Ügyvédi Közlöny, 1932 (2. évfolyam, 1-49. szám)

1932 / 1. szám - Az újesztendő

II. évfolyam. 1. szám. Megjelenik minden szombaton. Budapest, 1932. jan. 2. ÖGYVIDI KÖZLÖNY A JOGTUDOMÁNYI KÖZLÖNY MELLÉKLAPJA A MAGYAR ÜGYVÉDSÉG EGYETEMES ÉRDEKEINEK SZOLGÁLATÁBAN Szerkesztőbizottság: Elnök dr. Kövess Béla; dr. Erdély Sándor, dr. Gerlóczy Endre, dr. Kovácsy Dénes, dr. Ribáry Géza. dr. Teller Miksa. Szerkesztőség: Budapest, V., Szalay-u. 3. Telefon: 20-3-95. Kiadóhivatal: Budapest, IV., Egyetem-u. 4. Telefon: 85-6-17 T AKTAKOM. Az újesztendő. — Budapesti Ügy­védi Kamara. — Hírek a vidéki ügyvédség köréből. — Hírek a bíróságok köréből. — Or­szágos Ügyvédszövetség. — Ügyvédi Egyesüle­tek. — Az Ügyvédi Tanács gyakorlatából. — A Kúria VI. Tanácsának gyakorlatából. — Az Ügyvédi Közlöny panaszkönyve. — Indítvá­nyok az ügyvédi kar érdekében. — Külföldi ügyvédség hírei. — Az ügyvédi élet kuriózu­mai. — Szemle. — Sajtószemle. — Igazság­ügyi vonatkozású rendeletek. \" Az újesztendő. Az egymásra következő évek forduló­pontjait tulajdonképpen az szabja meg, hogy a mozgó föld kozmikus helyzetében a nap körül ugyanazon pontra tér meg. A civilizált világ naptárában azonban még­sem a napállás külső, szemléltető változásai szerint, nem az évszakok letelése szerint múlnak el és újulnak meg az évek. Első­sorban nem a természet leküzdhetetlen törvényszerűsége, hanem magának az em­bernek történelmi emlékei tükröződnek abban. Ez a természettől való merőben külsőséges és hiú eltérés jellemzi általában az embert. Bár a természettörvények le­nyűgöző erőinek béklyóiban van determi­nálva sorsa, végzete, mégis saját elmúlt sorsával kísérli meg szemléltetni, mérni az időmúlást is. Ilyen jelenség az is, hogy már ősidők óta igyekszik mindent, amitől függ, mindent, amit fél, önmagában, saját alakjában meg­személyesíteni. Van ebben valami balga önámítás. Embernek képzelve s így meg­jelenítve kevésbbé félelmetesek, szinte ba­rátságosak a természet lebírhatatlan és megállíthatatlan erői. így törpül. például mulandó emberré a múlhatatlan örökegy idő végtelensége is az esendő ember ko­moly vagy tréfás megszokott ábrázolásai­ban akkor, mikor a tovatűnő naptári évet személyesítő roskadt aggastyán helyébe, nyomába egy reménytől sugárzó, erőtől duzzadó ifjú képében az újesztendő lép. Ez a képzelt két ligura talán sosem volt kifejezőbb és alkalomszerűbb, mint nap­jainkban. Csak többet kell átfognunk egyet­len esztendőnél, csak az ember szabados, magát emancipálni törekvő merészségével a naniárás évszakait az eszmék járásának élesen elkülönülő szakaival kell helyettesí­tenünk — és világos a kép. Ugyanaz a jogos reménységtől sugárzó életerős ifjú, amelyik az elmúlt század elején ellenállha­tatlan követeléssel zörgetett a történelem kapuján, ugyanaz ma már rogyott inakkal önmagába roskadva készül elosonni egy hátsó ajtón. Szinte menekül. Csak még néhány szép emléke után kapkodna sietve, pedig mitsein bír már el s talán ideje sincs már. Siet, mert :i történelem kapuján újra zörgetnek. Az új nemzedék reménye és ereje kopog. Érkezik egy új történelmi korszak. Aki lát és hall, az meg kell hogy állapítsa, hogy ez a kor, amelynek megjelenése és pompás virulása szebb, többet ígérőbb volt, mint bármelyiké azelőtt, olyan erőtlen és gyámoltalan aggságba