Ügyvédi Közlöny, 1931 (1. évfolyam, 1-14. szám)

1931 / 5. szám - Kari feladatok

5. SZÁM. ÜGYVÉDI KÖZLÖNY 23 Ügyvédi Egyesületek. A Budapesti Ügyvédúnió valuta jogi ankétja október 8-i folytatólagos ülésén Görög Frigyes előadó a külföldi fizetésekkel és átutalásokkal kapcsolatos jogi problémákat ismertette ós ezek sorában megemlékezett a Magyar Nemzeti Bank 9. sz. körrendeletéró'l, amely úttörő a «bizalmi természetű jogforrások» sorában. Utána Kohner Artúr és Sichermann Frigyes az október 15-i. ülésen pedig ifj. Nagy Dezső, ifj. Szigeti László, Gutman Lajos, Bruck Sándor szólaltak fel. Az október 22-i folytatólagos ülésen pedig Görög Frigyes előadó válaszolt az ankét során elhangzott összes felszólalásokra. Az ügyvédjelöltek képzését célzó gyakorlati összejöveteleknek október 27-re hirdetett előadását az ugyanezen napra összehívott kamarai közgyűlés miatt a következő keddre, november 3-ának d. u. xj{l órájára kellett elhalasztani. Ribáry Géza «Az ügyvédi iroda helyes organizációja*) című előadását tehát november 3-án tartja meg. Az Országos Ügyvédliga határozatából Vekerdy Géza ügyvezető elnök a budapesti ügyvédi kamara elnökéhez 322 aláírással rendkívüli közgyűlés összehívását kérő kérelmet adott be azért, hogy a Kamara az október 17-én megjelent 5610/1931. M. E. számú rendelet kérdésében állást foglaljon, továbbá hogy az ügyvédekre válságosra fordult helyzet folytán életbeléptetendő gyakorlati reformok haladéktalan megvalósítása érdekében az igazságügyminiszterhez felírjunk. A közgyűlés 29-ére kitűzetett. ACiviljogászok vitatársasága ok tóber 21-én tartott jubiláris ülésén Beck Salamon elnöki megnyitó beszéde után Meszlény Artúr tartott nagyérdekességű élőadási «A magánjog mint szervezetjog» címmel. Az előadást igen magas színvonalú vita követte, amely után társasvacsora keretében ünnepelték a társaság fennállásának t izedik évfordulóját. A Kúria VI. tanácsának gyakorlatából. Vizsgálóbíró és ügyész informálásáért megítélt költségek. A fellebbezési bíróság ítéletét elutasító részében a felperes a miatt sérelmezi, hogy nem állapította meg azokrfak az eljárásoknak díjazását, amelyeket a felperes megbízója érdekében a kir. ügyészségen, a rendőrségen és a vizsgálóbírónál azok kellő informálása és sürgetése végett folytatott és költségjegyzékében igen sok tételben felszámított. A fellebbezési bíróság álláspontja szerint a vizsgálóbírónál teljesített 16 eljárás díja a Ppé. 88. §-ában foglalt tilalom következtében nem állapítható meg. A kir. ügyészségen és rendőrségen tett különféle tárgyú személyes eljárás pedig azért nem díjazható, mert azok céltalanok és hatóságokkal szemben a befolyásolhatóság és részrehajlás gyanújának felkeltésére alkalmasak, azonkívül feleslegesek is voltak, s mint ilyeneket a Ppé. 18. §-a értelmében díjazás nem illeti. A kir. Kúria megítélése szerint azonban a fellebbezési bíróság álláspontja az ítéletében felhozott okok alapján nem helytálló. Mert elsősorban a Ppé. 88. §-ában foglalt informálási tilalom kifejezetten az ítólőbírákra vonatkozik, márpedig sem a vizsgálóbíró, sem az előadó ügyész vagy főügyész — figyelemmel különleges hivatalos működési körére — nem tekinthető a Ppé. 88. §-ában említett olyan ítólőbírónak, akinek a felektől vagy képviselőiktől magánértesítést elfogadni nem szabad. De az adott esetben a bűnügyi eljárás nyomozati és vizsgálati szakában nem is lehet tilos informálásnak minősíteni, ha a védőügyvéd az ügyre vonatkozó felvilágosítást vagy kérelmet szóval terjeszt elő a vizsgálóbírónál vagy az eljáró kir. ügyésznél, mert ilyen, a terhelt védelmére szolgáló előterjesztés törvényes akadály hiányában, a szóbeli előadás nyomán jegyzőkönyvbe is foglalható s ekként az írásbeli beadványt helyettesítheti. A kifejtettekhez képest a kir. ügyésznél, a-főügyésznél, valamint egy esetben a rendőrségen tett felvilágosító szóbeli eljárások és kérelmek sem tekinthetők törvénybe ütköző tilos cselekményeknek, sem nem alkalmasak a hatóságok befolyásolhatóságának gyanújára,- mert azok a védőügyvédnek a büntetőperrendtartásban biztosított jogkörét meg nem haladják. (P. VI. 8205/1929. sz.) Ügyvédi költség. Perenkívüli költségmegállapítás. A Ppé. 18. §-a szerint polgári peres és perenkívüli ügyekből származó díjaink és kiadásaink megállapítását perenkívüli eljárásban is kérhetjük. A törvény szerint ennek a perenkívüli