Törvényszéki csarnok, 1883 (25. évfolyam, 16-93. szám)

1883 / 27. szám

Budapest, 1883. péntek, márczius 9. 21. sz. Huszonötödik évfolyam. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK, Tartalom. Végrend, érvényes szokások alapj. — Kumán-Basahid közs. — Bünt. jogeset. — Polg. codex felülvizs. — Curiai Értesítő. Végrendelet érvényessége szokások alapján törvény ellenében. Legfőbb Itélőszékünk közelebb egy krassómegyei végrendelet tárgyában határozott, annak mint IcÖzvégren lel tnek érvényességét, a világos törvény által előszabott külkellékek hiánya mellett, az azzal ellentétes szokás alapján kimondván — amint e szaklap márczius 4-ki számában közöltetett. Ezen határozat szakkörökben nagy feltűnést okozott és széles körökben kedvezőtlen megbeszélés tárgyául szolgál. És pedig nemcsak azért, mivel a kir. Curia nem találta szükségesnek tüzetesen indokolni egy nagy jelentőségű enunciatióját, — szemben azon körülménynyel, miszerint ez ügyben nemcsak különböző ítéletek hozattak a biróságok által, hanem mindenik alsóbb bíróság maga körében is ellentétes ítéleteket hozott; de és főleg azon okból, mert a Curia törvény ellenében szokásjogra fektette ítéletét, a nélkül, hogy az bebizonyítva, kiderítve lett volna, A kérdés abban összpontosult: hogy érvényes közvégrendeletnek tekiniethetett-e 1863-ban Krassómegyében Oroviczabányán tett azon vérendelet, mint közvégrendelet, mely a megyei közgyűlés általi kiküldetés nélkül eljárt szolgabíró és esküdtársa dött alkottatott ? És erre nézve a kérdéses ügyben a szokás vagyis szokásjog vétetett jogalapul az akkép alkotott végrendelet fentartására. A szokásjogot azonban csak nagyobb számú szokások állapithatják meg, olyanok, melyek számosb esetekben egyöntetüleg nyilvánultak, hosszasb idő tartamára terjedtek ki, s a fórumon megerősíttettek. Egy két eset, ha csakugyan előfordulna is, szokásjogot nem állithat elő — főleg midőn létező törvény ellenében hozatnak fel. — Tehát nem minden szokás bir törvényi erővel. Jelen esetben egy végrendelet külső ünnepélyességeiről van szó, mely végrendelet 1863-ban alkottatott, melynek érvényessége tehát az 1715: 27. és 1729: 34. tcz. előirta külformaságok megtartásától függ. Az 1715: 27. és 1729: 34. tcz. pedig világosan rendelkezik, hogy közvégrendeletek szolgabiró esküdt előtt érvényesen csak ugy tehetők, ha azok végrendelet alkotása czéljából egyenesen a megye közgyűlése által küldettek ki. Az állíttatik, hogy azon időben Krassómegyében, különösen Oroviczabányán, a szokásjog azt állapította meg, hogy az 1715. törv. kellékeitől eltérőleg, megyegyűlési kiküldetés nélkül szolgabiró esküdt előtt lehetett érvényesen végrendeletet kötni. Annak tehát, ki ily végrendelet érvényességét vitatja: be kellenék bizonyítani, hogy Krassó megyében, hosszas, folytonos s öszhangzó gyakorlat folytán ily szokás-' jog csakugyan fejlődött ki, s érvényre emeltetett. Azonban az, hogy Krassó megyében csakugyan valódi, fenti értelemben vett szokásjog alakult volna arra nézve, hogy megyei kiküldetés nélkül szolgabiró esküdt előtt közvégrendelet alkottathassák s hogy ily végrendeletek a biróságok által szentesítettek volna — legtávolabbról sem bizonyittatott be. — Erre egy eset sem hozathatik fel. Sőt miután a megye levéltára az egész megye jogéletére s jogviszonyaira kiterjed, természetesen a kérdéses szokás tényeinek bizonyítására nagy fontosságú a levéltárnoknak a levéltár adataiból merített bizonyítása — amely szerint pedig Krassóban illetőleg Oroviczabányán- ily szolgabiró-esküdt előtt tett végrendeletnek egy esete sem fordul elő. Azon állítás igazolására különbféle