Ügyvédi Közlöny, 1932 (2. évfolyam, 1-49. szám)

1932 / 1. szám - Az újesztendő

II. évfolyam. 1. szám. Megjelenik minden szombaton. Budapest, 1932. jan. 2. ÖGYVIDI KÖZLÖNY A JOGTUDOMÁNYI KÖZLÖNY MELLÉKLAPJA A MAGYAR ÜGYVÉDSÉG EGYETEMES ÉRDEKEINEK SZOLGÁLATÁBAN Szerkesztőbizottság: Elnök dr. Kövess Béla; dr. Erdély Sándor, dr. Gerlóczy Endre, dr. Kovácsy Dénes, dr. Ribáry Géza. dr. Teller Miksa. Szerkesztőség: Budapest, V., Szalay-u. 3. Telefon: 20-3-95. Kiadóhivatal: Budapest, IV., Egyetem-u. 4. Telefon: 85-6-17 T AKTAKOM. Az újesztendő. — Budapesti Ügyvédi Kamara. — Hírek a vidéki ügyvédség köréből. — Hírek a bíróságok köréből. — Országos Ügyvédszövetség. — Ügyvédi Egyesületek. — Az Ügyvédi Tanács gyakorlatából. — A Kúria VI. Tanácsának gyakorlatából. — Az Ügyvédi Közlöny panaszkönyve. — Indítványok az ügyvédi kar érdekében. — Külföldi ügyvédség hírei. — Az ügyvédi élet kuriózumai. — Szemle. — Sajtószemle. — Igazságügyi vonatkozású rendeletek. \" Az újesztendő. Az egymásra következő évek fordulópontjait tulajdonképpen az szabja meg, hogy a mozgó föld kozmikus helyzetében a nap körül ugyanazon pontra tér meg. A civilizált világ naptárában azonban mégsem a napállás külső, szemléltető változásai szerint, nem az évszakok letelése szerint múlnak el és újulnak meg az évek. Elsősorban nem a természet leküzdhetetlen törvényszerűsége, hanem magának az embernek történelmi emlékei tükröződnek abban. Ez a természettől való merőben külsőséges és hiú eltérés jellemzi általában az embert. Bár a természettörvények lenyűgöző erőinek béklyóiban van determinálva sorsa, végzete, mégis saját elmúlt sorsával kísérli meg szemléltetni, mérni az időmúlást is. Ilyen jelenség az is, hogy már ősidők óta igyekszik mindent, amitől függ, mindent, amit fél, önmagában, saját alakjában megszemélyesíteni. Van ebben valami balga önámítás. Embernek képzelve s így megjelenítve kevésbbé félelmetesek, szinte barátságosak a természet lebírhatatlan és megállíthatatlan erői. így törpül. például mulandó emberré a múlhatatlan örökegy idő végtelensége is az esendő ember komoly vagy tréfás megszokott ábrázolásaiban akkor, mikor a tovatűnő naptári évet személyesítő roskadt aggastyán helyébe, nyomába egy reménytől sugárzó, erőtől duzzadó ifjú képében az újesztendő lép. Ez a képzelt két ligura talán sosem volt kifejezőbb és alkalomszerűbb, mint napjainkban. Csak többet kell átfognunk egyetlen esztendőnél, csak az ember szabados, magát emancipálni törekvő merészségével a naniárás évszakait az eszmék járásának élesen elkülönülő szakaival kell helyettesítenünk — és világos a kép. Ugyanaz a jogos reménységtől sugárzó életerős ifjú, amelyik az elmúlt század elején ellenállhatatlan követeléssel zörgetett a történelem kapuján, ugyanaz ma már rogyott inakkal önmagába roskadva készül elosonni egy hátsó ajtón. Szinte menekül. Csak még néhány szép emléke után kapkodna sietve, pedig mitsein bír már el s talán ideje sincs már. Siet, mert :i történelem kapuján újra zörgetnek. Az új nemzedék reménye és ereje kopog. Érkezik egy új történelmi korszak. Aki lát és hall, az meg kell hogy állapítsa, hogy ez a kor, amelynek megjelenése és pompás virulása szebb, többet ígérőbb volt, mint bármelyiké azelőtt, olyan erőtlen és