Törvényszéki csarnok, 1883 (25. évfolyam, 16-93. szám)

1883 / 71. szám

hetési jogát feltétlenül megállapítani s alperest a vételár fizetésére kötelezni kellett. „Ebből alperes 180frtot beismer, de 20 frtot Grünwald kezéhez, 20 frtot pedig felperesi megbízott kezeihez állit kifizetettnek. — A Grünwald kezéhez történt fizetés, miután a felperes által beismert meghatalmazási viszony által a fizetés felvételére jogosítottnak volt tekintendő, s meghatalmazási körén belőli cselekményére vonatkozó előadása felperes irányában teljes bizonyítékot képez, — ez utóbbi vallomásával teljesen bizonyítottnak volt ugyan veendő de miután alperes nem felebbezett. az első bir. ítélet ezen 20 írtra nézve póteskütől feltételezetten helyben hagyandó volt. „A felperesi megbízottnak tett 20 frt fizetést alperes nem bizonyítván, az általa beismert 160 frt hátralékban feltétlenül volt elmarasztalandó. „A vételárnak többi tagadott része a kialkudott egységi ár bizonyítására kínált főeskütől feltételezetten helyesen ítéltetett meg". Kir. Curia a táblaitéletét megváltoztatta s az első bíróságit hagyta helyben — indokain felül még azért is: „mert, habár a per folytán az igazoltatott is, hogy Grünwald Miksa a két hordó bort, melynek ára követeltetik, felperes érdekében adta el alperesnek: ebből az, hogy engedményezés (meghatalmazás) hiányában felperes saját személyében és nevében felléphessen, nem következik; és igy az első bírósági ítéletben foglalt első főeskü letétele esetében felperes keresetével egészben elutasítandó lett volna. Miután azonban alperes a feltételesen marasztaló első bírósági ítéletnek azon intézkedése ellen, hogy felperes keresetével csak a főeskük s a póteskü együttes letétele esetében utasíttassák el — jogorvoslattal nem élt: azt helybenhagyni kellett. (1883. május 31. — 382. sz. a.) Yéitároalás a tisza-eszlári Hnlflften. Közvádló után magánvádló Özv. Solymossyné képviseletében Szalay Károly beszélt, tiltakozva az ellen, hogy az egész tárgyalás alatt némaságra kárhoztattatott. Igen erős sértő kifejezésekkel, melyeket az elnök több ízben kényszerült félbeszakítani, megtámadta a védelmet, mely az igazsággal ellenkező állításokkal, hamis törvényidézéssekkel megtéveszteni s félemlitani kívánta a tanukat; s azt, hogy a vád mellett tanuskodók órákon át páratlan faggatásoknak voltak kitéve, s a kir. ügyész néma volt szemben azokkal, kik hamisan, tévesen, de a vád ellen vallottak. Ezután czifra szóvirágok közt nyilvánítja, hogy a bűnért elégtételt kérve felveszi a keztyüt, melyet a sakter késért a zsidó erszény a czivilizáció s kereszténység arcába vágott Hivatkozva az ezredéves gyanúra, mely szerint a zsidók keresztény vérrel áldoznak istenüknek s azon ismeretes bűnvádi esetekre, melyekben ily váddal terheltettek a zsidók, a rituális gyilkosságot ma is lehetőnek tartja s azt itt fennforogni állítja, lehetetlennek tartván, hogy Eszter öngyilkosságot követett volna el a Tisza vizében. Be van bizonyítva szerinte, hogy a talált hulla nem lehet Eszteré, s midőn annak másodszori kiásatása s uj szemle eszközöltetett, ekkor kezdődött a tudomány harcza a valódi tényekkel. Ó Scheuthauert itt inkább ügyvédnek, mint szakértőnek látta, de különben nem is az döntő, hogy Sch. mit hisz, mit véleményez, hanem az. hogy mi van bizonyítva. A kinzó gyüszüt s kínzásokat tagadja, azokból kellő kritika után előtte csak azon dicsérendő igyekezet marad fenn, hogy a vizsgálóbíró hivatalos órákon tul is, az éjt is feláldozva hallgatta ki a vádlottakat! Scharf Móricz vallomása hézagainak s ellenmondásainak magyarázatát apja bűnében találja fel; tudta apja bűnösségét s ezt nem akarta tanúsítani, azért kellett hol itt, hol ott, egy s más körülményt helyettesítenie. — Azzal végzi, hogy Eszter meggyilkoltatott s gyilkosai nem lehetnek mások, mint azok, kik a zsinagógában összegyűltek s most vádlottak padján ülnek. Következett Funták Sándor, Schwarcz Salamon védője: Megdöbbentő, mond, hogy hazánkban a vallási türelem, vallás-szabadság, a szabad gondolkodás és diskusszió felszentelt hazájában, hirtelen oly rémhiedelem keletkezik, miszerint itt e haza határai közt oly vallás is létezhetnék, melynek hitágazatai a más felekezetű embertársak véréuek kiontását vallási czélok elérhetése végett megengedik, tán parancsolják:és mégis e rém-hiedelemben fogamzott meg a kérdéses tény, s az kisérte el azt