bizonylatok hozattak fel az alispántól, jbírótól, szolgabirótól, községi elöljáróságtól, de a mi fő tényező leendett, egy concret eset sem hozatott fel azokban arra, hogy kiküldetés nélkül szolgabiró-esküdt előtt érvényesen végrendelet alkottatott volna. Tehát a szokásjog egyedüli forrásául szolgáló joggyakorlat esetei vagy csak egy esete is fel nem hozatott; — s így a szokásjog ebbeli kifejlődése tényleg legtávolabbról sem igazoltatott. De ha egyes esetek ily végrendeletek alkotására nézve előfordultak volna is — mi azonban nem bizonyítható: még akkor is döntő sulylyal bir azon kérdés: váljon jogilag és pedig közjogilag is lehető-e, hogy egyes vidék szokásai egy jogilag létező törvény erejét megszüntethessék? Megengedhető-e egy alkotmányos, egy jogállamban, hogy egyes vidékek szokásai érvényre emeltessenek világos s az egész országra kiterjedő törvény ellenében — minek következése lehetne, hogy a törvény ellenében annyi jogszabály keletkezhetnék, a hány vidék van az államban? A szokások, főkép régibb időben, midőn a törvényalkotás igen csekély terjedelemmel birt, kétségtelenül a jog jelentékeny forrását képezték és képezik, a jogfejlődés nevezetes tényezőjéül szolgálnak. De ezen forrást akár a népjog magasságára emeljük Savigny szerint — akár Puchta után szokásjognak decretáljuk; kétségtelen, mikép az az érvényben levő törvényt nem abrogálhatja. Ez egyik alapelv magyar jogrendszerünkben is. Elvül szolgál az, hogy a különös szokás a közönséges írott törvény ellen érvényes nem lehet — mint ezt az 1647 : 78 t. czikk is egyenesen kimondotta, s a mint ezt összes jogtudósaink; Kövy, Frank, Fogarassy stb. magyarázzák. Az 1715 : 27. és 1729 : 34. t. czikkek pedig, melyek a szolgabiró-esküdt előtti végrendeletek kellékeit előírják — 1863ban teljes érvényükben fennállottak, és csak a legújabban hozott 1876. évi végrendeleti törvény által szenvedtek változást. Maga legfelsőbb itélőszékünk is e kérdésnél mindig ily szempontból indult ki, nem tekintett semmi ellenkező szokásokra, hanem az idézett törvények szabályait érvényesítette ítéleteiben. így a Hurta András-féle végrendeleti ügyben 1869. évi 459. sz. alatt Ítéletében világosan kimondotta, hogy az 1715 és 1729. évi törv. czikkek értelmében szolgabiró-esküdt előtt közvégrendeletek érvényesen csak a megye közgyűlési kiküldetés mellett tehetők, — s a két tanú előtt tett végrendelet csak mint kiváltságos végrendelet állhat fenn. Tehát az ellenkező szokás nem csak nem erősíttetett meg a bíróság által, mi a szokás érvényére szükségeltetnék, hanem a fórum annak egyenesen ellene is nyilakozott. És a midőn legf. itélőszékünk az 1715-ki törvény jogszabályának érvényét legújabb időkig fenntartotta, most állítólagos szokás alapján azzal homlokegyenest határozott. Ily helyzetben, midőn csakugyan elvi elli /'tétekről van szó, midőn magában a legfelsőbb bíróság judicaturájában ellent étes elvi enunciátiók forognak fenn, midőn világos törvény ellenében álló jogszabályok állittatnak fel, nagyon is indicálva lett volna az 1881 : 59 t. cz. 4.§-nak alkalmazása, az ügynek plénum elébe vitelével; — mi alkalmat nyujthata azon nagyfontosságú kérdés tisztázására is, hogy jelen jogrendszerünkben törvény ellenében lehet-e a szokásoknak érvényt szerezni, s a szokások jogi hatályának határai meddig terjedhetnek? Miután azonban ez az ügy szőnyegre kerültével az illető tanácsban, figyelmen kívül hagyatott, szabad legyen reményleni, hogy most a Curia nagy mélt. elnöke az idézett törvényszakasz 3-ik bekezdésének utasítását a fent kiemelt kiváló jelentőségű jogi érdekekben — késedelem nélkül alkalmazásba veendi.