Tőzsdei jog, 1933 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1933 / 7-8. szám - Újabb döntések a tőzsdebíróság előtti eljárásban lerovásra kerülő jogügyleti illeték tárgyában

7—8. szám TŐZSDEI JOG 3 az a jogügylet, amely választottbírósági ítélet vagy egyezség tárgya volt, csak okirat kiállítása esetében esik illeték alá és okiratot nem állítottak ki, akkor a rendes bíróságnál letett eredeti választottbírósági ítéletet vagy egyezséget az illető jogügyletről készített okiratnak kell tekinteni és a jogügyleti illetéket olymódon kell kiszabni, hogy ebbe az illetékbe a választottbírósági ítélet vagy egyezség után járó illetéket be kell számítani és a fizetésre kötelezett felek terhére csak az esetleg mutatkozó többletet kell előírni. Ehhez képest, ha a választottbírósági ítélet vagy egyezség után lerótt illeték a jogügylet után járó illeték összegét meghaladja vagy azzal egyenlő, a jogügyleti illeték kiszabását mellőzni kell"A fent hivatkozott 79.200/1920. számú pénzügyminiszteri rendelet 30. §-a megállapítja, hogy „a T. (1920:XXIV. te), tehát a tőzsdebírósági eljárásban hozott ítéletekre és kötött egyezségekre ugyanazt a szabályt mondja ki, amely az 1914. évi XLIII. tc. 70., 71. §-aiban a választottbírósági ítéletekre és egyezségekre van megállapítva. Az 191 A. évi XLIII. tc. 72. §-ának a választottbírósági eljárásra vonatkozó szabályai azonban (hogy az eredeti határozat a jogügylet felül készült okiratnak minősülhet), a tőzsdebírósági eljárásra természetesen ezután sem alkalmazhatók." Miután az 1875. évi XVI. tc. 8. §-ában van lefektetve éppen az a szabály, amely szerint „a bírósági ítélet a jogügyletről kiállított okiratnak tekintendő" és a közigazgatási bíróságnak a lapunk 3. számában ismertetett ítélete éppen ezen szakaszról állapítja meg, hogy az érvényben van, az a helyzet állott elő, hogy a közigazgatási bíróság hivatkozott ítélete a pénzügyminisztérium hivatkozott rendeletével homlokegyenest ellentétben áll. A helyzet tisztázatlansága kifejezésre jut a joggyakorlatban is. A Budapest székesfővárosi m. kir. pénzi'igyigazgatóság 120.115/1933. számú határozatban a hivatkozott pénzügyminiszteri rendeletnek megfelelő indokolással adott helyt a fellebbező fél panaszának és törölte a jogügyleti illetéket a következő precíz indokolással: „A budapesti árú- és értéktőzsde választottbírósága előtt folyamatban volt perben fellebbező olyan kereskedelmi levelet vagy más okiratot, amely a kereset tárgyát képező adásvételi ügyletet tartalmazná — nem csatolt. Minthogy az UL díjj. 59. tételének 5. pontja értelmében okirati illeték csak a perben felhasznált jogügyletet tartalmazó kereskedelmi levelek vagy okiratok alapján írható elő, minthogy továbbá az 1920:XXIV. tc. 38. §-ának 2. pontjában foglalt rendelkezések folytán az 1914. évi XLIII. tc. 74. §-ának hatályonkívül helyezésének következtében az 1875. évi XVI. tc.-nek a tőzsdebíróság eljárásával kapcsolatban még érvényben volt illetékügyi rendelkezések alkalmazhatásukat el' vesztették, amit egyébként az 1920. évi XXIV. tc. végrehajtása tárgyában kiadott 79.200— 1930. számú pénzügyminiszteri körrendelet 30. §-ának 5. bekezdése kifejezetten is megállapított, — ennélfogva a rendelkező rész szerint kellett határozni. Budapest, 1933. évi február 16-án.' Nyilvánvalóan annak hatása alatt, hogy ezen határozat kelte után leérkezett a pénzügyigazgatósághoz a közigazgatási bíróságnak lapunk harmadik számában ismertetett ellentétes indokolású ítélete, a pénzügyigazgatóság utóbb ezen állásponttól eltérve, 125.363/1933. számú határozatában mellőzte annak a megállapítását, hogy az 1875 :XVI. tc. illetékügyi rendelkezései hatályukat vesztették. Az utóbbi határozat indokolása a következő: „Fellebbező ugyanezen tőzsdei kötésből kifolyólag a budapesti árú- és értéktőzsde választottbíróságához már korábban 1932 szeptember 9-én 423.64 P iránt keresetet indított s keresetéhez becsatolta az eredeti kötlevelet is, amelyen a perérték szerint járó jogügyleti illetéket lerótta. Mivel az 1932 november 16-án 926. szám alatt indított 318 pengő iránti per is ugyanezen kötlevél alapján megvett árú vételárhátraléka miatt folyt és mivel az előző perben magasabb perérték alapulvételével a jogügyleti illeték már le volt róva, azért azt fellebbező újból leróni nem tartozott, miért is a rendelkező rész szerint kellett határozni." Ezen indokolásból tehát az tűnik ki, hogy a pénzügyigazgatóság mellőzte az 1875. évi XVI. tc. hatályának megszűntére való utalást, és azon az alapon adott helyt a panasznak, hogy ugyanazon jogügylet után kétszer nem kell az illetéket leróni, még akkor sem, ha két különböző perben használtatik fel az okirat, akkor sem, ha az ügyben ítélet hozatott, feltéve, hogy az előző perben magasabb perérték alapul vételével már le volt róva a jogügyleti illeték. A határozatból implicite az következik, hogy ha az előző perben a perérték alacsonyabb volt, úgy a két perérték különbözete után kell a jogügyleti illetéket leróni. Ez mindenesetre egy újabb lépés a helyzet tisztázása érdekében; azonban a kérdéseknek egész sorozata marad még így is tisztázatlanul és vagy a közigazgatási bíróságra, vagy a pénzügyminisztériumra vár az a feladat, hogy ezen rendkívül fontos, mindennap ismétlődő és a felekre nézve igen nagy anyagi megterheléssel kapcsolatos kérdésekben tiszta helyzetet teremtsen. M. Z.