Törvényszéki csarnok, 1883 (25. évfolyam, 16-93. szám)

1883 / 53. szám

menyek mutatják, közvetve vagy közvetlenül maga az elnöke utján lett közzétéve egy tektvtélyes német lapban. Ezen dolog nagy megbotránkozást idézett elő. Mert kérdi mindenki : mi ezélja lehetett ezen és pedig oly gyorsan eszközölt közzétételnek, melyet hivatalos eljárás s kötelesség még nem tett szükségesséf És épen a bíróság egyik tagja lehetett-e hivatott azon levél közzétételére, mely nemcsak a szerencsétlen elhunytnak emlékét sötétíti el, hanem ujabb árnyat vett a bírói karra is, melynek erkölcsi hitele, bizalma — fájdalom, ne palástolgassuk ! — úgyis nem kevéssé van megrendítve. — Valóban sajnálkozásra méltó eset. Hegedűs Kandid Lajos miniszteri tanácsos a kultuszminiszteriumben, egyike a legbecsületesb 3 legérdemdusabb közhivatalnokoknak, ki a jogszaki téren is kitüntette magát és hosszas ideig lapunk buzgó dolgozó társa volt — 52 éves korában hosszas betegeskedés után elhunyt. Áldás béke hamvaira! Váltójogi eset. Teljesen vak személyeknek egy általuk többé el nem olvasható s így előttük ismeretlen tartalmú okmányra vezethetett névaláírásaik, váltójogi hatálylyal csak akkor bírhatnak, ha azok bíróilag vagy közjegyzőileg hitelesítve vannak. Brill Lajos képviselve Bellágh Pál által — Justh István, mint Kovács Gyula ügyvéd képviselte alperes e. 600 frt váltótartozás fizetésére bpesti váltótörvényszéknél pert folytatván — Törvényszék 1882. okt. 2.-38376. sz. a. felperest keresetével elutasitotta s a perköltségeket kölcsönösen megszüntette, köv. indokolással : „Alperesileg azon kifogás emeltetett, hogy ő mint teljesen vak saját személyében váltói kötelezettséget érvényesen nem vállalhatott. „Alperesnek a tanuk egybehangzó vallomásával bebizonyított teljes vaksága nem zárja ugyan ki annak szenvedő váltóképességét, s azt, hogy saját személyében váltó-kötelezettséget vállalhasson ; mert a váltótörv. 1. §. szerint mindenki, a ki terhes szerződéseket jogérvényesen köthet, szenvedő váltóképességgel is bir; magánjogi törvényeink által pedig a vakoknak, mint a kik az 1877. 20. t. cz. 28. §. szerint nagykorúságukban gondnokság alá nem tartoznak, cselekvési képessége korlátozva nem lévén, azok szenvedő váltóképességgel biroknak tekintendők; — és mert az 1874. 35. czikkben foglalt közjegyzői törvény 54. §-ának azon rendelkezése, mely szerint a vakok jogügyleteinek érvényességéhez közjegyzői okirat kivántatik. ugyanazon §. tartalma szerint a váltókra ki nem terjed; és azon okból ki sem terjedhet, mivel a közjegyző által eredetiben megtartott közjegyzői okirat a forgalom tárgyát képező váltó szerinti kötelezettség elvállalására alakilag nem alkalmas. — 210 — „Minthogy azonban a közjegyzői törv. folhivott §-nak végső pontbeli rendelkezésié azon töiTényszáb&lyokat, melyek .szerint egyéb esetekben valamely jogügylet megkötéséhez bírói vagy közjegyzői közbenjárás kivántatik, — nyilván fentartja; a váltótörv. 104. §. különös rendelkezése szerint pedig azok váltó-nyilatkozatának érvényességéhez, a kik nevüket testi fogyatkozás miatt nem Írhatják alá, kézjegyüknek birói vagy közjegyzői hitelesítése kivántatik meg; „minthogy továbbá a vak testi fogyatkozása miatt saját érzékei által meg nem győződhetik arról, hogy az általa aláirt okirat mit tartalmaz, sőt azt sem láthatja, mit ir, s vájjon nevét az okiratra tényleg aláirta-e? a igy utólag aláírásának valódisága iránt beismeréssel lenni sem képes; következőleg a váltónak mint Írásbeli szerződésnek alaki természetét is tekintetbe véve — fel nem tehető, hogy a váltótörvény a vakok váltó-nyilatkozatait kevesebb alakiságokhoz kívánta volna kötni, mint azokét, kik más csekélyebb s gyakran csak időleges akadály miatt nem rrhatják alá nevüket; s minthogy a felhozott kiváló testi fogyatkozás miatt a vakok váltói névaláírása a kézjegy általi nyilatkozatokkal egyenlőknek tekintendők, — ezeknél s az indok hasonlóságánál, sőt fontosabb voltánál fogva a váltótörv. 