gyámoltalan aggságba süllyedt, amilyenbe talán egy kor sem ezelőtt. Mert soha az elaggottság saját ifjú korát meg nem tagadta, meg nem hazudtolta még annyira, mint ez a most halódó kor. És ezt maga is tudja, szinte beismeri. Innen a szégyenletes öntudat, ami már az ellenállásra, a maga védelmére is képtelenné teszi. Ezt a kort, amelyet a túláradó szellem lendített volt magasra, ma az jellemzi, hogy nincs is már mozgató szelleme. Mérhetetlen kincsének ormán a helyben marasztó kiegyenlíthetetlen vásári alkunál többre és másra képtelen. Sötét kép. Egy gazdag örökös, aki egy áldott élet után nem remélt mérvben gyarapodott is, nem bír örökségével és szinte maga kiált kétségbeesve az utód után. És ez türelmetlenül csakugyan zörget is már Paránnyal mérve most már az egyetemes egészet: tisztes karunkban — ennek történelmi hagyományaihoz is híven — elsőnek és tudatosan jelentkezik az új kor. Egy tettrekész új nemzedék saját bevallása szerint is únja már az elaggott kor üres, meddő tehetetlenségét és zörget a kapun. Történelmet akar csinálni. Sokan kétkedők velük szemben, de én hiszek nekik, mások félnek tőlük, de én bízom bennük. Elismert tudásukon kívül az ifjú élet legszebb szakának áldozata árán keserűséggel szerzett tapasztalatuk is és elszánt akaratuk is van. Szinte a kozmikus élet törvényszerűségével helyes az, hogy a közélet terén éppen a most háttérbe szorított ügyvédségben kér cselekvő szerepet az eljövendő, már küszöbön álló kor. Mert mikor gazdasági rendjében és erkölcsi kapcsolataiban is megingott az emberiség, akkor csak ebben a jelenségben biztat az, ami a mozgó világegyetem örök fennmaradásának is (lőfeltétele és minden törvénynek is alaptörvénye : az egyensúly. Az emberiséget a jog tartja egyensúlyban. Az ügyvéd pedig sohasem is küzdött egyébért, mint a jogért és az emberért, az ember jogáért. Az egyenlő elbánás kiegyenlítő jogáért. Különösen a magyar történelem igazolja, hogy eredményeiben mindig üdvös volt az a kor. amelyet az ügyvédi szellem inaugurált. Mi nem is osonunk el a feltörekvő nemzedék elől. Várjuk őket. Átadjuk nekik a hanyatló kor által megtámadott, megtagadott, kikezdett, de részünkről érintetlen tisztaságban őrzött eszményeket, amelyeknek védelmében 'egyelőre velük együtt álljuk a küzdő sort. Az övék a nagy feladat és mi csak attól óvjuk őket, hogy a leomlás és új kezdés ne menjen túl a szilárd történelmi alapokon, hanem azokon folytatód,jék : az egyéni tulajdon elvén és az egyéni szabadság elvén, amelyeknek a jövőben aztán ne tragikus szenvedő, hanem diadalmas hőse legyen az öntudatos magarendelkező polgár, hogy ebben virágozzék fel újra a nemzet és ne az egyaránt erőszakos önfeledt nyers tömegben, de ne is ugyanennek akár szolgai, félő, akár fanatikus erejére támaszkodó egyéni önkényben, leg•kevésbbé pedig a halmozott gazdasági erők elhízott gőgjében. Nehéz e feladat azért, mert ma már abba a problémába ütközik, hogy szerte a föld kerekén keresse, megtalálja és életre keltse a nemzeti öntudatukban az egyik részen elkeseredett, a másik részen pedig mámoros polgárokban a minden szenvedélyt elosztó közös nevezőt: az embert. Én hiszek ebben is. A történelem igazolása szerint a tudomány haladása, a természeti erők rejtélyeinek újabb és újabb