költségmegállapításnak különös előfeltétele nincs. A bírói gyakorlat azonban, úgy látszik, mégis olykép magyarázza e törvényhelyet, hogy a perenkívüli költségmegállapításnak van egy speciális anyagi előfeltétele, Helyesebben : akadálya. így a Jogi Hirlap f. évi 37. számában három olyan táblai döntést is olvashatunk (954., 956., 957.), amelyeknek közös alapgondolata az, hogy nincs helye — mert nincs célja, értelme — a perenkívüli költségmegállapításnak akkor, ha a megbízó fél már előre kétségbe vonja a költségfizetés jogalapját. Az egyik döntés elvi éllel kimondja, hogy a Ppé. 18. §-ában szabályozott eljárásnak «nyilvánvaló célja az, hogy oly esetekben, amidőn a megállapítás az ügy körülményeihez képest peren kívül is .sikerrel teljesíthető, a feleknek alkalom adassék a peres út igénybevételének elkerülésére. Annak azonban, — folytatja a döntés — hogy ily ügyekben a bíróság peren kívül, érdemben határozhasson, előfeltétele az, hogy a fél az ügyvédnek a költség megállapításhoz való igényét jogosiuik elismerje, vagyis neki költséget fizetni hajlandó legyen és csak a költségeknek a Ppé. 18. §-ában előírt szempontok figyelembevételével való bírói meghatározását kívánja». Ennélfogva az egyikesetben azért nem ment bele a bíróság a perenkívüli díjmegállapításba, mert a fél azt állította, hogy a megállapítást kérő ügyvéd évi fizetéses jogtanácsosa, akinek a jegyzékeit munkákért külön díj nem jár, a másik esetben, mert a megbízó azt vitatta, hogy pernyerés esetén ügyvédjének a marasztalási összeg 50°/0-át kötelezte, a harmadikban, mert az ellenfél azzal védekezett, hogy nem adott megbízást. Az Ügyvédi Közlöny panaszkönyve. A m. kir. Közigazgatási Bíróságnál megszoktuk, hogy a panaszok elintézése hoszszabb időt igényel. Ezen a bajon a korlátozott bírói létszám és a bíróságot foglalkoztató ügyek nagy száma mellett egyhamar nem is lehet könnyen segíteni. Ezt jól tudjuk. Azt azonban már nem tudjuk megérteni, hogy az érdemleges elintézés lassú tempója mellett miért kell az adminisztrációnak is olyannyira nehézkesnek . lennie, hogy pl. egy 1931. áprilisában hozott ítélet 1931. októberében még nincsen a féllel közölve. A 21,149/1930. számú ítéletről állapítottam meg most ezeket az adatokat és amidőn a bíróság kiadóhivatalában a már legépelt kiadmányt megtaláltam, arra a kérdésemre, hogy a kikézbesítés mikorra várható, a kezelő azt a választ adta, hogy ez még 2—3 hetet igénybe vehet. Arra a kérdésemre, hogy a kész ítélel indokolását a kiadóhivatalban elolvashatom-e, azt a választ kaptam a kezelőtől, hogy erre titkári engedély kell. Érthetetlen, hogy ha már a Közigazgatási Bíróságnál az ítélet kikézbesítése egy fólesztendeig tart, miért nem engedheti meg a kezelő tisztviselő— csakúgy, mint minden más bíróságnál — a fél igazolt képviselőjének azt, hogy a kész ós legépelt, tehát semmiféle bizalmas kezelést többé nem igénylő ítéletet legalább a bíróságon elolvashassa. Azt hiszem, hogy az ügyvéd munkáját megnehezítő ilyen anomáliákon helyes adminisztrációval és egy kis jóakarattal még a takarókossági rendszabályok uralma idején is lehet ós kell segíteni. (ke.) Másnak kamatos kamat, nekünk egyszerű sem! Felperes a kereset indításáig lejárt kamatokat a tőkéhez hozzászámította ós az ekként felkamatozott összeg után kérte a kereset indításától járó kamatok megítélését. A Kúria 2622/1931. sz. határozata (Jh. 1931 : 786. sz.) hivatkozással az uzsoratörvények eltörléséről szóló 1868 : XXXI. tc. 4. §-ára (amely szerint t. i. lejárt kamat után kamat jár, ha a lejárt kamat peresít teteit), felperesnek kamatos kamathoz való igényét helytállónak ismerte el. Sietve hozzátesszük, hogy a peresített követelés nem ügyvédi munkadíj volt. Mi lejárt munkadíjkövetelésünk után egyszerű kamatot sem számíthatunk, illetve számítani számíthatunk, de a bíróság nem ítéli meg. Nem ítéli meg, ha önállóan, vagyis tőkeként peresítjük munkadíjainkat saját féllel szemben, és még kevésbbó, ha végrehajtás útján igyekszünk azt behajtani az ellenféllel szemben, mint a pertárgy járulékát. Utóbbi esetben a Vhtv. 43. §. ut. bek.-e nyújtana lehetőséget kamat adjudikálására, — legalább is a végrehajtási kérelem előterjesztésétől kezdődő hatállyal — ámde a gyakorlat (így legutóbb a debreceni Tábla 3216/1930. sz. határozata, Jh. 1931:971. szám) megtagadja a végrehajtásnak a kamatokra való elrendelését, éspedig azzal az