egészen a törvénykezés e csarnokáig. És habár igaz, hogy nem a legelső eset ez, midőn a zsidó vallás követői más birodalmakban is hasonló vérváddal illetve, hasonló szenvedéseket elviselni kényszerültek, de a kérdéses bünvád ádáz felidézése annál sajnosabb ép a magyar birodalomban, épen korunkban, midőn a társadalom s a törvényhozás egyiránt arra törekszik, hogy megdöntse a vallás egyenlőtlenségének azon kárhozatossá vált eszméjét, mely örökre öszszeforhatlan szektákat alkotott. De lehetetlen az, hogy a magyar nép előtt, melynek kebeléből a felekezeti gyűlölség, bizalmas felebaráti szereteténél fogva végkép száműzve van. a kérdéses vérvád csak ideiglenesen is valódi hitelre találjon. Es valóban, nagyon elmaradott, nagyon elhanyagolt népnek kellene annak lennie, melyet vezetői oktatói a vallási türelem, az emberszeretet legprimitívebb fejtegetései közben is fel nem világosítanák a vallási véráldozat megengedhetlenségéről, a vérvád rágalmas voltáról, merő alaptalanságáról. De ha fel nem tehető ez józan népünkről, vájjon arczpirulás nélkül feltehető volna-e az miveltebbosztályunkról? A zsidó vallásfelekezet terhére rótt vérvád a 13-dik században vette kezdetét és méltán teljes joggal kérdi a szászországi theologia fakultás még 1711-ik évben a felmerült vérvád kérdése felett kormányilag kikért véleményében, hogy feltéve, miszerint a zsidóvallás keresztény véráldozatot kiván híveitől, mikép történhetett az mégis, hogy a zsidók a keresztény véráldozat szertartásos kegyetlenségétől tizenhárom hoszszu századon át tartózkodtak, oly századokban midőn az ő uralmuk romjain emelkedő kereszténység ellenében féltékenységük, elkeseredésük sokkal nagyobb, sokkal indokoltabb, égetőbb volt ? Csaknem 200 éve már, hogy e felkiáltó kérdéseket keresztény tudós egyház férfiak intézték a keresztény világnoz, de igaz, s a történelem igazságának megfelelő választ a mai napig alig nyerhetnénk. IX. Gergely pápa már 1235-ik évben a vérvádat megvizsgáltatván, azt elitélő pápai bullát bocsátott ki, s a zsidókat a vérvádban ártatlanoknak nyilvánítja. IV. Incze Pápa 1247-ik évben és Habsburgi Rudolf és III. Frigyes római császár vele egy érteim üleg a vérvádat gyűlöletes rágalomnak nyilvánították, a zsidóknak a miatti üldöztetését megtilták stb. Ezután megemlítvén a már ismertetett pééri rituális bűnesetet is, kérdi: ha a vérvád annyiszor felmerülve s mindannyiszor megczáfolva nem állana is előttünk, vájjon hihető-e, hogy a zsidó vallásból kitért annyi ezer s köztük annyi jele3 ember közt nem találkozott volna, ki, ha nem máséi-t, saját apostasiájának igazolása végett, bizonyította volna elhagyott vallásának azon isten ember elleni tanát, me!y a zsidó vallás híveitől megköveteli, hogy keresztény vért áldozzanak Israel istene dicsőségére? Ilyen ember köztük még nem találkozott, de nem egy volt köztük, ki áttérve a keresztény vallásra, ünnepélyes esküvel is bizonyította a vérvad valótlanságát, alaptalanságát, így tőn a hírneves hitszónok, Veit János, ki a zsidó vallásból keresztény hitre térve, hitbuzgósága, szónoki tehetsége s más érdemeinél fogva az osztrák császári ház udvari káplánsága s kanonokságára emelkedvén, ez lS40-ben Bécsben, midőn ott a felmerült vérvád miatt nagyobb izgalom mutatkozott, Szent-István templomában tartott egyházi beszédében ezernyi hallgatója előtt a vérvádról következőleg szólt: Mindnyájan tudjátok ájtatos hallgatóim, hogy én zsidó vallásban születvén, isten kegyelméből kereszténynyé lettem s íme én itt a feszülettel kezemben esküszöm előttetek a szent három egy isten nevére, hogy a zsidó vallásban, a talmudban, melynek iratait átkutattam, a vérvád nem létezik és az csak fondor gyülölségen alapuló rágalom. Isten engem ugy segéljen! — így nyilatkoztak hazánk magas szellemű s legnépszerűbb püspökei is. És az antiszemitikus irányú Rohling Ágoston prágai theológiai tanár is, a vérvádról igy nyilatkozil: : „Die ungarischen Juden sammeln jetzt Gutachten, ob im Talmud ritueller Mord gestattet werde. Ich schliesse mich mit dem Votum an, dass im Talmud davon nichts Sicheres steht." Miért haboznánk tehát kimondani meggyőződésünket, hogy a zsidó vallásban rituális véráldozat létezése lehetetlenség és feltevése képtelenség. Schwarcz Salamonért a terhére rótt rituális gyilkosság vádja ellenében előterjesztem védelmi indokaimat. Anu;ik, ki a fennforgó bűncselekmény érdemié-