot vesz igénybe s az eredmény tekintetében korántsem biztat annyi reménnyel, mint a gyakorlott szakember eljárása. Eá kell mutatni arra is, hogy nem-ügyvéd megbízása milyen veszélyekkel jár anyagi és erkölcsi téren is. A kitanításnak ez a módja természetesen szintén nem igazságügyminiszteri és nem ankéti feladat. Erre már a reklám szolgál. A diplomás ember azonban önkénytelenül visszariad t udásának és képességeinek dobraütésétől, reklámozásától. Egyéni reklámról itt nem is lehet szó, hanem igenis szó lehet arról, amit Németországban kollektív reklám (német elnevezéssel : Gemeinscbaftswerbung) címen már bevezettek. Az ügyvédi közületek helyes kollektív reklámja kitaníthatja, oktathatja a közönséget, kiverheti azt a meggyőződést a társadalom sok tagjának fejéből, hogy minden ügyvéd túlzottan számít fel s igénybevétele anyagi romlást jelent, de a közületek ilyen kollektív reklámja hathatós ellenszere lesz a ma dívó burkolt egyéni reklámnak, valamint a zugírászatnak is. Az ilyen reklám a kar méltóságát nem sérti, a közönség érdekében is hat, munkaalkalmakat hoz és. teremt, kormányzati intézkedést sem igényel, megvalósításával tehát érdemes komolyan foglalkozni. Budapesti Ügyvédi Kamara. A Budapesti Ügyvédi Kamara választmánya a zugírászatról szóló mult számunkban közölt törvényjavaslatra vonatkozó észrevételeit a következőkben terjesztette az igazságügyminiszter úr elé : 15,434/1932. I. M. szám alatt a zugírászatról szóló törvényjavaslat «előadói tervezetére)) észrevételeink, a következők : Az 1. §-ra vonatkozólag nemcsak ügyvédi érdekből, de a köztisztviselői összeférhetetlenség okából is helyesebbnek tartottuk volna, ha az ott kimondott ügyvédi (közjegyzői) kényszer necsak a törvényhatósági és megyei városok területére szorítkoznék, hanem a községi jegyzők eddig megtűrt magánmunkálatait is megszüntetné. A közérdeket ilyen intézkedés jobban szolgálná. De ha már ez elé — bizonyára Nagyméltóságod intenciói ellenére — politikai vagy egyéb indokokból akadályok merülnek fel, helyesebbnek tartjuk, ha — miként a tervezetben van — a jegyzői magánmunkálatokról semmi említés sem történik, minthogy ha — miként azt egy társkamara javasolta — a jegyzők jogosultságát bizonyos értékhatárhoz kötné. Utóbbi esetben ez a korlátozás voltaképpen