süllyedt, ami­lyenbe talán egy kor sem ezelőtt. Mert soha az elaggottság saját ifjú korát meg nem tagadta, meg nem hazudtolta még annyira, mint ez a most halódó kor. És ezt maga is tudja, szinte beismeri. Innen a szégyenle­tes öntudat, ami már az ellenállásra, a maga védelmére is képtelenné teszi. Ezt a kort, amelyet a túláradó szellem lendített volt magasra, ma az jellemzi, hogy nincs is már mozgató szelleme. Mérhetetlen kincsé­nek ormán a helyben marasztó kiegyenlít­hetetlen vásári alkunál többre és másra képtelen. Sötét kép. Egy gazdag örökös, aki egy áldott élet után nem remélt mérvben gya­rapodott is, nem bír örökségével és szinte maga kiált kétségbeesve az utód után. És ez türelmetlenül csakugyan zörget is már Paránnyal mérve most már az egyetemes egészet: tisztes karunkban — ennek törté­nelmi hagyományaihoz is híven — elsőnek és tudatosan jelentkezik az új kor. Egy tettrekész új nemzedék saját bevallása sze­rint is únja már az elaggott kor üres, meddő tehetetlenségét és zörget a kapun. Törté­nelmet akar csinálni. Sokan kétkedők ve­lük szemben, de én hiszek nekik, mások félnek tőlük, de én bízom bennük. Elismert tudásukon kívül az ifjú élet legszebb sza­kának áldozata árán keserűséggel szerzett tapasztalatuk is és elszánt akaratuk is van. Szinte a kozmikus élet törvényszerűségé­vel helyes az, hogy a közélet terén éppen a most háttérbe szorított ügyvédségben kér cselekvő szerepet az eljövendő, már küszö­bön álló kor. Mert mikor gazdasági rendjé­ben és erkölcsi kapcsolataiban is megingott az emberiség, akkor csak ebben a jelenség­ben biztat az, ami a mozgó világegyetem örök fennmaradásának is (lőfeltétele és minden törvénynek is alaptörvénye : az egyensúly. Az emberiséget a jog tartja egyensúlyban. Az ügyvéd pedig sohasem is küzdött egyébért, mint a jogért és az em­berért, az ember jogáért. Az egyenlő el­bánás kiegyenlítő jogáért. Különösen a magyar történelem igazolja, hogy ered­ményeiben mindig üdvös volt az a kor. amelyet az ügyvédi szellem inaugurált. Mi nem is osonunk el a feltörekvő nem­zedék elől. Várjuk őket. Átadjuk nekik a hanyatló kor által megtámadott, meg­tagadott, kikezdett, de részünkről érintet­len tisztaságban őrzött eszményeket, ame­lyeknek védelmében 'egyelőre velük együtt álljuk a küzdő sort. Az övék a nagy feladat és mi csak attól óvjuk őket, hogy a leomlás és új kezdés ne menjen túl a szilárd törté­nelmi alapokon, hanem azokon folytatód,­jék : az egyéni tulajdon elvén és az egyéni szabadság elvén, amelyeknek a jövőben aztán ne tragikus szenvedő, hanem diadal­mas hőse legyen az öntudatos magarendel­kező polgár, hogy ebben virágozzék fel újra a nemzet és ne az egyaránt erőszakos önfeledt nyers tömegben, de ne is ugyan­ennek akár szolgai, félő, akár fanatikus erejére támaszkodó egyéni önkényben, leg­•kevésbbé pedig a halmozott gazdasági erők elhízott gőgjében. Nehéz e feladat azért, mert ma már abba a problémába ütközik, hogy szerte a föld kerekén keresse, megtalálja és életre keltse a nemzeti öntudatukban az egyik részen elkeseredett, a másik részen pedig mámoros polgárokban a minden szenvedélyt elosztó közös nevezőt: az embert. Én hiszek ebben is. A történelem igazo­lása szerint a tudomány haladása, a ter­mészeti erők rejtélyeinek újabb és újabb

Next

/
Oldalképek
Tartalom