104. §-nak a vakok váltó-nyilatkozataira is alkalmazást kell nyerni; „tekintve tehát, hogy alperesnek névaláírásai a hitelesítést nélkülözik; következve azoknak a váltótörvény idézett §. szerint már ez okból kötelező érvényt tulajdonítani, sem pedig névaláírásának tagadott valódiságát, ez esetben más mint az ezen §-ban előirt módon bizonyítani nem lehet; tekintve, hogy ezen váltóképességi kifogás minden váltótnlajdonos, tehát felperes ellenében is hatálylyal bir; „mindezeknél fogva felperest keresetével nevezett alperes ellenében elutasítani kellett. Kir. Tábla 1883. jan. 30.—5149. sz. a. helybenhagyta következő indokokból : „Habár alperesnek a neki tulajdonított aláírás idejébeni vaksága mellett Bakodi és Siklósi orvosok vallomása bizonyít, — annak váltóképességét a közjegyzői törv. 54. §. ellenébén ki nem zárja; és a vakság a váltótörv. 104. §-ában emiitett, s az aláírás hitelesítését feltételező testi fogyatkozás tekintete alá nem vonható; mindazonáltal felperes elutasítandó volt azért, mivel az alperesnek tulajdonított aláírás megtagadott valódisága bizonyítva nem lett. Az aláírás bizonyítására felhívott tanuk ugyanis nem a kereseti váltó aláírásának körülményeire hivatván fel, — bizonyítékul elfogadhatók nem voltak. „A kínált két rendbeli főeskü pedig, — miután az aláírás valódisága alperes mint vakembernek érzéki megitélhetésétől elvont s a perr. 333. §. szerint esküvel nem bizonyítható körülményt képez; és azon szinten bizonyítani kivánt körülmény, hogy alperes váltókat irt alá, mint szintén a perr. 222. §. tekintete alá eső s különben is nem a kereseti váltóra vonatkozó állítás döntőnek nem tekinthető : az aláirás valódiságának bizonyítására szintén nem alkalmas ; „végre az aláírások összehasonlítása, a szakértők véleményének értelmében épen a valódiság ellen, vagy is azt bizonyítja, hogy az aláírás nem alperestől származott. Kir. Curia a tábla ítéletét helybenhagyta. Indokok: Bakodi T. és Siklósy Gyula szakértő tanuk vallomásaival bebizonyíttatott, hogy alperes 1875. év — tehát a kereseti váltó keltét jóval megelőző idő óta teljesen vak. Minthogy pedig teljesen vak személyeknek — habár a megvakulás előtt irni s olvasni tudtak is — egy általuk többé el nem olvasható s igy előttük ismeretlen tartalmú okmányra vezethetett névaláírásaik, a váltótörv. 104. §-ára tekintettel, váltójogi hatálylyal csak akkor bírhatnak, ha azok bíróilag vagy közjegyzőileg hitelesítve vannak, — mi azonban jelen esetben fen nem forog; minthogy továbbá felperes oly ellenbizonyitékot, mely által a fentnevezett szakértő tanuk vallomása megezáfoltnak tekintethetnék, illetőleg az igazoltathatnék, hogy alperes a kereseti váltó aláírásakor teljesen vak nem volt, nem szolgáltatott; mert a kihallgattatni kért, de helyesen mellőzött tanuknak vallomása, ugy a kihallgatott szakértőknek véleménye, valamint a kinált főeskük által felperes nem is az emiitett döntő tényt igyekezett bebizonyítani, — az ezek által igazolni kivánt mellékkörülmények pedig a szakértő tanuk vallomása bizonyító erejének megingatására egyátalában nem szolgálhatnak. (1883. május 30. — 487. sz.) Jogeset. A házasság alatti közszerzeménynek csak azon érték tekintethetvén, a mivel a férj vagyona a házasság ideje alatt gyarapodott: azon özvegy, ki férje jogutódaitól közszerzeményt követél, tartozik bebizonyítani, hogy azon érték, melynek felét közszerzeményül követeli, csakugyan a házasságuk alatt szereztetett. Szalay Istvánné. született Porkoláb Zsuzsa — Szalay Sára, Varga Györgyné, Szalay József ugy is mint Mihály fia gyámja és Szalay Zsuzsanna Kakas Mártonná e. 2880 frt értékű közszerzemény iránt a debreceni tszéknél pert folytatván — Törvényszék 1882.ápril 18-án 128. sz. a. alperest a keresetben marasztalta s a hagyatéki osztálynak ez itólet figyelembe tartásával való eszközlésére kötelezte, a perköltségeket kölcsönösen megszüntetvén, — köv. indokolással: „Néhai Szalay István E. hagyatéki leltárában, illetve az azt kiegészítő és helyettesítő F. a. hagyaték tárgyalási jkönyvben összeirt készpénz s ingóságok